…tényleg mást most nem tudok ideszülni. Nem vagyunk esélyesek, nem indultunk jól tavasszal, gyengébb a keretünk, rövid a padunk, sok a sérültünk, semmi, de semmi nem szól mellettünk. Mondjuk az is igaz: volt már ilyen. Leginkább 1997 őszén nem adtam volna egy lyukas garast sem a frissen vargazolitlanított és krémerkárolytalanított csapatunknak hogy az akkori közelmúlt kétszeres bajnok Fradiját elkapja… Elkaptuk. Szóval lehetnek csodák, és a Fradi elleni meccs az mindig más, ilyen és hasonló bullshitekkel tudom max biztatni magunkat. Hát, ez így elsőre nem hangzik valami túl jól.
Jól jelzi a mostani szitut az alábbi kis történet. A munkahelyen tavaly április óta van egy új szobatársunk, akivel itt-ott már voltunk távoli munkatársak korábban, de jobban csak most ismertük meg egymást, és ő is most látta meg a Honvédosságom fokát, ő, aki egyébként sose néz magyar focit, max néha válogatottat, talán(?), különben az AS Roma a nagy favoritja. A sok hungarokatalán között különben az ilyen arcokat tudom becsülni, aki, ha már külföldi foci, akkor legalább nem a divat-kötelező szűk körből választ, hanem egy extrább csapatot, és amellett kitart a szarabb idényekben is (az ő Őze Tiborja Zdenek Zeman, Málé Pölője meg Luis Enrique volt. Micsoda eretnekségeket írok, hehe). Na szóval fura, de ha valaki velem egy szobába/osztályra/irodába/alegységbe kerül és elkezd jobban megismerni, valahogy mindenki elkezd érdeklődni, hogy az Atesz miért ennyire KISPESTI, az elvetemültebbek még a blogba is bele-beleolvasnak, és mint anno az egyetemen, vagy a gimiben, még az is előfordul, hogy egyesek fejükbe veszik, hogyha ennyire “érdekes” ez a magyarfoci, akkor ki is jönnek egy-egy meccsre – nem én hívom őket, maguktól találják ki. Nos, már Balázs kollega is elkezdte ősszel pedzegetni, hogy miután néha beleolvas a csak-ba, ő bizony valamikor tavasszal kinézne, ha már távolról Honvéd-szimpatizáns lett (mondjuk ez a félszarkasztikus megjegyzése főleg arra vonatkozik, hogy ezzel is jelzi a sajnos túlnyomóan zöld kollegatöbbség ellenében a velem való szolidaritást, de hát pont ezért jár a maxiriszpekt.) Nos, ez felhívás keringőre, gondoltam, akkor majd választok egy jó, igazitavaszi-hangulatkirály meccset a korzólátogatásra, lehetőleg valami felfokozottabb körítéssel bíró meccsen.
Ehhez pár feltétel kellett volna:
- jól induljunk, így a tavasz nagy részében legyen esély egy jó helyezésre, amitől a stadionhangulat is jobb, jobb kedvükben jobb beszólások érkeznek a helyi korzólegendáktól, pörög a Kanyar, minden szebb;
- itthon játsszunk a Fradival;
- vagy a Fakadémiával.
Háááát. Ebből a feltételhármasból egyedül a Fradi elleni lett igaz, de mint az 1. pont meg nem valósulására nézve látjuk, az is pont a legrosszabb időpontban. Így egyelőre nem erőltetem Balázs kollega első vizitációját a Bozsikban, s a legszomorúbb az, hogyha így folytatjuk, egész tavasszal nem erőltetem majd.
Egyre jobb ez a beharang, tudom, lassan kést is mellékelhetnék a poszt mellé, hogy felvágjuk az ütőerünket… Jut eszembe én már tegnap megkaptam mindezt, miután a csüti focin úgy felrúgtak, mint kakas azt a bizonyos végterméket, és úgy ráestem a csuklómra, hogy még most is jobban fáj, mint egy óráig nézni a Felcsút címerét. Tegnap megyek az egyik benti folyosón, erre egy kollega, ránézve a befáslizott csuklómra, rámszól, teljes komolysággal, aggódó arccal: “eret vágtál?” Hát, a sok Fradista kollega miatt már megfordult a fejemben, gondoltam, de jobb a békesség, így csak egy sovány mosolyt eresztettem meg felé. Bár teli mosollyá változna mindez hétfőre.
Hagyjuk tehát az érvágást mára, a csapat minket vigyen fel az élmény-padlásra, hogy egy József Attila parafrázissal éljek. Ehhez egyelőre nem látom a hogyan-ra adandó választ, és most nincs is kedvem ezt kutatni, fentebb már leírtam, az FTC elleni az mindig más, itt nem a logika dönt, itt döntsön a szív, meg a Fradi hozza továbbra is ezt a fékezett habzású tavaszi formáját, lebecsülve a sokak szerint semmilyen Kispestet, a mieink meg mutassák meg, hogy nem semmilyenek. Rossi hiszti helyett taktikázzon, de most tényleg, és mindez ne abban merüljön ki, hogy Eppel mögött felállunk 9 védővel, mert abból megint egy 0:1 lesz és a diósgyőri szenvedés.
Zárásul annyit, hogy azért még működnek a régi reflexek.
Ma a meccsel álmodtam, és ébredtem arra, verejtékben úszva és csapzott hajjal (igazából nem volt csapzott a hajam, és izzadságcsepp is kevesebb volt rajtam, mint ahányat rúgtunk a Haladásnak, de így hatásosabb a kép), hogy álmomban épp az M4-et nézem és kiírják a kezdőnket, ahol a védelmet és a csatársort nem ismerem, mert mindenki megsérült, Rossi pedig megposszant, és telerakta a kezdőt ifistákkal. De hogy ez az álom ennyire megnyomott, mutatja, hogy még nem értem el a szokásos nihil-fokot és igenis pörget a mai meccs.
Csak jövendölést, szakmázást ne várjatok most, az nem megy –
– azt most ezúttal rátok hagyom!