A számok alapján teljesen átlagosnak tűnő tulajdonosváltás történt Kispesten, egy erős visszaeséssel az eredményességben

Felső középcsapatból alsóháziak lettünk.

Napra pontosan két éve vett át a metALCOM a Honvéd tulajdonjogát Hemingway érdekeltségeitől. Talán innentől már formálisan is azt lehet mondani, hogy

lejárt mindenféle türelmi idő.

Az új tulajdonosi kör (lassan az új szó is elhagyható) saját bevallása szerint is mintegy másfél évig készült a klub átvételére, tehát a nettó idő, amit beleöltek a klubba, nem is két, hanem inkább három év.

Mielőtt belemennénk abba, hogy a koronavírus-vészhelyzet miatt megváltozott körülmények mennyire megnehezítették a tulajdonosváltáson frissen átesett klub dolgát, mindenképp jegyezzük meg, hogy

  • nem csak minket érintett a koronavírus;
  • egy ideje nem lehetnek nézők – anno Csepelen se voltak, pedig akkor lehetett menni;
  • korábban is voltak körülmények: amikor például 2006-ban Hemingway átvette a klubot erősen sportellenes hangulat uralkodott az országban, és a kormányzat sem állt a sport mögött. Ráadásul akkor egy erősen legatyásodott, borzalmas létesítményhelyzettel rendelkező, szinte utánpótlását vesztett klubot hagytak hátra.

A körülményekre lehet hivatkozni, viszont esetünkben nem érdemes.

Mérkőzések

Hatvanhat (gyerekkorunk, és valószínűleg a kortalan gyerekkor egyik kedvenc rigmusa volt a hatvanhat, seggem a szádra pattanhat!) bajnokit játszott a Honvéd a legutóbbi tulajdonosváltástól máig. Adja magát legalább két összehasonlítási mód:

  • a metALCOM első 66 meccse és
  • Hemingway első 66 meccse, mint a legutóbbi tulajdonosváltás, és
  • Hemingway utolsó 66 meccse, mint a megelőző 66 meccs.
metALCOMHemingway elejeHemingway vége
mérkőzés666666
győzelem212529
döntetlen211714
vereség242423
lőtt gól8910296
kapott gól938886
pont per meccs1,271,391,53
átlagos helyezés8,055,543,44
Amennyiben a metALCOM esetében a teljes idényeket vizsgáljuk, úgy a mutatójuk csak 1,23 ppm.

A két tulajdonosváltás időszak a között minimális az eltérés, egy bajnoki szezonra (33 meccsre) felszorozva 42 és 46 pont, azonban ha a folytonosságot nézzük, akkor 50-51 pontról zuhantunk le 42-re. Utóbbi a jelenlegi bajnoki rendszerben nagyjából azt jelenti, hogy a 3-4. helyekről a középmezőny legaljára, a kiesők elé valamivel.

A győzelmeknél is több vereség és a negatív gólkülönbség szintén szokatlan lenne, ha a Hemingway-korszak közepén éveken át nem éltünk volna meg hasonlót.

Az átlagos helyezések összehasonlítását inkább hagyjuk.

Eredményesség

A pályán nyújtott teljesítmény és az eredményesség között nem feltétlen van összefüggés. Például a Hemingway-korszak elején hamar jött Supka, és a 2007-es naptári évben a Honvéd volt az NB I. legeredményesebb csapata – kár, hogy a bajnokságok nem naptári évesek, mert 2008 tavaszán teljesen összeomlottunk.

Hemingway-korszak eleje:

  • 2006/07: Nyár végén zajlik le a tulajdonosváltás, Hemingway ősz közepén vált edzőt, és a télen kezd csapatot építeni. Remek tavaszt követően, az idény végén 8. a Honvéd, valamint megnyeri a Magyar kupát.
  • 2007/08: Parádés rajt, egészen az utolsó őszi fordulóig, és a tatabányai 4:3-as vereségig. Ezt követően valami összetört, és a bajnokságot addig vezető csapat végül a 8. helyen végez. A kupadöntőben csúnya pofon a Debrecentől.
  • 2008/09: Pölöskei az új edző. Ősszel még csak-csak tartja magát a csapat, majd egy újabb edzőváltást követően végül a 13. helyen végez. (A 66 meccsből mindössze 6 esik erre az időszakra.)

Hemingway-korszak vége:

  • 2016/17: Bajnoki cím. (A 66 meccsből mindössze 6 esik erre az időszakra.)
  • 2017/18: Új edző, új koncepció – télig. Utána új edző, régi koncepció – Supka. A bajnokcsapat összeomlik, de egy 4. helyre még így is jó lendületből.
  • 2018/19: Ismét egy remek rajt, majd a szokásos idényközepi válság. A klub tulajdonjoga a 27. fordulót követően cserél gazdát. Idény végén újra 4. hely, valamint kupadöntő.

metALCOM-korszak eleje:

  • 2018/19: Új tulajdonos. A bajnokságból hátralévő hat meccsen két győzelem, négy döntetlen. Idény végén 4. hely, valamint kupadöntő. (A 66 meccsből mindössze 6 esik erre az időszakra.)
  • 2019/20: Az első teljes idény. Új edző, felfrissített keret. Rossz rajt, remek ősz vége, vállalható tavaszi rajt, majd összeomlás és beüt a koronavírus. A kényszerszünet előtt a teljesítmény alapján először merül fel a kiesés lehetősége. A szünetben végre nagy nehezen edzőt cserélnek. Idény végén 5. hely (öt pontra a kieséstől, hatra a negyediktől) és kupagyőzelem.
  • 2020/21: Ismét új edzővel, és immár sportigazgatóval. Mindkettő bukás. Az edző még az ősszel, a sportigazgató tavasz elején távozik. A 27. fordulóra a harmadik edzőjét koptatja a klub, miközben az idény során a 9. helynél egy pillanatra sem állt előrébb a tabellán. Komoly veszély a kiesés.

Gólok

A három korszak lőtt és kapott góljai között igazán extrém eltérés nem sok figyelhető meg. A leglátványosabb talán a “nem volt szerencsénk, Attila nem volt szerencsénk”-korszakot is magába foglaló első Hemingway-érában a 35 egy kapott gólos meccs, ami az összes mérkőzés több, mint fele.

A másik, igaz, ennél jóval apróbb megfigyelés, hogy a Hemingway-éra végére volt leginkább jellemző, hogy a Honvéd inkább lőtt gólt meccseken, és inkább nem kapott.

És a harmadik észrevétel, hogy a metALCOM-éra alatt nagyon megugrott azoknak a meccseknek a száma, ahol két gólt kaptunk.

A gólkülönbségeket vizsgálva a metALCOM-éra közelít leginkább a Gauss-féle eloszláshoz, ami esetünkben azt jelenti, hogy teljesen átlagos, ún. semmilyen teljesítményt nyújt, kicsit eltolódva a negatív irányba. Viszont az is van, hogy a hárompontos rendszerben nincs másfél pont, csak nulla, egy és három. Vagyis ha relatíve középen vagy a gólkülönbséged szerint, akkor az pontszámban átlag alattit jelent.

Az első Hemingway-korszak volt hasonló eloszlás, viszont ott egy jóval magasabb és laposabb pozitív oldalt találunk, míg a Hemingway-korszak vége egyértelműen a pozitív oldalon tetőzik.


Edzők

A három korszak 66-66 meccsén elég érdekesen alakult az edzők személye (a nevek után: mérkőzés/pont per meccs):

  • Hemingway eleje // 2006-ban Dolcettivel indulunk (9/1,22), majd jön Supka (48/1,4). 2008-ban az utolsó két fordulóban két ideiglenes edző: Vass László (1/0) és Borgulya (1/3). A következő idényre átcsábítjuk az MTK-tól Pölöskeit (6/1,33).
  • Hemingway vége // Rossi (6/2,4) bajnokságot nyer, majd még aznap este(!) távozik. Az utód, és teljesen más filozófiát(?) képviselő EvdM (19/1,47) egy ősz alatt megbukik, majd visszatér Supka (41/1,41).
  • metALCOM // Megöröklik Supkát (6/1,67), majd az új koncepció jegyében érkezik Sannino (25/1,36). Amikor felmerül a kiesés lehetősége, váltanak, és érkezik Pisont – először (8/1,25). Nyáron megint új koncepció: Bódog és(?) Urbányi (12/0,83). Az egész őszt a kieső helyek valamelyikén töltjük, így Bódog megy, Pisont érkezik – másodszor (9/1,33). Pisonttal részsikerek ugyan vannak, de nem előremutató, ezért ismét új edző, valamint távozik Urbányi. Horváth tartja a pisonti formát (6/1,33), a csapat fordulók óta nem áll kieső helyen.

Játékosok

Nehéz rekonstruálni az érkezők és távozók neveit, akkora mozgás volt az utóbbi tizenöt évben Kispesten. Valamennyire azért megpróbáljuk korszakonként felsorolni legalább a nagyobb neveket, akik Kispestre igazoltak:

  • Hemingway eleje // Szabó Tibor (vissza), Ivancsics, Zsolnai, N’Djodo, Bogdanovic, Tomic, Smiljanic, Abass, Bárányos (vissza), Tóth Mihály (vissza)
  • Hemingway vége // Danilo (vissza), Heffler Tibor, Kukoc, Uzoma, Batik, Vadócz (vissza), N’Gog, Hidi (vissza), Mezghrani, Ben-Hatira
  • metALCOM // Lanzafame (vissza), Moutari, Hidi (vissza), Ugrai, Zsótér (vissza), Baráth (vissza), Tamás, Balogh Norbert, Eppel (vissza), Bőle, Nagy Dominik

Sorozatok

metALCOMHemingway elejeHemingway vége
győzelem5 Sannino4 Supka (kétszer)6 Rossi, EvdM (5-1)
döntetlen3 Sannino
3 Bódog
3 Supka2 EvdM
2 Supka
vereség4 Sannino3 Supka (kétszer)3 EvdM
veretlen7 Sannino7 Supka11 Rossi, EvdM (5-6)
nyeretlen8 Bódog, Pisont (7-1)10 Supka, Vass (9-1)6 Supka
Mérkőzés, edző. Ahol több edző neve szerepel, ott a sorozat átívelt, és zárójelben közöljük az edzők szerepét benne.

Értékelés, szavazás

Valami szöveges értékelés nyilván lesz idővel, mindössze meg kellene írni. Nyilván a számok csak az egyik nézőpontot jelentik, hiszen közben a klubnál egyéb jelentős változások is történtek, például egy erős elmozdulás a közösségi média felületei irányába, és egyfajta interakciókon, elérésen, a külsőségeken és nem feltétlenül a klub megélésen, egy kvázi elfogadott klubnarratíván alapuló újfajta közösségépítés (l. pl. a címer megszavaztatása). Utóbbi, mármint, hogy mit jelent a Modern Honvéd, hogyan képzeli el a klub saját magát, mit képvisel 2021-ben, továbbra sincs kifejtve, továbbra sem érhető tetten a klub kommunikácójában.

Kívülről nézve a kommunikáció változott talán a leglátványosabban, azonban a klubházban is történtek fontos dolgok. Megváltozott a döntési (döntésképtelenségi?) lánc, megváltoztak a döntéselőkészítési folyamatok, rendszeresen egyszerre tapasztalni tökellenkedést és kapkodást, korszakot meghatározni képes döntések születnek, majd vonódnak vissza rövid időn belül (l. pl. legyen sportigazgató, vagy ne legyen?). Volna itt bőven miről beszélni, na.

Poszt talán valamikor, ha lesz időm.

Egy semmitmondó szavazást azért beteszek ide, hogy legalább osztályozni lehessen az első két évet (ahogy az iskolában is: egyes – elégtelen, ötös – jeles):


Használtunk volna idei csapatképet a poszthoz, de bármilyen furcsa is, hiába a harmadik edző, hiába a nyár, idényközi és téli igazolások, hiába ment le a 33 fordulóból 27(!), csapatkép továbbra sem készült az idei keretről. Ezt a tényt inkább nem minősíteném.

címlapkép: Mendelényi Dániel és Bozó Zoltán tulajdonosok a bemutatkozó sajtótájékoztatójukon 2019 áprilisában.


  • figyelmeztetés // a fenti bejegyzés nem esett át semmiféle előzetes ellenőrzésen, így alkalmas lehet egyes Kispest-szurkolók félrevezetésére. 
  • hozzászólás // a poszthoz kizárólag előmoderációt követően lehetséges hozzászólni. Az előmoderáció működéséről itt olvashatsz bővebben.
  • időegyenleg // a poszt megírása, a táblázatok, grafikonok, háttéradatbázisok frissítése és az egyéb adminisztráció 8:11 és 10:10 között 1 óra 58 percet vett igénybe, valamint legalább két óra adatbányászatot a korábbi napokban.