Bakker, képzeljétek, az van, hogy melóban meg kéne írnom egy közepesen hosszú szöveget, aminek a témája nem túl egyszerű, de azért nagyon bonyolultnak se nevezném, segítséget is kapok hozzá, hogy merre, hogyan szerkesszem, milyen szövegezése legyen, satöbbi. Írom, írom és újra írom, azonban mindig az derül ki, hogy sehogy se megy. Eddig kétszer pattantam le a rendszerről, kétszer nem ment át. Ott vannak a betűk, nagyjából látszik, hogy mit szeretnék, de nem az van leírva, ami kellene, amit más is be tud fogadni, szóval fussunk neki újra (és újra, és újra), amíg olyan nem lesz.
Közben rágörcsöltem, pedig egyáltalán nem jellemző rám szövegalkotás közben. Simán szoktak jönni a mondatok – még akkor is, ha fogalmam sincs, mi lesz a következő bekezdésben. Ahogy most is történik éppen.
Egy egyszerű átkötéssel készültem ugyanis a kaposvári meccsre mindössze.
A lényeg a görcsölés. Nem vagyok benne biztos, de simán lehet, hogy hasonló cipőben járunk a csapattal. Az alapok megvannak (védekezés vs. mondatszerkesztés), igazából a zsenialitás is (Lanza vs. civil Hanta – hahahahh), tudjuk hol a szövegszerkesztő, ismerjük a megoldásokat, és mégis mi jön ki belőle? Egy jó szerdai Haladás.
Együtt nem értettünk meg annyit, hogy ha egyszer nagyot megyünk, akkor a következő héten pihenhetünk (ez persze csak a kupára igaz, ahogy a szövegíráson kívül nekem is van bőven más feladatom). Helyette mi történik? Kukettó lő gólt, felül a lelátóra, mindenki tapsol, remek humor, csak ne legyen már az, hogy ezt a szintet állítjuk (lőjük, lőjjük, reggel van) be magunknak. Mármint érted, üzembiztosan tőmondatok egymás mögé, majd tartjuk a markunkat legalább egy könyvhéti nagydíjért, és a Téreyt se utasítanánk vissza élből.
Szóval nem értem. Ott van a képesség, és csak a szenvedés sikerül belőle. RW a legsötétebb moralesi időkhöz hasonlította az elmúlt heteket, ami valahol igaz, mert szintúgy közel néz- és élvezhetetlen (na, látjátok, ez jó volt: néz- és élvezhetetlen, érted, vannak egész jó pillanataim még), az eredményesség is hasonló, valahol ott állunk a dobogó közelében, azonban a kockafejű tolmácsnak közel sem voltak olyan kaliberű játékosai, mint amit betolnak Lütyű feneke alá, ha éppen nem sérültek.
Bár aztán a franc tudja, az emlékek hogy szépülnek vagy fakulnak, mert azért mégiscsak egy Abass, Abraham, Diego, Palásthy, Vaccaro és Zsolnai a támadósorban, ami legalább darabra megvolt, ha a minőségén vitatkozhatunk is. Őket sikerült a következő szezonra átszabni Rufinoval, Rouanival és Danilóval, a csapat, ahol az észt és látványt egy Hajdú Norbi kellett hozzátegye, mert ki más? (Sajna nem találom már a videót, ezért elmesélem. 2010 novembere, Morales utáni második meccs. Rufino, Hajdú és még talán valaki készül szabadrúgáshoz a Vasas ellen. Rufino nekifut, átlépi a labdát, Hajdú nekifut, átlépi a labdát – a labda meg ott marad egy helyben, mögötte senki, mindenki elfutott mellette. Hajdú kapcsol a leggyorsabban, megkerüli a lasztit, majd minden mindegy alapon belekap. Legalább nem bedobás, de a kapuhoz köze sincs.)
Szóval lehet vitatkozni, hogy a Tolmács vagy Lütyő csapata gyengébb vagy erősebb, hogy melyik játszik tudatosabb futballt, hogy egyáltalán futballnak nevezhető-e, amit művelnek ezek a csapatok, vagy csak pontokat gyűjtögetnek a maguk szerény módján, azonban hadd mondjam azt, hogy szerintem, és itt jön elő a végtelen naivitásom, amit képes vagyok bármikor előkapni, ha a szükség úgy kívánja, márpedig most úgy kívánja, hiszen saját magamat kell meggyőznöm arról, hogy előremutató, ami történik velünk, csináld, Hanta, csak okosan, alig február közepe van, hol van még a vége? Még simán lehet sokkal rosszabb is akár.
Na, szóval, bemondom végtelen naivitással, hogy szerintem csak görcsölnek a srácok, mert azt látni, hogy nem kapunk gólt, csak előre nem működik, és a kapu előtt, az utolsó momentum hiányzik, az íre a pont. Várj. Ez hülyén néz ki, mert ire nem rakunk pontot, csak íre, viszont azon vonal van. Írjuk inkább így: i-re a pont. Kötelező modoros kör letudva.
Nyilván csak görcsölnek, mert azt fel sem tételezhetjük, némi áthallással a melómra, hogy alkalmatlanok lennének, sőt, AL-KAL-MAT-LA-NOK, hangosan, megafonba ordítva, léghajóról, vízibicikliről, símaszkban vagy anélkül; hogy csak lógósok lennének, akik megúszni akarnak mindent, és majd más, mert mégis tizenegyen vannak fent a pályán, szóval, majd más megoldja, mi csak legyünk túl az egészen, és amúgy is hideg van.
Nem, ilyen nyilván nem fordulhat elő.
És nyilván az sem fordulhat elő, hogy egy vezetőség (vö.: főnök) kiálljon a nyilvánosság elé, hogy bocsi, elbasztam, itt tartottam egy vagy több embert, akik képtelenek megoldani a feladatukat, ráadásul folyamatosan megerősítettem őket a hitükben, hogy ők a legjobbak, nélkülük sehol sem lennénk, de már belátom, tévedtem. (A francot tévedtél, végig tudtad, csak nem merted bevallani szimpla beszariságból. Vagy ha nem tudtad, akkor te magad vagy az alkalmatlan. Megjegyzem, remek szó ez az alkalmatlan, örülök, hogy visszahozták a köztudatba, korábban indokolatlanul ritkán használtam.)
Tehát ha a vezetés remek, a megfelelő posztokon a megfelelő emberek vannak, akkor marad a görcs, mert mi más lehet az eredménytelenség oka? Netán a külső körülmények, hogy ellenünk fordult az egész világ, és még a magyar futballközeg is? Nem hinném.
Valami felelős azért mégiscsak kéne, nem?
(Gondolom majd lesz a szurkoló, akinek túlzott elvárásai vannak, nem elégedett a látottakkal, aki játékra éhes, aki pontokat szeretne, mindegy milyen attitűd, a lényeg, hogy kell egy felelős, és mi sem könnyebb annál, mint megtalálni a szurkolót, vagy szurkolók egy csoportját, mert szóvá merik tenni az eredménytelenséget és a szinte élvezhetetlen futballt. Egyszer, de tényleg csak egyszer állna ki őszintén a magyar futball szereplői közül bárki, és mondaná azt: bocsi, srácok, igazatok van, ezt nagyon elbasztuk, és azért basztuk el, mert csak pofázzuk a szakmaiságot, de igazából nem értünk hozzá. Játékos, vezető, tulajdonos, mindegy nekem, hogy melyiktől, de még sosem hallottam akár hasonlót sem. Pedig ebben a szombat reggeli órában is vannak vagy párezren az országban, akik főállásban a magyar futballból élnek.)
Hagyd a picsába, Pista, majd hétfőn foglalkozol a témával, addig (mert még nyilván bennem van a meló lendülete)
addig inkább menjünk le Kaposvárra, ahol rég nem jártunk, és ahol nem is tudom mennyire szeretünk lenni. Mondanám, hogy semleges, de ahhoz elég messze van, és mondanám azt is, hogy igazából kedvelhető, de ahhoz is hiányzik belőle valami. És nyilván nem a féllityós, petpalackos (talán) Rákóczi sör, amit egy stadion melletti kiskocsmában szenvedtünk le magunkba valamelyik legutóbb, hanem a franc tudja mi.
Pedig volt itt gépházban tartott sajtótájékoztató, önköltségen berúgtunk a vipben (kilógtunk sört venni!, miközben bent csumira ment volna), kürtőskalács a vendég mögött, hidegben reménykeltő Torghelle 2011-ben, mellékesen Marshal Muflon első meccsén (0-2-ről leadjuk 2-2-re), Holcsika szólógólja, Csábi Misu máig egyetlen NB I-es bajnokija, Illés Jánosnak is volt kurvaannya, könnygáz, nyomdakeresés (ezt a fejezetet hagyjuk), hazafelé lefulladás egy kereszteződésben, étteremvadászat a későőszi Balatonparton, magát megadó fényszóró a hatvanhetesen, közben csillagképek tanulmányozása, hazafelé tompított helyett reflektorral végig az országon, satöbbi.
Ha jobban belegondolok, nem kevés apróság villan be alig egy perc alatt, és mind-mind egy Rákóczi elleni meccshez köthető idegenben. Még a végén kiderül, hogy szeretek hozzájuk járni?
Ma egyébként sincs jobb dolgom, szóval irány.
Aztán meglátjuk mi lesz.
Én például úgy tervezem, hogy a hétvégét valahogy kibekkelem, tehát a pénteki munkavégzés és a hétfői munkakezdés között a lehető legkevesebb időt tervezem eltölteni az agyam társaságában, mert kezelőorvosok és gyógyszerészek szerint, akikből természetesen egyet sem kérdeztem meg, a legjobb módszer a görcs feloldására, ha cseppet elfelejted az egészet, ami nyomaszt, összekapod, megerősíted magad, hogy aztán újult erővel bukhass el legközelebb.
Futballistában ez úgy néz ki, hogy ő szombaton görcsöl, és hétközben tereli el valami mással a figyelmét, például komolyan veszi, amikor azt hallja az öltözőben, hogy ő legjobb, Magyarország legjobb ballába, sőt, egyenesen Európa legjobb söprögetője, mert ha Híres elhitte Verebesnek, és kicsit úgy is játszott, akkor nemár, hogy Moutari ne lehetne akár Muntari, vagy Ugrai korunk Vierije, aki bár vándormadár volt, a névjegyét mindenhol letette. Utóbbi ráadásul több interjúban is elismerte, igazából a krikett a kedvenc sportja, ami onnan jön, hogy Ausztráliában töltötte a gyerekkorát, és csak mellékesen focizgatott. Aztán ott van, hogy egy tolmácsból is bármikor lehet edző (Morales, Mourinho), ha targoncásból magyar gólkirály, akkor a futball tényleg egy csodálatos dolog, hiszen bárkiből lehet bármi, úgy látszik tényleg elég csak nagyon erősen hinnie saját magában.
Szóval az a kurva görcs, az, a rohadt szemét, aljas, utolsó pribék görcs, csak az lehet a hibás.
