Mastodon

Visszatért egy újabb bajnok: Baráth Boti

Ki lesz a következő? Villám “Pacsi” Balázs?

Featured Video Play Icon

Sajnálom, hogy ilyen rövidre sikeredett Boti amerikai kalandja, ha valaki, akkor ő abszolút megérdemelne egy hosszabb nemzetközi karriert, de azért így sem rossz! Nálunk valószínűleg játszani fog, Kispest és Telki között az időeltolódás se vészes, vagyis a válogatottnak is rendelkezésére állhat, ráadásul ide jönnek most a szívecskék, hiszen óriási kedvenc.

  • ahogy az egyébként sejthető volt, Boti a derült égből hullott alá: „A múlt hét elején volt egy beszélgetésem Urbányi Istvánnal, a Honvéd sportigazgatójával, kérdezte, hogy mi a helyzet velem, és mondtam, hogy jól vagyok, viszont kevés játéklehetőséghez jutok (…)”
  • és ahogy szintén sejthető volt, nem írnak semmit a szerződéséről. Ami simán lehet azért, mert a Sporting idő előtt elkotyogta, és még nem állapodtak meg a részletekről, vagy azért, mert továbbra is tervben van a külföld, és azt inkább segítené egy fél plusz fél plusz fél, tehát egy kábé határozatlan idejű megoldás. Ez utóbbit pedig nem szokás nagydobra verni. // update: 2 év!, illetve // update2: 1+1 évre javították a hivatkozott posztban.
  • ja, és valószínűleg még itthon sincs (így!), mert a honlapon elmaradt a kézfogós fotó, amin úgy tartják a frissen igazoltak az ajándékboltból ismert sálat, mint az egyszeri térségi polgármesterek az autópálya-lehajtók avatásán a nemzetiszín szalagot.

A 2017-es bajnokcsapatból jelenleg

  1. Baráth
  2. Gazdag
  3. Hidi
  4. Horváth Andris
  5. Kamber
  6. Lanzafame
  7. Lovric
  8. Nagy Geri és
  9. Zsótér

szerepel a keretünkben. Palmes(?) és Tömösvári kölcsönben van, vagyis a huszonnyolc pályára lépőből tizenegyen még állományban vannak.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||