Mastodon

Az Öreg videócseten adott válaszait még ki sem beszéltük

Megtartotta szokásos idénnyitó videós csetjét az Öreg, és egy órán át mantraszerűen válaszolt a folyamatosan ismétlődő kérdésekre: hogy mikor lesz stadion, kit igazolunk, kik távoznak, satöbbi.

Tényleg nem volt semmi extra bejelentés, néhányszor kiszólt Tamásnak, hogy írjon fel valamit, amikor úgy érezte, jó ötletet hangzott el a kérdezőtől, de semmi több.

Amit megtudhattunk azt pontokba szedve leírom, ha valamait kihagytam, és fontosnak tartjátok, akkor majd úgyis kiegészítitek.

  • A stadion építése/bontása legkorábban februárban lehet esedékes, addigra készül el vélhetően az új akadémia.
  • Kosztára most érkezett ajánlat, és mivel nálunk nem feltétlen játszott volna, elengedtük.
  • Lanzafaménak még két évig szerződése van, idén biztos, hogy marad, ha ajánlat jön érte, legkorábban jövőre gondolkodnának el rajta.
  • Igazolni csak akkor igazolunk, ha valaki távozna. Itt jegyezném meg, hogy Eppellel példálózott, remélem nem csak elszólta magát, és marad még nálunk egy ideig a gólkirály.
  • Latifu mehet, ha King felépül, minden csak rajta múlik.
  • Mégsem úgy van, ahogy korábban több blogbejegyzésében is írta, az apró szponzorért is lehajolnának, de nincsenek. Ezt a részt nem pontosan értettük, mert írásban más hangzik el, mint szóban. (Vajon akkor miért nincs mezsponzor?) Erről bővebben az indexen olvashattok, itt nem fejtem ki újra, hogy mi az állam viszonya ma Magyarországon a piaci és tisztességes versenyen alapuló futballhoz.
  • Havi 40 millió forint környéki bérköltséggel dolgozik a csapat – ha jól értettem, mert itt sajnos megszakadt kicsit a vonal. A nagyjából harminc fős keretre nézve ez valahol 1-1,2 millió forint közötti átlagot jelent havonta, per fő, járulékokkal. Nem mondanám soknak, és ismétlem, átlagról beszélünk, van aki többet, van aki kevesebbet keres.
  • Az Öregnek két kedvenc európai csapata van: a Real Madrid és a Manchester United; két akadémistától vált meg fájó szívvel: a 92-es évfolyamhoz tartozó Vólenttől és Vernestől; a foci és a kosárlabda mellett pedig a baseballt szereti. A személyes rész nagyjából ennyi lett volna, ha nem nyögi be az év mondatát: “Napi 2-3 étkezés, egy jó nő és én megvagyok.”
  • A cél Európa – ez nem változott, tizenegy éve cél.

A teljes felvétel megnézhető a Honvéd Facebook-oldalán.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||