Vajon fog ma esni Videotonban?

Egy tejfakasztó, két születésnap, egy meccs és egy születésnap – ilyesmik történnek mostanában egyik napról a másikra, és akkor még csak a csütörtök-szombat-viszonylaton mozdult el az öregedő gőzösöm. Kisebb mellékvonalakon lassan másfél hete tart a Nagy Októberi-Novemberi Ünnepeljünk Valamit, mert annyian, de annyian születtek ilyenkor (ugye a téli hidegek, január, február, hétfőn még tévé sem volt, ki lehet találni mit csináljon az ember otthon), és annyian tettek arról, hogy ne fogyjon a magyar, hogy jövőre még többet kell majd ünnepelni.

Persze a Videotonnal évek óta ilyenkor játszunk, így alig emlékszem olyan meccsre, ahová nem másnaposan, fesztiválbetegséghez hasonló tünetekkel, megfázva, vagy csak úgy nem közepesen leépülve érkeztem volna, ahogy teszem azt ma is, bízva abban, hogy marad még egy csepp erőm Pestre visszaérve folytatni tovább az egykor megszületett emberek megünneplését évfordulójuk alkalmából.

Mondjuk az is igaz, hogy keresni kell azokat a Videoton elleni meccseket is, ahol a blog lassacskán öt éves működése alatt RW-vel együtt voltunk, mert neki meg ilyenkor hol külföldön van jelenése, hol meg koncerten (ahogy például ma is, és nem kicsit vagyok irigy ezért rája), de a vége általában az, hogy boldogan írom neki az esemeseket: nyertünk, bazzeg!

Legyen így ma is, már csak a rend kedvéért.

És legyen olyan is, hogy elhagyjuk az új edző, új lendület és hasonló NB I-es nyalánkságokat. Horváth Ferinek legyen elég annyi, hogy már a Kecskemét edzőjeként nyerhetett ellenünk a debütáló meccsén. Mondjuk az is igaz, keményen jár az agyam, hogy mi vertük-e már meg egyáltalán bármelyik csapatát? Talán 2013-ban, amikor még Pakson volt edző, akkor volt egy 3-0, hogy a végén bronzérmesek legyünk, de amúgy tényleg nem jut más eszembe.

Pedig Ferencet mi neveltük ki a magyar futballnak, majd nem kellett (jó, 1991-ben a fene se gondolta volna, hogy ez számítani fog valaha, legfeljebb visszavesszük, ha mégis – nem úgy lett), így különböző karriereket futott be máshol, a dandárját épp a Videotonnál. Kár érte, mert nem volt az egy rossz eresztés a Vági-féle protoakadémiáról.

A kép forrásának oldalán amúgy tessék kicsit elmélázni, kíváncsi vagyok hány arcot fogtok felismerni, akik mind-mind máshol futottak be vállalható pályaívet és még véletlenül sem nálunk. Tehetségpocsékolásban akkoriban bőven az élen jártunk.

• 56. kép: Torghelle(?)
• 72. kép: Bárányos lila zakóban – EPIC!

Ma viszont az van, hogy tehetséggondozásban kezdünk feljönni egy elfogadható szintre, ha már rákoppintottak az orrunkra, hogy ingyenpénz csak akkor van, ha kevesebb a néger, így hiába utazott el CR2 Ghánába, középtávon csak Gyulával számolunk.

És miközben nálunk viszonylag jól sikerült a vérfrissítés, hiszen már most több győzelmünk van, mint tavaly a 21. forduló után(!!!), addig a Videoton képtelen rátalálni a Carillo utáni útra. Hiába nyert nézhető futballal bajnokságot a néhánnyal ezelőtti mester, ha közben jött az ukáz, be kell építeni a csapatba a menet közben igazolt, ám általa egyáltalán nem kért játékosokat, mert ők lesznek nyártól a jövő. Carillo inkább bajnokságot nyert, és hogy mennyire igaza lett a koncepciójával, az abból is látható, hogy mára talán egyetlen újfiú sincs a keretben, de még a leigazolásukat szorgalmazó Burcsa főmuftitól is megváltak. Casoni belebukott a Nikolic utáni éra első harmadába, Pető hektikussá tette a semmit, hozott is néhány pontot, ami

ebben a rohadt bajnokságban azt jelenti, hogy két pontra vannak a kieséstől, négyre a dobogótól.

Az első és a tizenkettedik hely nagyjából fix, közte pedig bármi megtörténhet. Egy k*bsz*tt orosz rulett lett az NB I. Pörgetjük harminchárom fordulón át a tárat, majd kiesik valaki a Békéscsaba mellett, és megünnepeljük bajnoknak a másodikat.

Ebbe a közegbe érkezik most Horváth Feri (bakker, a szaúdiaknak mekkora gólt vágott), és bár alapvetően minden mellettük kell szóljon (keret, új edző, hazai pálya, etc), úgy képes lehet minden más mellettünk szólni, mert minden teljesen kiszámíthatatlan, lesz, ahogy lesz.

Simán előfordulhat, hogy beleszaladunk egymás után néhány vereségbe (Videoton, MTK, Debrecen a sorrend), de közben simán lehet, hogy nyerünk egyet-kettőt és megint újra a dobogón állunk. Május elejéig, a harminckettedik fordulóig teljesen felesleges nézegetni a tabellára, teljesen felesleges olyanokat mondogatni, hogy visszazuhanunk, előrelépünk, mert semmi, de tényleg semmi értelme sincsen.

Játszunk egy szimpla meccset ma Videotonban, ennyi. Sokan tettek róla, hogy értéke az alig legyen, mind sportszakmailag, mind szurkolói fronton, mind úgy általában. Az egyetlen ami maradt, hogy Proszika játszik-e, hogy Gazdag újra kezdő lesz-e, hogy Baráth és Botka töretlenül megy előre a lenini úton, hogy Nagy Gerit végre megértik a még kétkedő szurkolók, hogy Holender milyen formában, hogy ki lesz az új, ha lesz új reménység az akadémiáról? Mert minket csak ez kell foglalkoztasson. Ennek még van értelme.

Illetve az időjárásnak. Vajon fog ma esni Videotonban?

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. || vh összes bejegyzése