Holnap jön a Fradi – ennyi szinte elég is lehet beharangozónak a szombati meccs előtt, hisz az elmúlt években már mindent leírtunk erről a párosításról és még annál is többet. Persze nem mi lennénk, ha nem szülnénk most is n+1 karaktert a témáról, és ez a hét ráadásul úgyis hozott érdekes kapcsolódó eseményeket, úgyhogy vágjunk bele.
No most a “legkapcsolódóbb” esemény kivételesen nem is minket érint. Az bizony a zöldek méretes hasalása volt szerdán. Megmondom őszintén, és ezért most az olvasók felének a szemében le fogok süllyedni egy utolsó elvakult gazember szintjére, a másik fele viszont helyeselni fog, szóval szerdán én a második félidőre kapcsoltam oda egy futás+fürdés kombó után este a szobám hűvösében az M4-re, és az eredményt (1:1) meglátva el is kezdtem szurkolni… az albánoknak.
Ez valamennyire, azt hiszem, szégyellni való ügy. Elvakultnak jó lenni néha, főleg fiatalon, de ahogy érik az ember, már kevésbé zsenánt ez a dolog, de miket is beszélek, hát pont nem a zsenántság a lényeg, nem kifele akarsz megfelelni, csak magadnak, és már téged magad zavar a saját elfogódottságod – valahogy így megy ez. Felnő az ember. Akkor mi történt velem tegnap? Miért nem tudtam legalább csöndben szorítani a magyar kupaindulónak, mint ahogy tettem azt a ’95-ös BL-menetelésük idején távoli szimpátiával, vagy akár még akkor is, amikor Zelenka Félisten góljával verte ki őket a Sparta?
A választ nyilván tudjátok, sokan érzünk így. Röviden: az elmúlt évek végletesen elidegenítő attitűdje miatt.
- Az elmúlt egy év miatt, amikor melóban hetente hallgattam végig a kurzusfradista kollegáktól (tisztelet a kivételnek!), hogy „nekünk ez jár”. Amikor csöndben megkérdeztem, hogy mi értelme van 40 ponttal, ellenfél nélkül szezont nyerni, postafordultával jött a „minket elnyomtak, most ez a természetes juss, és különben is, majd jövőre a BL-ben dicsőséget hozunk az országnak!” (Hogy tetszett mondani? Kinek?)
- Attól, hogy a divatklub meccsére már munkahelyi szintű kiszállás merül fel a volt melóhelyemen, folytatva a magyar válogatottnak való szurkolási extázist. Magyar válogatott –> Fradi? Ha nem drukkolok nekik, nem vagyok magyar? Eszembe jut, amikor a Nimes ellen kiestünk, a pár napja még a Fradi Olympiakosz elleni sikerén élvező gimis osztálytársak üvöltöttek bele az arcomba 1 méterről, hogy a szánalmas Honvéd ellen drukkolnak majd a visszavágó előtt… igen, a meccs előtt… És ez a hozzáállás él tovább azóta is, napjainkban különösen virulensen. Miért magyarabb a Fradi? Rejtély.
- Attól, hogy évek óta (kiemelten a Népstadis utolsó meccsen) úgy közvetítenek közszolgálatin Fradi-Honvédokat, mintha a zöldek valami moldáv, vagy román csapattal nyomnák BL-selejtezőn (már ha eljutnának odáig, teszem hozzá az elmúlt éveiket nézve). Ez a stílus köszönt vissza amúgy szerdán is, kisKnézy verbális ámokfutásától, nagyképű és arrogáns szpíkeri melójától szerintem már az is az albánoknak drukkolt, aki nem…
- A legutóbbi két Groupamás meccsünk miatt, amikor a hazai győzelmeket követően a VIP páholy kikent-kifent „ősfradistái” talpas pohárból szürcsölgetve a bort mutogattak át kéjes arccal a vendégtáborba, táncikálva, igazi, orenáré tahó módjára küldözgetve az „egyezményes jeleket” felénk. A deklasszált, külvárosi, szegényházi klub felé – gondolhatták magukban. Méltósággal tudtak győzni, úgy hiszem.
- A tök fölöslegesen megépített plázastadion miatt, amikor az Üllői már viharvert állapotában is még az egyik legvállalhatóbb hazai létesítmény volt, de ha már stadiont osztogatunk, a „Nép csapatának” elsőként kell juttatni, előbb, mint a ténylegesen NÉPstadion Puskás megújítását… „Fradikára szükség van”- valahogy így fogalmazott a Nagy Magyar Futballmessiás. Ő már csak tudja… “Na ugye.“
Ez így együtt, koncentráltan nekem már sok, és visszalök a hőzöngő szintre, sajnálom. Mint minden becsületes Kispest-drukker, én is Honvéd-ébredésemtől fogva nem kedvelem a kerületszomszédokat, csak míg gyermekkoromban a félelmetes indolens szurkolóseregtől csömörlöttem meg, a klub maga viszont egy távolról tisztelt entitás volt a szememben, ma már ettől az említett új, „nekünk jár” kaszttól és a szemérmetlen hype-tól és küső rásegítésektől végkép elvesztem a távoli tiszteletet is. Így hiába vannak nagyon jó Fradista barátaim, akik, ha ők jelentenék a Fradi-közönséget, a Fradi szellemet, és neadjisten, a vezetőség is ilyen elvek mentén építkezne, semmi baja nem lenne senkinek azzal a csapattal, az egészséges klubközi évődésen túl. De most én egyszerűen nem tudok elvonatkoztatni a jelen tapasztalatoktól. És kimondom: ez a Fradi nem érdemelte meg a BL-t/EL-t, ez így volt megírva.
Eszembe jut Fater elkomoruló arckifejezése, mikor a tavaszi Groupamás meccsélményeim, vagy a melóhelyi dolgokat meséltem neki: „Fiam, ezek mindig ilyenek voltak, régen is, ma is”. És nem, ilyet nem lehet mondani, pont Doki meg Bandi bá barátaim az élő példák rá, vagy Dani a csüti focikról…! És mégis, ha a holnapra gondolok, ökölbe szorul a kezem, és… És nagyon szeretném, ha győznénk.
Ami persze nem lesz könnyű.
Iszonyat kétesélyesnek látom a holnapot. Vagy a szerdai megnyekkenés, a Dollra hulló (bár még csak hullani kezdő, RW, ne ragadtasd el magad…) kritikák, és a vezetőség felől (biztos vagyok benne, hogy érkező) dorgálás, és a sokk maga, elhozza nekünk az esélyt, hogy az Újpest elleni siker önbizalomszárnyán a sztenderd Rossi-taktikával megint kisebbfajta csodát tegyünk, vagy…
…vagy pont a hazai szemétdombon most megmutatja az Állami Nagyáruház, hogy ki a király.
Ami majdhogynem még szánalmasabb lenne, mint a szerdai kiesés.
Negatív voltam, tudom, és ami még rosszabb, ezen a blogon majdnem először teljesen alpári hőzöngő. Mintha csak a srácokhoz beszélnék a korzókorlát mellett. De vállalom, ilyen is kell, Holender is megmondta a Honvéd TV-n: ez nem átlagos meccs, a szurkolóknak is különösen fontos. Én is szurkoló volnék. Meg is posszantam.
Holnap 20.30, villanyfényes nyáresti show, legutóbb ilyen 2011 nyarán volt, akkor Németh Norbi szenvedte be a győztes gólt Alexisz szabadrúgása után (btw: utóbbi állítólag ma már pincér Siófokon by OldBabar… így múlik el a világ dicsősége), egy ilyen eredménnyel most is kiegyeznék.