Mastodon

Nem fogom Rossira kenni, mert annál sokkal gyengébbek voltunk

ujpest_panorama
Így néz ki 1131 néző

Mondom a lényeget: Nagy Gerit kihagyni bődületes hiba volt, Rossi tehát kockáztatott, amivel nem csak minket lepett meg, hanem félő, már az elején elbukta a meccset.

Nagyon sok, ha ketten is hiányozna a jó kapus/Bobál/Kamber/Nagy Geri/formában lévő csatár tengelyből a tavaszi Kispestben. Horváth hozta a kellőt, bravúrja is volt, Kamber átlagolt, Eppel megtartotta a labdákat, veszélyes volt, Bobál meg ugyebár eltiltott. Nagy Geri, Nagy Geri, Nagy Geri – tényleg ebben látom a nap hibáját.

A Gazdag-Hidi-Vaszke sorral, előttük Gyulával és Eppellel pont azt a stabilitást adtuk fel, amiért az elmúlt hetekben keményen megdolgoztunk. A játékot áthelyeztük a szélekre, elől van egy remek formában játszó Marcink, és Gyulában mindig benne van a védők lekötése. Mivel a labdát általában nem birtokoljuk a védőharmad előtt, így ez a felállás ideálisnak tűnt a nagyon vékony kispadunkhoz mérten, fura, hogy idegenben adtuk fel. A két szűrő és egy alkotó belsősor nagyon, de nagyon kell a két csatár mögé, pláne úgy, hogy Gyula jóval hátrébb játszik mostanában, és a labdavesztései így még jobban fájhatnak.

Gazdinak kezdenie kellett, mert a három millió az három millió, ebből nem fogunk engedni. A fura inkább az volt, hogy Vaszke és  Gyula is kezdett, pedig minden előzetes és normális számítás legalább(!) az egyiküket padra tette volna, hogy az átvariált védelem és Gazdag szerepköre miatt meglegyen a bónusz. Nem így lett. (Érdekesség, hogy Gazdag cseréje egyedül Göblyös lehetett volna, és nem biztos, hogy rosszul jártunk volna egy félidőben megejtett Vaszke, Gazdag le, Geri, Göblyös be megoldással. Rosszabbak tuti nem lettünk volna.)

A lényeg, hogy átgyalogoltak rajtunk, és ha ilyen van, akkor nagyon nem jó, hogy Lovric lassú és hibázik, hogy Baráth egyszer lemarad, hogy Szilágyi benézi az emberét, és hogy Botkának nagyon nem megy hetek óta (miközben az előrejátéka baromira sokat javult). Eddig az volt, hogy a penge élén nemhogy táncoltunk, de babazsúrt is tartottunk, annyira jól éreztük magunkat ott, most viszont ami eddig működött, az mind bedőlt, és ez pedig nem más, mint az átkozott szerencsénknek hihető játékunk. A jelenlegi Honvédnak egyetlen hiba is sok, és ha

Rossi nem gondolja túl, akkor hibázni csak az egyes játékosok tudnak, mert maga a játék fel van építve, láttuk, hogy működik. Tartom, ezt a meccset Rossi nézte be, de ha nem teszi, a felfogásunk és a lendületünk akkor is kevés volt, szóval rendesen összeértek a szálak.

Ráadásul Kamber is megkapta az ötödik sárgáját, vagyis kihagyja a Fradit vasárnap.

De még vissza a meccshez. Hiába jött be Holender és Vernes, annyira súlytalanok voltak még a rossz Gyulához mérve is, hogy onnantól nettó emberhátrányba kerültünk, és az Újpest totálisan ránk erőltette az akaratát. Eleve kettős csere az 54. percben, kilenc perccel a félidő kezdetét követően??? Innentől ez a csapat volt fent:

Horváth – Botka, Lovric, Kamber, Baráth, Szilágyi – Gazdag, Hidi, Holender – Vernes, Eppel

Van kérdés? Félelmetesen vérszegény volt. Egyedül Eppel szenvedett elől, de magában kevésnek bizonyult. Középen alig volt labdaszerzés, úgy jöttek át rajtunk, ahogy nem szégyelltek. És ezzel megint visszakanyarodtunk a lényeghez: Nagy Geri hiánya. Hidi nem egyenlő Nagy Gerivel, nem ugyanazt játsszák, nem csereszabatosak, ráadásul Hidi képtelen Sikesdi lenni két támadóbb felfogású játékos között. Ahhoz egyszerűen kevés, és nem azért mert rossz futballista, hanem mert nem az a játéka.

Ha a klasszikus szisztémánkban kezdünk, mondjuk Gerivel, Hidivel és Gazdival, akkor a 2-1 bontás máris azzal jár, hogy több a szabadság, többet lehet felérni a kapu elé, több a lövés, és azt meg jól tudjuk, hogy mit jelent ha ők lődözhetnek. Így most se tér nem volt, se labda, se semmi, csak a nyüszítés magamban, hogy Mister, ezt hogy gondoltad mára? Miért? Miért? Miért?

Vasárnap sokkal okosabbnak kell majd lenni.

// Osztályozókönyv: itt.

ui: egyébként sima lehetett volna az iksz, ha Eppel hozza a szokásos két gólját, szóval mégis ő a hibás!

ui2: az újpesti Diarra elég nagyot focizott ma, nekem iszonyatosan tetszett a játéka. Háromszor is olyan labdát tolt a védelmünkön keresztül, hogy ha nem a félhülye Andric, vagy a ma gyenge napot kifogó Lencse várja azokat, akkor nagyon megszórnak minket. Ja, és remek lövőkéje van, miközben simán csikicsukizik a pálya teljes hosszában.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||