A három pont megvan, minden mást nagyon gyorsan felejtsünk el, most évekig nem leszünk, nem lehetünk még egyszer ennyire rosszak

Bp. Honvéd – Újpest 2-1

Azon gondolkodtunk a meccs hatvanadik perce környékén, hogy mikor láttuk utoljára ennyire kilátástalanul focizni a Kispestet. Tehettük, mert nem volt miért izgulni, egyszerűen hitünket eldobva, megadóan tekintettünk a pálya felé, elengedtünk minden reményt, ebből ma nem lesz semmi. Nem volt nihil, nem voltunk dühösek sem, hatvan perc bőven elég volt abból, hogy hagyjuk, majd máskor, ez a nap valami csillagjóslatos nonszensz, mínuszegymilliós mondjuk.

Amúgy egy 2015 októberi, fehérvári, Videoton elleni 0-3 jutott eszembe, amit akkor hirtelenjében majdnem Kemenes nyakába varrtam, de persze mégsem, mert ott tényleg reménytelen lett volna bármit elvárni tőlünk, annyira fogalmatlanok voltunk. (Funfact magamnak: RW azon a meccsen sem volt kint, valahogy kiszagolja a mester az ilyen alkalmakat.)

Ha Zsótér nem lövi meg a nyolcadik percben a gólját, amit valahogy mindenki érzett, hogy lesz, és nem hagyja ki azt az ordító ziccert pár perc múlva, akkor lett volna időnk átgondolni, hogy EvdM mégis mi a fenét gondolt kezdőként?

A korai Rossi-érát idéző 4-3-3 három védekező felfogású játékossal egészen furcsa volt. Sőt, Deák konkrétan a védősor előtt játszott, Kamber és Nagy Geri a középpálya közepén, és Herjeczki, valamint a másik oldalt Lanza vagy Eppel akár egy furán eltolt 4-1-4-1 is lehetett, szóval nem értettük. Rossinál volt normális, hogy Nagy Geri, Hidi és Muflon egyszerre, szó szerint heten védekezve, hárman elől pedig oldják meg. Akkor Vécsei lett volna az agy szélről, most Lanzafame.

Miközben a lelátón Gazdag, Pölöskei, Mezőkövesden Koszta, a padon senki, akiből kinéztük volna, hogy a középpályára egy kis észt, vagy fineszt, vagy bármit be tudna hozni, azon kívül, hogy hajt, küzd, szétszedi az ellenfelet, mert ezt a tisztességes alapot bármikor lehozza a tegnapi hármas, de több ilyen szituációban nem biztos, hogy bennük van.

Egyedül talán Nagy Geri és a pár nagyot védő Gróf játszott elfogadhatóan, sőt, mondhatni jól (fotó: 1909fotó)

Kamber például botrányos volt. Esküszöm, el sem tudtam képzelni, hogy lehet ennyire indiszponált, ennyire formán kívül, vagy csak simán ennyire szerencsétlen. Milyen labdákat adott el utolsó emberként? A hatvannegyedikben, amikor EvdM kettőt cserél, azt hittük, ő lesz az egyik. (Aztán amikor Nagy Geri kiment valami taktikai utasításért, miközben a sokadik bíró a cseretáblát szerelte, akkor a meccsen először elkezdtünk hőbörögni, nehogy lehozza az egyetlen játékosunkat, akinek épp megy valamennyire a foci, és messze a legjobbunk.)

Erre EvdM húzott egy meglepőt, és lekapta a védelem közepéről Lovricot, és behozta helyére Bobált, valamint Laczkót is Kabangura cserélte. Maradt a pályán Latifu, Baráth, Bobál és a visszalépő Kamber, középen Nagy Geri, Krisu, és elől négyen: Danilo, Kabangu, Eppel, Lanzafame. Ha beledöglök se tudnám felírni mi volt ez. 4-2-4? 4-4-2? 3-3-4? Tornasor? Betűrend? Mindegy.

EvdM ugyanis ezt fogja csinálni, csatárt hoz be, ha menni kell az eredmény után. Eddig is ezt csinálta, nem nagy meglepetés. Bevállalós, egyelőre működik is, szinte mindenhol fordítani tudtunk, bár az eredményt sokszor képtelenek voltunk megtartani, a lényeg, hogy működni látszik, főleg, miután az első félidőket szinte eldobjuk.

Kamber gólja (fotó: 1909fotó)

A semmiből aztán Danilo beadásába belepiszkál Lanza, majd Lanza szabadrúgásába Kamber, és máris 2-1 ide tíz perccel a vége előtt. A kilencvenegyedikben aztán Latifu gyanús körülmények között felvág egy újpestit (itt valószínűleg elmaradt a tizi), majd Gróf véd két hatalmasat, miközben időőőőő, időőőőő, időőőőő.

Ha rossz vagy és úgy nyersz meg egy meccset, amihez közöd sincs, akkor tudhatod, ez a bajnok mentalitás.

Ezt felejtsük el nagyon hamar. Ha két évente van egy ilyen fogalmatlan meccs, azt mondom, még belefér. Továbbmegyek. Egyelőre 2-1-es átlagot hozunk minden meccsen, úgy, hogy fixen lövünk kettőt, és nulla-egy-kettő mennyiséget kapunk. Felőlem maradjon meg ez az átlag év végéig, legyen 66-33, akár kapjunk ki a Videotontól háromszor öt góllal, miközben húzzuk be a többit – és legyünk újra boldogok.

Az álom tehát megvan, és közben a félelem is, hogy EvdM-ről egyelőre nem tudjuk mit csinál. A Hapoel ellen kiestünk, vállalható volt; a bajnokságban öt meccset követően az első helyen állunk veretlenül, parádés kezdés – az eredmények őt igazolják, még ha sokszor azt is érezni, a srácokat viszi még előre a tavalyi lendület, és a hit, hogy tényleg jók. Nagyon, de nagyon kíváncsi vagyok most.

Meccsvideó egyelőre még nincs, csak az m4sport.hu anyaga, abból viszont hiányzik Gróf nagy védéspárja a végéről, cserében és szokatlan módon, benne van Latifu tizenhatoson belüli faultja. Amúgy nálatok is szemcsés?