- edzőmeccs // déltől Honvéd1 vs. Honvéd2, nézők nélkül
- legközelebb szombat délben lesz nyilvános meccsünk, akkor a Siófokkal toljuk a műfüvesen.
- az NSO úgy tudja, hogy a gyenge világítás miatti marad el a mára tervezett felkészülési, mert ilyen körülmények között balesetveszélyes lenne. Mondjuk ez nekem fura, mert az utánpótláscsapatok rendszeresen edzenek ugyanott villanyfénynél, így ha nekik jó, akkora gond talán nem lehet.
- szintén NSO, hogy állítólag Sváb már nincs velünk, és Kabangu Zoli továbbra is sérüléssel bajlódik.
- a honvedfc.hu tájékoztatása szerint Kabangu nem játszott, még legalább 2-3 hétig sérült.
- mások // Egykori saját nevelésünk, Sundas a Zeténél van próbajátékon. (via zaol.hu)
“Napikispest 2016.01.20.” bejegyzéshez 13 hozzászólás
A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.
A hanyatló Nyugaton nem úgy van, hogy csak akkor szerződtetnek egy játékost, ha megfelelt az orvosi vizsgálaton?
Ezt mire is írod? Ha Zoltán sérülésére, akkor ő itt sérült le, és az orvosin amúgy sem ilyen apró húzódásokkal foglalkoznak, ami hamar rendbe jön, hanem olyan dolgokkal, ami hosszútávon hátráltat egy játékost, vagy esetleg alkalmatlanná teszi a „profi” sportolásra.
Keita szerződtetése után Én már semmin sem csodálkozom :)
vagy Mensah, akivel aláírtunk öt évre, majd (és persze szigorúan állítólag) utána derült ki, hogy legalább egy, de inkább két térde alkalmatlan a futballra, azonnal fel kel javítani, valamint nem ritkán láttuk szinte szódásüvegszemüvegben, ami szintén nem a futballisták alapismérve.
egyébkén egy elég ügyes srác volt.
jelenleg a szlovák kettőben tolja: http://www.transfermarkt.com/emmanuel-mensah/leistungsdaten/spieler/286181
Prosser próbajátékon a Reading-nél? Erről lemaradtam!
Örülök, hogy belátták ez a Sváb gyerek nem megoldás.
Magyarországi jó hátvédek sajna mozdíthatatlanok és megfizethetetlenek(gondolok itt Forróra,Mohlra,Korhutra ), Szilágyi amennyire kell úgyis megoldja. Amúgy meg vicc, hogy évek óta a Honvéd próbálkozik különböző balhátvédekkel(Vidovic,Projic) de egyik se igazán vált be sajnos. Külföldről meg olyan szintű játékost mint a fradinál ramirez vagy újpesten egykor landoli nem tudja megfizetni az öreg vagyis nem is akarja :D
Miért nem jó Boti a balszélre?? Eddig amit lehetett megoldotta, és Bobált is láttam már játszani balhátvédet.. nem tudom miért ez a legfontosabb, ahelyett hogy egy irányítót keresnének.
Én Vidovicot jó játékosnak tartottam.
? gondolod?
Valaki tud infót mondani a mai meccsről? Volt új arc? Zoli játszott? :)
A kapubl néztem (egyedüliként), majdnem végig, az elejéről lemaradtam.
Nem volt új arc, Zoli sérült!
2 vagy 3-0 volt az eredmény, a gólszerzőket nem tudom, mert a másik kapura rúgtuk mindet, az egyiket Gyuszi lőtte, az biztos!
Vernes volt nagyon jó, és Eppel, nekem tetszett Constantinescu is!
Kingnek és Szilágyinak nem nagyon ment, Szilágyin látszott a hosszú kihagyás a sérülése miatt!
Fehér Iminek is voltak jó megmozdulkásai, még „gólpasszt” is adott Eppelnek, csak ő nem rúgta be!
Off: „ZTE: A klubbal készül Anatolis-Alexis Sundas, aki a Honvéd akadémiáján nevelkedett – írja a Zalai Hírlap. A román-görög védőnek egy NB I-es meccse van.” csakfoci
Viszont, hogy Sváb már nincs itt, az jó hír. Zoltánt majd meglátjuk. :)
thx