Idényzáró, modorosan amúgy vízválasztó, mellékesen miegymásra is készülhetünk

• Eppel Marci továbbra is külföldre vágyik, ha összejön neki, akkor búcsúzik Kispestről.
• EvdM?
• A szurkolóknál Lanza lett az év játékosa. (via Kispesti Futball Ház)
• 2017 hosszú volt, nagyon hosszú.

Marciról

„De télen, ugyanúgy mint nyáron, szeretnék külföldre igazolni, hogy tovább tudjak fejlődni.” (via m4sport)

Ezt a mondatát értelmezik úgy sokan, hogy Marci az utolsó meccsét játssza nálunk. A mondat azonban nem ezt jelenti. A mondatban ugyanis arról van szó, hogy Marci azon dolgozik, hogy külföldre igazolhasson, nyáron nem jött össze, talán most.

A rosszmájúak persze pontosan értik Marci mondatát, sőt, önigazolásnak veszik. Marci ugyanis gyengén játszott az ősszel, mert Hemingway sokat kért érte nyáron, és ezzel nyomta le a saját árát, hogy télen mindenképp mehessen. Ez is egy nézőpont.

Meg az is, hogy két éve hoztunk egy jó képességű, csak szerencsétlenül igazoló csatárt Dunaújvárosból, aki azóta 53 bajnokin lőtt 28 gólt, vagyis legalább minden másodikon. Gólkirály, magyar bajnok, válogatott, mindenkitudjamár.

Marci megérdemli. Pár hétnyi megingást leszámítva, amikor nyáron nem jött össze neki a külföldi szerződés, tisztességgel tette a dolgát, hozta a gólokat, és lehet, sorozatban voltak gyengébb meccsei, nálam az elmúlt évek egyik legpozitívabb jelensége. Kapott egy szinte utolsó esélyt, hogy megmutassa, és megmutatta. Lehet sorolni kommentben a neveket, hogy hányan vittek véghez hasonlót Kispesten az elmúlt húsz évben.

Szóval, ha összejön a szerződése én örülni fogok, bár egyben sajnálom is a távázását, és azt sem látom, hogy ki fogja, ki tudja egyáltalán pótolni. Marci példája megmutatta, hogy megfelelő hozzáállással, megfelelő edzővel és megfelelő társakkal egy korábban leírt magyar focistát is vissza lehet hozni a számolunk vele kategóriába. Lefordítva: a Hemingway-féle ingyen igazolunk modell csak akkor működőképes, ha adottak hozzá a megfelelő feltételek.

Erikről

Nincs mit szépíteni, és nincs okom nem direktbe kiírni, de viszlát. Valahol tényleg sajnálom a bukását, mert az egyben a Honvéd bukása is, azonban valahol egyáltalán nem sajnálom a bukását, mert magának köszönhette, amikor nem volt hajlandó elismerni, hogy easy, kicsit lassabban kéne lépegetni, itt most épp szétverek valami működőt. És itt az sem érdekel, ha egyes játékosok a fejére nőttek, mert az azt jelenti, hogy képtelen rendet tartani az öltözőben – még ha a feladat tényleg hard level az összezáró társasággal szemben.

És miért beszélek múlt időben Erikről? Pár napja még ott volt a szövkap által összehívott találkozón a Honvéd képviseletében, talán tudok valami biztosat? Persze, mindenki tud valami biztosat. Nyilván érkeznek be a pletykák, hallani olyat, hogy már hetekkel ezelőtt eldőlt a sorsa, csak vártuk a bajnokság végét; hallottunk olyat, hogy eredményességi minimum van a szerződésében, és azon még bőven belül állunk; aztán volt olyan, hogy csak pár napja indult meg a keresés, és amilyen szűk a vezetőség kapcsolati hálója, még nevet is mondtak hozzá. Magyar és ismerjük.

Hallottunk tehát mindent, ezért nem lepődnénk meg, ha Erik menne, mert azt lehetetlennek tartjuk, hogy a klubnak érdeke legyen fenntartani, sőt, nem csupán konverzválni a jelenlegi vészes állapotokat, hanem valószínűleg tovább mélyíteni a válságot. A csapat és az edző között láthatóan feszült a viszony; a szurkolók nem fogadják el az edzőt, és nem feltétlen az eredmények, hanem a csapatnál megfigyelhető negatív változások miatt; minden adott tehát egy jó váltáshoz, fura lenne, ha nem lépnék meg.

Markot viszont sajnálni fogom, cuki pofa, és kedvelik is őt. Talán meg lehetne próbálni valahogy itt tartani, bár tudom, csomagban érkezett Erikkel, és neki lenne kellemetlen, ha maradna, azonban talán-talán bele tudok képzelni egy kinevelhető saját edzőt.

A meccsről

Tényleg nem tudom. Furcsa lenne, ha a csapat nem érezné, hogy itt változás lesz, mert változásnak kell lennie a télen; ha más nem, a stadion bejárata előtt ott virít egy hatalmas „Erik go home” felirat. Hogy lehet így nekimenni egy szezonzárónak? Milyen szezont fogunk így zárni? Bajnokcsapat a totális nihil közepén – sosem gondoltuk volna, mondjuk az is igaz, a mondat első felével már egy jó ideje nem illett számolni mifelénk.

Megmutatjuk, hogy több van bennünk? Akkor eddig miért nem? Értem, hogy Erikért nehéz játszani, mert vele töltik a hétköznapokat és nem velünk, azonban szombaton értünk kéne mégiscsak. Ha pedig értünk, akkor a megmutatjuk kell legyen az alap.

Erik majd mond valamit, mi pedig kifutunk a pályára, Lanza, esetleg Kamber mond valami mást és akkor úgy lesz? Erik alig szól hozzá a meccsekhez, edzőmeccseken se hallani a hangját; alig cserél, kívülről simán rá lehet húzni, hogy már rég nem ő irányít ilyenkor. Márpedig innen visszanézve kezd értelmezhetővé válni a Soproni Intermezzo, amikor Mark és Erik között volt némi konfliktus Danilo becserélését illetően.

Fogalmam sincs mi lesz azon kívül, hogy hideg, nyálkás idő, esetleg eső. A vicc persze az, hogy pont az ilyen kilátástalanságból, fogalmamsincsből lehetne bőven rutinom, és nem illett volna elfelejteni szinte a komplett kilencvenes-kétezres éveket, valahogy mégis sikerült. Itt nincs olyan, hogy majd jön a legjobb nyaralós nevű futballista (hol voltál, fiam? a Horváth Adrián) az 57. percben, mert Supkában ennyi a gondolat, és ha addig nem dőlt el, akkor utána már nem is fog; itt nincs olyan, hogy minden meccs 0-0-ról indul, és ha Alfi nem találja el, akkor úgy is ér véget. Itt most egyedül Lanzafame van, akivel ha sikerült egyel több gólt összehozni elől, mint hátul, akkor nyerünk, ha nem, akkor döntetlen vagy vereség, a mennyiségek relatív arányától függően. Végiggondolva, ez se erősebb kapaszkodó, mint a korábbiak, szóval nem tudom mi van velem.

Kétezer-tizenhétről

Mindegy, lesz valami, legyünk túl rajta (a három pont elvárás! mert a mindegy se mindegy annyira), fogadjuk el, így alakult. Végre bajnokok lettünk, lehetett volna egy tényleg csodálatos év, de sikerült elrontani, és lett belőle egy Moldova György-i példaasztal.

Moldovának van egy sztorija talán Alfonzóról. A lényeg, hogy készült egy színdarab, aminek egyedül a vége nem igazán jó. Az írója kérdi: van száz jó oldal és kettő gyengébb, attól az még jó darab lehet, nem? Mire Alfonozó: van előtted egy terített asztal, rajta minden földi jóság, azonban az egyik sarokban egy apró picinyke tányéron egy darabka szar. Volna kedved így a lakomához?

Valami ilyesmi a történet, és valami ilyesmi az érzésem az egész évvel kapcsolatban. Eleinte csodálatos volt minden perce, aztán magunkkal hitettük el, hogy még mindig csodálatos minden perc, végül már magunknak sem hittünk, helyette inkább a szemünknek, és bár akartuk, a kispestiség rózsaszín szemüvege is kevésnek bizonyult, hogy csodálatosnak higgyük az utolsó perceket. Mert ezek nem lehetnek más percek, mint utolsófélék (l. fent).

Az utolsó perceket szokás kiszagolni. Az utolsó percekre felbomlik a rend, az utolsó perceknek saját művészete van, az utolsó percek kívül szoktak esni a történelmeken.

A Paks elleni meccs klasszikus utolsó perces meccs lesz, ám nem egy másik klasszikus, a gyirmóti értelmében. Vagyis lehet, inkább nem is utolsó, hanem utolsó előtti perces, amikor már lehet érezni, hogy itt valami történni fog, ha csak a csoda nem segít. Az utolsó percek előtt lehet látni, hogy jönni fog valami, azonban a tartalmával, horderejével, sőt, sokszor a szörnyűségével senki sem számol előre – hiszen pont ettől lesznek valódi utolsó percek.

Kicsit már magamat is összezavartam, hát még titeket. (A linkek mindent elmagyaráznak.) Legyen ez tehát egy utolsó előtti perces mérkőzés, egy pillanat, amit már csak részben mi irányítunk, és ami után valaminek történnie kell, különben minden elszabadul, és akkor vége, cezúra, jöhet a fájdalmas újrakezdés, ami ki tudja mennyi ideig tart.

Erik leváltásának több kell lennie, mint egy kósza kiugrási kísérletnek, az utolsó perceket kicselezni akaró szánalmas próbálkozásnak, mert önmagában, mint egyetlen lépés: kevés. Az űrt, amit neki kellett volna betölteni, valakinek mindenképp be kell majd, különben azok fogják kényszeredetten, akiknek nem volna szabad. Az űr az márpedig olyan, hogy pár pillanatig igen, de földi körülmények között csak mesterségesen, és nagyon nagy energiabefektetéssel lehet üresen tartani. Ha Erik helyére nem mondunk egy erős alternatívát, ha több játékost is elengedünk a télen, akkor nem tettünk mást, mint előre húztuk az óránkat, és magunk kerestük az utolsó perceket.

Szemét dolog a történelem, szemét, mert rendre találunk benne példázatokat, és az sem véletlen, hogy mindig megismétli magát, mert mindig lesznek olyan vezérek, akik elhiszik magukról, rájuk egy történelemnek nem lehet hatása, ők a történelmet írják, és nem a történelem írja őket. Na, az ilyen figurák szoktak némi tündöklés után hatalmasakat bukni.

Nagyjából még képben vagytok, vagy már elvesztettétek a fonalat? Úgy látszik mostanában ilyesmi egy beharangozó, biztos fáradunk, jól jön majd némi kis pihenés. (Mellékes megjegyzés zárójelben: a kispesti egy furcsán értelmiségi tábor lehet, mert amióta fáradunk, és közéletibbek, sokutalásosabbak a posztok, azóta valamivel többen jöttök oda meccsek előtt, hogy naezkurvajóvolt, csakígytovább. Remélem azért a phd nélkülieket, netán a mezei kisdoktorokat nem nézzük majd ki sorainkból, bár állítólag már ott tartunk, hogy a létesítményvezető egy ideje Mehr Licht!-tel kapcsoltatja fel a reflektorokat. Lumina in tenebris clariora sunt – sötétben tündöklőbb a fény.)

Sebaj.

Próbáljunk meg méltósággal búcsúzni 2017-től, ami utólag mégis úgy vonul majd be a történelemkönyvekbe, mint egy bajnoki év. A többit sem felejtjük, lesz belőle statisztika, tovább erősödik a kispesti hagyomány, hogy ha nekünk egyszer jó, akkor az még véletlenül se maradjon jó, rontsuk el gyorsan, és az sem baj, ha szinte azonnal.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. || vh összes bejegyzése