Mastodon

Azt már tudom, hogy hol nem vertük meg az Újpestet

jo-rossz-csuf-kislanyCsak nem bírtam ki, és ránéztem az InStat adataira tegnapról. Tudtam, hogy nagyon nem voltunk jók, hogy az Újpest kvázi lefocizott minket, de még így is meglepődtem a számokon.

ujpest-honved-instat-passzok
Bocsi, most nem szaroztam a vizuális megjelenítéssel, egyszerűen kiszkrínshotoltam egy exceles feltételes formázást

Kezdjük a lényeggel: az Újpestnek 503, nekünk 280 ember-ember passzunk volt. Sőt, amíg ők 84%-os pontossággal tették a labdát, addig mi csak 75%-ossal. Félelmetes különbség, és akkor még nem is tettem hozzá, hogy csaknem úgy dupláztak, hogy náluk 29:40 percig volt a labda, miközben nálunk csak 20:57-et, vagyis jelentősen gyorsabbak voltak labdás gondolkodásban. (3,53 vs. 4,49 másodperc két pontos passz között.)

Ha ennyi még nem lenne elég, akkor mondom a legkeményebbet: a Horváth-Lovric-Kamber-Hidi/Nagy Geri belsőrésznél jelentkezett az összes pontos passzunk 56,8%-a, míg a maradék hét játékosnál a 43,2%. Mivaaaan?

A kifotózott képen tehát azt láthatjátok, hogy

  • a kezdőcsapatunknak darabra hány pontos passza volt (fentről-le, balról-jobbra: Horváth, Botka, Lovric, Kamber, Baráth, Szilágyi, Vaszke, Hidi, Gazdag, Gyula, Eppel);
  • a poszton hány pontos passz volt (Vaszke+Holender, Gyula+Vernes, Hidi+Nagy Geri);
  • a csapat összes pontos passzából hány százalék esett a posztra;
  • alatta pedig kiemeltem néhány játékos adatát. És csak az érdekessége miatt teszem hozzá, hogy
    • Kamber a csapat 2015/16-os bajnokságban összes pontos (9045 db) passzának 10,97%-át adja;
    • a kapusposzt (Szabi, Nagy, Horváth együtt) 7,6%-át;
    • vagyis csak a kiragadott példák is jól mutatják, hogy bőven felülreprezentált és szokatlan jelenség volt ezen a meccsen a kiemelt négy játékos labdajáratása.

Vagyis fogalmunk nem volt, hogy mit csináljunk akkor, ha nálunk a labda. Körülményesen és lassan tologattuk egymásnak hátul, a balszélt (Baráthot és főleg Szilágyit) teljesen ignoráltuk, a támadósorig alig jutottunk el, és a középpálya kétharmadának csúfolt támadóbb felfogás, vagyis a Vaszke/Holender-Gazdag páros annyira bedőlt, hogy nettó emberhátrányt jelentettek szinte az egész meccsen.

Ezek után egészen meglepő, hogy háromszor kaput tudtunk találni, pláne, hogy ebben a bajnokságban két csapat ellen nem megy nekünk egyáltalán, és az a Vasas mellett az Újpest. Csak kettejükkel szemben negatív az idei legfontosabb mutatónk, a kaput eltaláló lövések száma, és amíg a Vasasnál három meccsre csak -2 jut, addig az Újpestnél -8, ami azért elég nagy difi. Például a Fradival szemben +5-ön állunk, és az ősszel minket lemosó Videoton is +1, az átlagunk pedig +4, szóval tényleg nem fekszenek nekünk a lilákok.

De ez a tegnap akkor is megmagyarázhatatlan volt. Ha jellemzően nincs nálunk a labda, akkor amikor mégis, az nagyon nem jó ötlet, hogy a saját kapunk előtt tologatjuk minden fogalom nélkül, mert az legfeljebb 0-0-ra lehet jó. Mondjuk ki, az egyik leggyengébb és egyben legrosszabban megkomponált meccsünket játszottunk ebben a bajnokságban tegnap. Ezek után csak jobb jöhet.

// ha még nem osztályoztál, akkor a szokott módon megteheted itt.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||