Elindult a szezonunk, emberek, de még hogy…! Túl vagyunk 3 felkészülési meccsen, egy emlékezetes balkáni körutazáson és egy 45 éves rekordot megdöntő visszavágón (sőt, nálam ez nemhogy 45 éves, de egyenesen abszolút rekord: tétmeccsen még sosem lőtt a csapatom 9 gólt a Bozsikban senkinek a szemem előtt). Új üstökös van felszállóban az akadémiai karámból Filip Holender személyében, és minden szurkoló optimista. Hogy ez a kegyelmi állapot meddig tart, jó kérdés, hisz jövő héten rögvest a Vojvodina készül utunkat állni, amely gárda már nem a gyanúsan lepkézgető Banoviccsal vagy Hanta kedvenc “nemfutballista” 4-es számú Celik-hétvédjével áll ellenünk csatasorba… viszont a sok történés arra is apropó, hogy kicsit hangosan gondolkodjunk jelenről és közeljövőről, a szokásos RW-i kérdést elemezgetve: “hogy is állunk”?
A teljesség igénye nélkül választva ki néhány -számomra legalábbis- égető kérdést, melyek mintegy vitaindítóként is szolgálhatnak, a kommentekben várjuk egyetértéseiteket, ellenvetéseiteket, vagy bármit ami Honvéd-téren eszetekbe jut.
1) Celik-gyilkolás: kispesti szupercsapat vagy “valami más”?
Mikor még Niksicben a stadion melletti vendéglátóegységben üldögéltünk a szakadó esőben, a komor időjárás komor gondolatokat is plántált a fejembe, és bizony nem átallottam azt mondani a többieknek: a Niksic ellen valami zakófélébe is belefuthatunk, hiába, a Balkán csak úgy ontja magából a sötét lovakat. Az első 20 perc rövidzárlata ezt alá is támasztotta, ha akkor valaki azt mondja, hogy 13-1-gyel megyünk tovább, körberöhögöm. Ám láttuk amit láttunk, szóval ezúttal is túlpesszimizáltam a dolgokat- persze jobb félni, mint megijedni. Az első meccsel amúgy nem volt semmi gond, a Celik valamit nagyon benézett formaidőzítésileg, hisz elfáradtak és össze is omlottak a gólszüretünk nyomán. A Bozsikban a lassításokat visszanézve viszont tényleg felmerül egy-két kérdés a találkozó kapcsán, még ha a magyar sajtóorgánumok túlhangsúlyozott bundagyanúját legalábbis visszatetszőnek érzem. Ha a két állami főkedvenc csapat érte volna el ezt a 9-0-át, Banovics portás mellényúlásai max egy kis keretesben szerepeltek volna a cikkek alján, apró betúvel, míg 4 oldalas színes mellékletek dicsőítették volna a győzőket. A kérdésre a válasz tehát félúton van. Örömteli, hogy a tré edzőmeccsek után a niksici első 20 percet leszámítva koncentráltan játszottunk, itthon meg rossz szokásunkat levetve nem álltunk le 3:0-nál sem, hanem lőttünk, míg tartott a tölténytár. Viszont a Celik ezzel a teljesítménnyel itthon az NB2-ben is bajban lenne, így szárnyalásunk sem mérvadó teljesen. Önbizalom-növelésnek, Holender és Kozma góldebütjének viszont remek alkalom volt ez a párharc, és hát amikor még Alcibiade is szárnyalni tud, támadásban (!), az már valami…
2) Mit tudunk a formánkról a Celik meccsek után?
A fentiekből következően nem sokat. Az edzőmeccseken fájóan kiviláglott egy igazi vezér hiánya a csapatból (Szabi túl hátul van ehhez), aki középpályán összekapná a csapatot játékban, és főleg lelkileg, ha épp holtpont közeleg. Vécsei vehetné fel 1-2 év múlva ezt a posztot, vagy Vernes, aki még inkább vezéregyéniségnek tűnik, de valahogy nem bánnék egy tapasztaltabb emberkét középen. Én nem a kis Mancio-ra gondolok. Szóval a formáról nem sokat tudunk, kérdés, hogy hat a Celik meccsduó mentálisan: felpörget (valószínűbb), vagy elkényelmesít (reméljük, nem, bár könnyű leülni egy ilyen sörmeccs után)?
3) Hogy áll a keret?
Ismétlem magam: szellemi vezér elkelne. Két nagy veszteségünk volt az átigazolási időszakban, a szezonvégre befutó Martinez és a más dimenzió Lanza. Az argentin-olasz pótlása könnyen lehet, hogy házon belül nyer megoldást, Filip személyében, de ne feledjük: Holender még nagyon fiatal, csoda lenne, ha zökkenőmentesen hozná mostantól folyamatosan a Celik elleni teljesítményeket (főleg, hogy a jövőben ellenfelek is lesznek a pályán). Recens teljesítménye viszont minden, csak nem elkeserítő, így benne nagy a bizodalmunk. Lanza pótlása már más tészta. Szinte lehetetlen. Ő az Emmy-Milinkovics-Warzycha-Sasu-Zelenka féle tényleg kiamagasló légiós kasztba tartozott, és hát az eddigi szerzemények, de még ifistáink között sem találunk ilyen biztosan labdát tartó és jó arányban megjátszó, állandó gólveszélyt hordozó, 1-2 védőt folyamatosan lekötő spílert. Lanza ráadásul pökhendi fasz kissé irritátor stílusa ellenére is vezér volt a pályán, mindenki őt kereste a labdákkal, ami nála nem is volt rossz helyen. Nem véletlen, hogy Rossi is állandóan azt emlegeti interjúiban, hogy nagyon kéne egy Lanza-dublőr még augusztusi végéig – Hemingway megnyilatkozásai (“ha bekopog egy új Lanza, hogy itt játszana, nem bánjuk, jöhet” jellegű kiszólásokkal, jó, hogy azt nem téve hozzá: “persze ha belemegy, hogy társadalmi munkában alkalmazzuk”), szóval látszik némi kommunikációs gap a mister meg a boss között, mi pedig inkább a tar mester véleményét osztanánk. De tény, addig nyújtózkodjunk, míg a takarónk ér – ebben pedig hemingway jól teszi a dolgát. Szabadlistára került Gege és Tchami. Ivancsics tékozló fiúként tért vissza és mi örömmel fogadtuk, sőt, én még itt a blogon is kardoskodtam megtartásáért 2011 nyarán, hisz bár lassult régi önmagához képest, remek szabadrúgásai és a 2011 tavaszi bizonyítani vágyó attitűdje miatt biztos cserejátékosként tekintettem rá, amolyan jollyként az elkövetkezendő évekre. Ezután azonban a szokásos Ivancsics sztori jött: bekényelmesedés, kimaradás a csapatból, mindenkihibáscsakénnem, utána deus ex machinaként Zelenkával Supka összevész és egyúttal a cseh drága is lesz nekünk, Gege új esélyt kap, ráadásul Torghelle érkezése felpörgeti szemmel láthatólag: 2011 novembere ismét egy jó Gegét mutat nekünk. Tavaszra viszont a versenytárs nélkül maradás és a középpálya- és öltözői vezérürü szerep ismét sok neki, zuhanó teljesítmény, az UTE elleni tizi-égés után végleg megromlik a kapcsolata a szurkolókkal. És szemben pl. Pomperral, aki közutálatból vissza tudott jönni megtapsolt kupagyőztessé, Gellért végleg fonalat veszít. Rossinál még egy őszi esélyt kap (egy megfiatalított, némethnorbítlanított csapatban, jutalomjáték-lehetőség ez. Nem, nem megy a dolog, lassul, a játék se megy már annyira, lelátói abuzálás, amire a gegei válasz összeszorított foggal hajtás helyett a “mindenkihülye” verdikt. Így ért véget másodjára és jó eséllyel utoljára az Ivancsics sztori Kispesten és a folytatás (Kecsó? Vasas? Szigetszentmiklós?) még egyelőre kérdéses. Sokadszor kell leírnunk: a 2007-es, vagy 2011-es tavaszi, novemberi Gege nagyon fájna, hogy elmegy – amivé lett a ballábas játékos, az viszont nem fog hiányozni az öltözőnek és a szurkolóknak. Nagy kár ezért. Csamikánk szabadlistára tételét már kevéssé értjük. Nyilván nem ő volt az új Piroska a balszélen, se nem az új Abraham a csatársorban, de valahogy megszoktuk, megkedveltük, és csak tapasztaltabb volt elöl a krízisszitukban, mint mondjuk egy friss akadémista. Persze ha arra gondolok, hogy inkább bekkeljünk ki pár ifista betlivel fél évet és nyerjünk Tchami helyett egy új saját nevelésű remekszélsőt, akkor azt mondom: egye kánya. Szóval nem állunk rosszul, de egy igazán ütős csatárt és egy megbízható középső középpályást még elviselnék – s amennyiben Tandia kiszáll, amire azért sok jel utal (fura sérülések, papír-ügyintézések), akkor a tavasszal oly’ beton védelmünk is kap egy léket…
4) Új olaszok a vártán
Az utóbbi időben megszokott átigazolási politikánk folytatásaként 2013 februárja után ismét a “kevés, de legalább olasz” alapelvet követte a vezetés. Más kérdés, hogy első blikkre a Testardi-Mancini Jr. kettős pár polccal alacsonyabb szintet képvisel mint a Martinez-Lanza kettős. Első blikkre. Ne feledjük, hogy sokan – e poszt írója is- harsogva dehonesztálta Martinezt még a téli edzőmeccseken, sőt a koratavaszi fordulókban, hogy aztán kalapot emeljen a szezonvégen a kreol villám előtt. Viszont két új hősünkkel akadnak intő jelek. Testardi alkatra, posztra igazi tankcsatár, benga center, a la Ibra/Gómez/Mandzukic, stb. Bemutatkozó nyilatkozatában ő is ezt mondta magáról – meg azt, hogy sorry, még egy kicsit lassú, ebben fejlődni szeretne. No, ez nem semmi. Egy csatár, aki már indításként azt mondja, lassúbb vagyok, mint kéne, hát hol itt az önbizalom? A Celik ellen láttam őt először, itt és most egész szépen hasított, de ugye ellenfél nem nagyon volt a Bozsik gyepén. Harmadik gólja előtti sarkas átvétele és a tekerése persze nem volt semmi – kérdés, megy e ez majd gyorsabb, erősebb védők ellen is. A másik kérdés, hogy Dél és Diaby mellé minek még egy gólem előre? Kissé darabossá kezd válni így a csatársorunk, szinte a 2008 nyári Ndjodo-Zsolesz-Pala hármas ugrik be. Jujj. KisMancini pedig… lehet, hogy rosszmájú vagyok, de számomra a skac jellegadó momentuma eddig niksici szünetbeli bemelegítése: 10 percből 8-at zoknija megfelelő beállításával foglalatoskodott, szarógalamb futását csak utána villantva meg 1-2 mp erejéig, majd vissza a padra. Sajna futóteljesítménye élesben sem volt különb, és niksici ippon-kísérlete a meccs végén, mely sárgát ért, hát no comment. Mindehhez a totál bekészült orca és mozgás kissé az önteltség leheletét fújja felénk, szóval Rossinak itt lesz dolga bőven a Juniorral – akiből Hidipótlékot kíván faragni saját bevallása szerint. (Hidipótlék – Hanta mindjárt hanyatt esik – látom lelki szemeim előtt a jelenetet). Szóval lényeg a lényeg, adjunk időt a két taljánnak, ezt főleg most magamnak mondom, hátha megint rámcáfolnak, mint tavaly Martinez, King vagy Tandia. Még ha a jelek most nem is erre utalnak.
5) Meddig tarthat az EL-mese?
Jó kérdés. A Vojvo más kávéház, mint a Niksic, mondaná Hegyi Iván, és igaza lenne. Kb. olyan erős ellenfélre számítok mint tavaly tavasszal a jó formában lévő Fradi – akiket folyamatos koncentrálás mellett 100%-ot nyújtva lehet itthon verni, idegenben meg kibekkelni egy 0:0-t. Inkább a vajdasági klub az esélyes, de ha tudjuk hozni a fegyelmezett tavaszi játékot, és Lanza, vagy Martinez villan…bocsánat, újratervezés. Szóval ha valaki elöl talál egy gólt (Dél? Dia? FILIP!), akkor még akármi is lehet… a harmadik körig :).
6) Bronz’13: kifutott eredmény vagy egy nemesfémkorszak kezdete?
Nyilván RW mit mondana mást, mint hogy “fájó szívvel, de az “A” válaszra szavazok”. Indokok részben fentebb (átalakult és picit gyengült keret), részben a sok fiatalban keresendő: kiegyensúlyozott teljesítményt nem könnyű hozni (lásd MTK – egyszer bajnok, egyszer kiesés, még ha most csúsztatok is, hisz az ő bajnok keretük azért jelentősen átalakult a kizúgás évére). De a 2 évvel ezelőtti UTE is jó példa lehet. Pozitívum viszont – szinte pont ugyanez, a keret ha nem is erősödött sokat, legalább nagyon nem is változott, rég volt ilyen stabil squad az aktuális edzőnk keze alatt, hosszú hónapokon át, és pozitívum, hogy a fel-felkerülő fiatalok egyre biztatóbbak, szemben a keserű 2000-res évekkel, amikor bármennyire is szerettük őket, Mészi, Csobánki, Facskó vagy Bojti azért erősen középszerű arcok voltak, míg mostanság Boti, Vécsei, Vernes, Nagy Gergő, a kis Filip, Lőrinczy, Botka vagy Kozma, Bobálék nem épp outsidernek tűnnek tudásuk alapján. Jó idényt várok tehát, egy masszív 5.-6. hellyel, titokban ismét bízva a dobogóban, de józan ésszel belátva, hogy az eredmények ilyen összejátszása ritkán jön össze, és idén pont az a plusz nincs meg egyelőre a keretben amit a Serie A-ból ide transzponált Lanza tudott adni.
* * *
“Meglátjuk” – mondta a zen mester, hogy a Charlie Wilson’s War filmklasszikusból idézzem Philipp Seymour Hoffmannt. Meglátjuk. De az már biztos: kissé visszatérve a jövőlatolgatásból a jelenbe, rég látott jó Honvédos nyarunk van idén, és per pillanat ennek nagyon tudok örülni.
