Mastodon

A korábbi diósgyőri tulajdonos Leisztinger friss tulajdonosként arról beszélt, hogy valamikor Újpest-drukker volt, sőt, huszonöt éve majdnem megvette az újpesti klubot

Akkor a hatalmas tartozások miatt lépett vissza.

Az akkor negyvenhárom éves Leisztinger Tamás 2010-ben vásárolta meg a Diósgyőrt üzemeltető céget. Az új tulajdonossal Sinkovics Gábor beszélgetett a Nemzeti Sport hasábjain. Ebből idéznénk most egy részt:

Lehet, hogy nem illene megkérdeznem a DVTK tulajdonosától, de mégis: melyik csapatnak szurkol?

Az Újpest volt a kedvencem. Odavoltam Fekete Laciért, a Tűzgolyónak becézett dinamikus, szélvészgyors csatárért. Noha nem számítottam vérmes drukkernek, sokat jártam a Megyeri útra.

Az nem fordult meg a fejében, hogy kedvenc csapatát vásárolja meg?

Dehogynem. Nagyjából tíz évvel ezelőtt tárgyaltunk is az Újpest megvételéről, több egyeztetésen vettem részt, ám megdöbbenve láttam, hogy milyen brutálisan magas a költségvetése, és úgy gondoltam, ebbe nekem nem szabad beszállnom. Az idő végül is engem igazolt.

A kontextus kedvéért: Fekete 1981/82-ig játszott Újpesten, majd 1983/84-ben visszatért egy szezonra. Leisztinger 1981-ben 13, 1984-ben 16 éves volt.

“A korábbi diósgyőri tulajdonos Leisztinger friss tulajdonosként arról beszélt, hogy valamikor Újpest-drukker volt, sőt, huszonöt éve majdnem megvette az újpesti klubot” bővebben

Ne legyen igazam, de a rózsaszín műanyagból gyártott Kispest helyett sanszos, hogy visszakapjuk a fiatalságunkat

Videoton – Honvéd @ Székesfehérvár, 20h

Egyelőre csodálatosan indul az év. Akkora trash a Honvédka, amilyet hosszú évek óta nem tapasztaltunk. Jó, volt közben egy Cor$$$-éra, azonban az képtelen volt hozni a szerethetően szánalmas megoldásokat, helyette bálákban gondolkodott.

Bezzeg 2006 ősze Csepelen, olyan nevekkel, mint Baranyai Tibor, Pomper, Disztl Dávid, esetleg egy jó Bartyik Norbert, és persze ne feledjük Sándor Istvánt. Hozzájuk csapták a saját neveléseket, mint Mészáros, Koós, Zana, az akkor már rutinosnak számító Takács Zoli, és tessék, csináld, Aldo!

“Ne legyen igazam, de a rózsaszín műanyagból gyártott Kispest helyett sanszos, hogy visszakapjuk a fiatalságunkat” bővebben