Ma se maradunk keddi Hemblog nélkül

Nem minden rőf parasztkolbász a mi szánkat édesíti, győztesek!

Hiányoznak a keddek. Illetve nem is maguk a keddek, mert azok ott sorjáznak a naptárban, és majdnem mindegyik valóban keddre esik, csak nagyon ritkán szombatra, esetleg négynapos hétvégén vasárnapra.

Inkább a megszokott kedd reggeli rituálé: vajon mit mondott megint az öreg? Milyen nyakkendő volt rajta? Az asztala mögött ül, vagy szemléltető eszközöket használva egy tábla előtt, esetleg a lesszabály változásait magyarázva egy futballpályán? Volt egy sajátos humora, hozzá tartozott a hétköznapjainkhoz.

Szerencsére ezen a héten nem kell nélkülöznünk a betevőt, ugyanis postaládánkban landolt a legújabb vlog átirata.

Hello, Győztesek!

Eeeeerrrrggggghhhh. Egyik szemem sír, a másik meg… az is. Csapatunk hősiesen küzdött a hétvégén, de megint előjöttek azok a ...eeeeerrrrggggghhhh… cudar hibák amiket rendre elkövetünk tavasszal. Tapasztalt játékosoknak (cöccög), ilyet nem lehet elkövetni (fejet ingat).

Sokan kérdezik tőlem kedves szurkolóink, hogy mi a véleményem a bíróról. Aki ismer, tudja, nem szeretek foglalkozni a játékvezetőkkel. De most. Okay. Ahogy a közmondás tartja: Idahoban sem nő a kukorica az égig, okay. Elmondom mi történt. A lelátóról egy diósgyőri egyén a vendégtáborból, vagyis, hát nem tudni, hogy diósgyőri volt-e a kiscsillag, de a vendégtáborból, egy, szurkolónak nem nevezném, egy, okay, gyalázatos csőcselék, okay, besípolt a meccsbe. Remek csatárunk, Danilo de Cirino Oliveira, well, felkapta a labdát. Sípszó volt, ez a dolga. Berke sporttárs tizenegyest ítélt. Ejj-ejj. Fiatal sporttárs, tapasztalatlan játékvezető. Ne bántsuk. Nem az ő hibája, okay, hanem aki kijelöl egy ilyen fontos meccsre egy ennyire alkalmatlan embert. Na, de hagyjuk is.

A hétvégén az MTK ellen újabb sorsdöntő meccs a bronzéremért. Ha engem kérdeznek, már rég megnyerhettük volna a bronzot idén, de felcsúti és mostani hazai hibáink azt eredményezték, hogy sorsunk már nem a mi kezünkben van. Ez nagy kár, de az adja fel, aki utoljára adja fel. Én nem ilyen vagyok, és a csapat sem. Remek játékosaink vannak a fedélzeten. Kamber Dzsordzs, errghh, Kambi. Lovrics Iván! Filip. Dieng Cheikh… ööö, ja, ő már nem. Na mindegy. Állunk a meccs elébe és a kupadöntő elé, cél a nemzetközi kupaindulás.

Ígérhetem, remek kerettel megyünk neki a következő szezonnak. Szkáutjaink és az Ex-Honvéd Edzők Alumni Szervezete már figyeli a lehetséges kiszemelteket Antiguán és Barbudán, Mozambikban, a Salamon-szigeteken és Toncsi Kukocs menyasszonyának fodrászszalonjában, Splitben.

Szurkolóink megint csodálatosak voltak a hétvégén. Le a kalappal előttük. Kivéve azt a három-négy, embernek nem igazán nevezhető, leginkább ostoba, buta lényt, okay, aki megríkatta kiváló kapusunkat, Gróf Dávidot. Dávidot vádolják hogy egy riválisunkhoz igazolna. És? Nem minden rőf parasztkolbász a mi szánkat édesíti, győztesek! Én szeretem a parasztkolbászt! És önök? Jövő hétig maradok baráti tisztelettel a Yucatánról:

Papa H.