Mastodon

A korábbi diósgyőri tulajdonos Leisztinger friss tulajdonosként arról beszélt, hogy valamikor Újpest-drukker volt, sőt, huszonöt éve majdnem megvette az újpesti klubot

Akkor a hatalmas tartozások miatt lépett vissza.

Az akkor negyvenhárom éves Leisztinger Tamás 2010-ben vásárolta meg a Diósgyőrt üzemeltető céget. Az új tulajdonossal Sinkovics Gábor beszélgetett a Nemzeti Sport hasábjain. Ebből idéznénk most egy részt:

Lehet, hogy nem illene megkérdeznem a DVTK tulajdonosától, de mégis: melyik csapatnak szurkol?

Az Újpest volt a kedvencem. Odavoltam Fekete Laciért, a Tűzgolyónak becézett dinamikus, szélvészgyors csatárért. Noha nem számítottam vérmes drukkernek, sokat jártam a Megyeri útra.

Az nem fordult meg a fejében, hogy kedvenc csapatát vásárolja meg?

Dehogynem. Nagyjából tíz évvel ezelőtt tárgyaltunk is az Újpest megvételéről, több egyeztetésen vettem részt, ám megdöbbenve láttam, hogy milyen brutálisan magas a költségvetése, és úgy gondoltam, ebbe nekem nem szabad beszállnom. Az idő végül is engem igazolt.

A kontextus kedvéért: Fekete 1981/82-ig játszott Újpesten, majd 1983/84-ben visszatért egy szezonra. Leisztinger 1981-ben 13, 1984-ben 16 éves volt.


És valóban. Elég párat kattintani az ADT Arcanum Digitális Tudománytárban a régi lapok között, hogy megtaláljuk az Újpest és Leisztinger kapcsolatát, mégpedig a Hunguest Hotelsen keresztül. (Kösz a tippet, LG!)

1999-et írunk, Leisztinger Tamás mindössze harminckét éves(!), és – többek között – már a szállodaipari Hunguest Rt. többségi tulajdonosa.

Július 16-án robbant a hír, hogy a bajnoki címvédő, azonban az 1998-99-es szezonban csak harmadik, súlyos anyagi gondokkal küzdő Újpesten a Hunguest Hotels Rt. lehet a befektető. A Nemzeti Sportnak Szabó Bence, az UTE elnöke elmondta, hogy a pénz egy részét „válságkezelésre”, vagyis a tartozások kiegyenlítésére fordítanák. A tervek szerint az UTE mögötti Kft-ből az őszre egy 300-350 millió forint vagyonú részvénytársaság alakulna, amiben a klubnak tíz százalék tulajdonrésze lenne. A hír hallatán Várhidi Péter szakmai vezető azonnal tárgyalni kezdett a lejárt szerződésű játékosokkal.

Az akkor még létező Napi Magyarország c. lap azt is tudni véli, hogy a Hunguest ma, azaz július 16-án írásos ajánlatot tesz az újpestre. (A Napi Magyarország az 1997-ben megszűnt Új Magyarország helyett indult, mint a Fidesz saját lapja a Simicska-közeli Mahiron belül. A választási győzelem után a kultúrharc élvonalába került, egészen addig, amíg a Magyar Nemzet 2000-ben Fidesz közelbe nem került. Ekkor a két lapot összevonták, és Magyar Nemzet néven vitték tovább. A főszerkesztő viszont a Napi Magyarországtól érkező D. Horváth Gábor lett.)

Július 17-én azt is megtudtuk a Nemzeti Sportból, hogy Lányi Zsolt, az UTE társadalmi elnöke (és kisgazda parlamenti képviselő, az FKGP alelnöke) találkozott a Hunguest képviselőivel. Kiderült továbbá, hogy van egy másik érdeklődő, az ingatlanokkal foglalkozó ún. Sallai-féle befektetői csoport.

Július 20., Magyar Hírlap: A Hunguest Hotels Rt. részvénytársaság-alapítási ajánlatát fogadta el az UTE tegnapi elnökségi ülése. „Minden reményünk megvan, hogy az Újpestből is az MTK-hoz hasonló, komoly anyagi háttérrel rendelkező klub legyen, fogalmazott Szabó Bence elnök.”

Az rt. 90 százalékos tulajdonosa a Hunguest Hotels lenne, míg az ÚTE – az újpesti Cérna – pálya apportálásával – 10 százalékos tulajdont tarthatna meg magának. A csaknem 350 millió forint törzstőkéjű részvénytársaság elkülönített összegből finanszírozná az Újpest 150 millió forint körüli adósságállományát, külön „kasszát” tartana fenn az utánpótlás-nevelésre, illetve a létesítmény-fenntartásra. A cég képviselője, Hülvely István operatív vezérigazgató tegnap az ÚTE-létesítmények kezelőjével, az Ifjúsági és Sportminisztériummal is ismertette elképzeléseit, s információink szerint sikert aratott.

Július 22-én a Napi Magyarország megszólaltatta Hülvely Istvánt, a Hunguest vezérigazgatóját. Hülvely elmondta, hogy még csak most kezdik majd átvilágítani a céget, és előzetesen 2-300 millió forint körüli adóssággal számolnak. A játékosok felé fennálló tartozások teljes kiegyenlítésére viszont nem tett egyértelmű ígéretet. A Hunguestet az Újpest egykori játékosa, Szendrei József hozta össze a klubbal.

Szintén július 22. és Nemzeti Sport: A játékosok keveslik a befektető ajánlat. A Hunguest ajánlatát az elmaradt fizetésekkel kapcsolatban Várhidi Péter edző ismertette a játékosokkal. Tóth Norbert azt nyilatkozta a lapnak, hogy „az ajánlat lényegesen kevesebb, mint ami a szerződésemben áll”. Hülvely a sportlapnak elismerte, hogy a napokban tárgyal az MTK klubigazgatójával, Fülöp Ferenccel pár játékos kölcsönvételéről: Babos Ádám, Zimmermann Tamás, Csillag Krisztián, Horváth Csaba, Szabados Attila, Szekér István, Csordás Csaba, stb.

Július 23., Nemzeti Sport: a játékosok többsége nem fogadta el a Hunguest ajánlatát a tartozások rendezésére.

Egy éve várunk a járandóságunkra, és eddig mindenki azzal hitegetett minket, hogy tűrjünk, mert előbb-utóbb lesz majd pénz -kezdte Szlezák Zoltán, a csapat kapitánya. – A felkínált összegek azonban nagyon alacsonyak, ráadásul szerződésünk sincs, és az átigazolási időszak hamarosan lejár. Tudjuk, hogy a kialakult helyzet nem az új befektető hibája, de úgy véljük, aki beszáll, annak először a tartozásokat kell megadnia.

A cikk valódi érdekessége azonban nem ez, hanem hogy Hülvely elismeri, nem a Hunguest vásárolná meg saját pénzéből az UTE-t, hanem a többségi tulajdonos Arago-csoportnak kell meghozni a végső döntést. Ebben az anyagban jelenik meg az első kifarolási kiskapu is: „(…) csak akkor száll be, ha sikerül a futballistákkal megegyezni, célja elsősorban a jövő biztosítása, nem pedig a múlt finanszírozása.”

Július 24., Nemzeti Sport: Urbán Flórián remek érzékkel Szegedre igazolt. Az átigazolásról szóló anyagban egy keretes írás: Felszámolás indulhat a Szeged LC ellen. A Szegedet végül menet közben kizárták a bajnokságból, miután sorozatban négy meccsére sem tudott kiállni.

Július 27., Magyar Hírlap: A Hunguest helyett kisbefektetők hozzák a pénzt. A nyilvánosság előtt nagyjából tíz napig tartott a Hunguest és az Újpest története. A Hunguest visszalépett egy kisbefektetőkből álló konzorcium javára, mert az vállalta, hogy rendezi a játékosok tartozásait.

Július 28., Magyar Hírlap. A kisbefektetők konzorciuma valójában két magánszemély: dr. Deák Gábor egykori válogatott kajakos, orvos, a gyógyszertárak privatizációja során több belvárosi patika tulajdonosa lett, majd miután azokat eladta egy külföldi cégnek, maradt vezérigazgatóként, valamint Lukács Ferenc vállalkozó, aki sportmenedzserként a Dunakeszinél dolgozott. A konzorciumot dr. Köteles György ügyvéd képviseli.

Július 28., Nemzeti Sport. A játékosoknak mintegy 120 millió forinttal tartoznak. Ebből Bérczy Balázs, Kozma István és Eszenyi Dénes 75 millióra pereli a klubot. A Hunguest ezt a tartozást nem akarta átvállalni.

Július 29., interjú Hülvely Istvánnal a Népszabadságban:

(…) Abban maradtunk, nincs kizárva, hogy valamilyen formában együttműködjünk, ugyanakkor Lukács úr azt közölte, hogy egyedül képtelenek lennének befektetőként föllépni. Álláspontja még hétfőn is hasonló volt, estére azonban változott a helyzet.

Vajon mitől?

Ez az, amit nem tudok. Az viszont bizonyos, hogy Lukács úrban emberileg nagyot csalódtam; ha jók a meglátásaim, arra igyekezett rávenni a játékosokat, hogy ne egyezzenek meg velem.

Azt akarja mondani, hogy az utolsó pillanatban befektetővé előlépő Lukács úr több pénzt ígért a futballistáknak az önháta mögött, mint amennyit a Hunguest fizetett volna ?

A sportnapilapban azt olvastam, hogy Lukácsék hetvenötmillió forintot szánnak a tartozások rendezésére; én százmillióból sem tudtam volna megoldani. Mindenesetre sok sikert kívánok a konzorciumnak!

A Hunguest se így, se úgy nem szerződött volna az Újpesttel, ha jól értelmezem a szavait.

Igen. Az Arago cégcsoport tagjaként nem tudnánk vállalni azt a stratégiát, amelyben a peres ügyek, a tartozások ilyen jelentős súlyt kapnak.

December 27., Nemzeti Sport. Tudósítás a Hivatásos Labdarúgók Szakszervezete által szervezett „Őszintén a futballról!” mottójú vitasorozat legújabb állomásáról. Hülvely István:

(…) Tudom, és tudom azt is, hogy ez így van, hiszen még a nyáron Újpesten volt alkalmam vizsgálódni, így állíthatom, nagyon kusza a helyzet. Konkrétabban, ha Újpesten beszálltam volna a futballba, és a klubnál később – éppenséggel a múlt miatt perekre került volna sor, akkor valamennyit elveszítettem volna. Ugyan szomorúan hangzik, de egyetértek doktor Sárközy Tamással, és azt kell mondjam, hogy a magyar futball a jelenlegi állapotában nem privatizálható. Mindenesetre ha valahol tiszta viszonyokkal találkozhatnék, akkor azonnal befektetnék, mert azt is őszintén be kell vallani, még a magyar fociban is van üzlet!

Az Újpest végül a 10. helyen végzett a PNB 1999-2000-es kiírásában.

2002-re megújult az Újpest stadionja, valamint olyan tőkeerős – és állami befolyás alatt álló – szponzorok jelentek meg, mint az OTP és a MOL, valamint a Magyar Fejlesztési Bank is jelentős tulajdonrészt vásárolt a klubból, amelynek a tulajdonosaként már csak Lukács Ferencet említik a lapok.


Kupameccs 2015-ben Soroksáron: Füstölgő ászok a menü, nyilván (fotó: RW)

Szokásos nyári sörre lejmolós posztunk

Ha minden igaz, hétfőn lelépünk pár napra Kolozsvárra, a Kolozsvári Magyar Napokra. A söröket ott tervezzük elfogyasztani.


🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||