Mastodon

Pont ugyanott állunk a bentmaradás szempontjából, mint tavaly ilyenkor

Ugyanolyan sz*rul.

Amióta tizenkét csapatra szűkítették az NB I-et, lett egy új hagyományunk: ha elérjük az adott szezonban a 40 pontot, akkor azt megünnepeljük, mert a 40 pont szinte biztos bentmaradást jelent.

  • 2015/16-ban nem siettük el. A 31. fordulóban lett meg a 40 pont, de legalább nem kellett izgulni, mert abban az évben a Felcsút, a Vasas és a Békéscsaba erősen leszakadt a mezőnytől. A vége 43 lett, és nyolcadikként a középház alja.
  • 2016/17-ben 65 ponttal nyertünk bajnokságot. A 40 már a 21. fordulóban, február 25-én megvolt.
  • 2017/18-ban bajnoki címvédőként a 28. fordulóig kellett várni a 40 pontra. A vége 47 és negyedik hely.
  • 2018-19-ben a 28. fordulóban lett meg a 40. A vége 49 és negyedik hely.
  • 2019-20-ban a 29. fordulóban léptük át a 40 pontot (41). A vége 44 pont lett, és egy ötödik hely.
  • 2020/21-ben a vége 37 pont, de legalább bentmaradtunk tizedikként.

A 40 pont tehát egy újabb nyugodt szezont jelent. Általában közel sem kell ennyi a bentmaradáshoz, kicsit túlbiztosítása a dolgoknak, azonban sosem baj, ha a szurkolónak nem azért kell izgulnia, hogy jövőre is NB I, vagy netán NB II? Az izgulást tartogassuk csak arra az eredményességre, amikor valami jóért megyünk.

idényHonvéd10. hely11. hely
2015/164332 Vasas31 Felcsút
2016/176537 DVTK37 MTK
2017/184736 DVTK36 Balmazújváros
2018/194938 DVTK34 MTK
2019/204441 DVTK
41 Paks
39 DVSC
2020/213737 Honvéd33 DVTK
A legrosszabb bentmaradók és a legjobb kiesők pontszáma idényenként

A táblázatból kényelmesen leolvasható, hogy a 40 pont minden évben elég a bentmaradáshoz, egyedül a 2019/20-as szezon tűnhet vele kicsit izgulósabbnak.

Valamint kiemelendő a Diósgyőr példája, miszerint nem lehet éveken át stabilan a kiesés szélén táncolni, mert annak egyszer kiesés lesz a vége. Az idei sorozatban a második idényünk, ahol keményen diósgyőrözünk. Nem kéne.


Grafikonokon a 40 pont //

Az év végi 40 pont meccsenkénti átlag 1,21 pontot feltételez. A matematikája ehhez mérten rém egyszerű: 40 pont osztva 33 fordulóval.

  • ha a Honvéd átlaga 1,21 pont felett van idény közben, akkor a 40 pont teljesíthető cél.
  • ha a Honvéd pontszáma 1,21 pont alatt van idény közben, akkor bőven van miért izgulnunk.

Most éppen 1,17, ami azt jelenti, hogy a továbbiakban 1,33 pontos átlagra lenne szükség a negyvenhez. Az 1,17 és az 1,33 közötti különbség egyben azt is jelenti, hogy az eddiginél jobb átlagot kellene innentől hoznunk, miközben így néz ki a sorsolásunk:

  • Újpest idegenben
  • Paks otthon
  • ZTE idegenben
  • FTC otthon
  • Gyirmót idegenben -> kulcsmeccs
  • Kisvárda otthon
  • Videoton idegenben
  • Mezőkövesd otthon -> kulcsmeccs
  • Felcsút idegenben

Jelenleg 28 pontunk van, kilenc meccs van hátra, és a mögöttünk lévők közül már csak a Gyirmóttal és a Kövesddel játszunk. Feltételezve erre a két meccsre hat pontot, lenne 34, vagyis a többi hét meccsen kellene találni további hatot.

Ha így nézzük, akkor az 1,33 nem is vészes, hiszen

  • elég a két kötelező meccset behúzni (MTK ellen épp ezt nem sikerült), és
  • a többi hét meccsen hat pontot találni, ami 0,86 pont per meccs, tehát egy kiesőcsapattól is elvárható szint.

Összefoglalva:

Nagy baj egyelőre nincs, viszont a három kulcsmeccsünkből egyet sikerült elbukni. A másik kettő valószínűleg már nem férne bele.


Ha az előző bajnoksághoz viszonyítjuk a teljesítményünket, akkor pöccre ugyanott állunk a szükséges pontátlagban. Mivel tavaly a végén mindössze 37 pontunk lett, sikerült az utolsó kilenc fordulót kilenc ponttal (egyes pont per meccsel) lehoznunk. Világvicce teljesítmény, azonban pont elég volt a bentmaradáshoz.

A grafikonon jól látható, hogy a bajnokság végéhez közeledve milyen meredeken emelkedik a kék vonal, ami esetünkben azt jelenti, hogy egyre közelebb kerültünk a kötelezően hárompontos meccsekhez. Nem egyhez, hanem az összeshez onnantól. (A tavalyi vonal azért nem zárt 3 fölött, mert az utolsó fordulóban még volt esélyünk a 40 pontra, amennyiben megvertük volna a Fradit. A 3 fölött záró grafikon egyben azt is jelenti, hogy az arra az évre kijelölt célt - esetünkben a 40 pont, vagy a bentmaradás - már nem lehetséges elérni.)

Kérdés, idén is lehet akkora szerencsénk, hogy egy közel vállalhatatlan átlaggal bentmaradunk, vagy idén már keményen meg kell dolgozni az NB I-ért?


A válasz egyik fele lehet matematikai is, azonban most semmi kapacitásom végignézni a hátra lévő kilenc forduló programját, és kikombinálni, hogy milyen eredmények esetén milyen végkifejlet állhat elő, illetve, hogy ezen végkifejletek hány százalékában marad bent a Honvéd. Esetünkben annyi a változó (több győzelem, több rúgott gól), hogy komoly a valószínűtlenül bonyolult kódot szinte egy szuperszámítógépnek kéne lefuttatnia, hogy felvegye mindazon lehetséges állapotokat, amelyeket végső tabellának nevezhetünk.


🗣️ a hozzászólás // előmoderált

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||

“Pont ugyanott állunk a bentmaradás szempontjából, mint tavaly ilyenkor” bejegyzéshez 24 hozzászólás

  1. Továbra is a legnagyobb hibát a játékvezetői felfogásban látom. Nézve a külföldi meccseket, ha valaki hozzá ér a másik arcához, attól függően fújnak, hogy véletlen, vagy szándékos. Zsebredugott kézzel nem lehet játszani. Nálunk a véletlenre is kiállítanak, ha el játsza az ellenfél a hattyú halálát. Most arról nem beszélek, hogy 3 órával később egy másik meccsen ugyan olyan szituációban egêsszen máskép itélkeznek.

    1. Azt én elfogadom, hogy nem lehet tökéletesen egyforma szemléletben, és hibamentesen vezetni a meccseken, hisz ahány spori annyi különböző ember, ahány mérkőzésnap annyi eltérő fizikális és pszichés állapot náluk is. Viszont szívesen megnéznék több évre visszamenőleg egy olyan statisztikát, hogy melyik spori átlagosan hány játékost állított ki a csapatunkból, hány sárga lapot osztott ki, és a dobogósok ugyanezen mutatói hogyan állnak az összes levezetett NB1-es meccseik alapján.
      (Érzésem szerint Andó-Szabó garantáltan dobogós lenne egy ilyen statisztikában. Ha tévednék akkor garantáltan megkövetem.)

    2. Azt esetleg meg tudná nekem valaki magyarázni, hogy az MTK góljánál mit VAR-oztak annyit, a Dominik elleni faltnál pedig szinte semmit? Még visszajátszás sem volt rendesen utóbbi esetben

      1. Igen. Kellett találni egy kameraállást és egy pillanatot amelyen a Szappanos lába még a pályán belül van, és a labda elrúgását ne lehessen pontosan megállapítani. Ha a játékos szemben áll mint a bejátszott képen, lehet hogy már elrúgta, most rúgja el, vagy még csak közelít felé a labda. Ugyan ez Szappanos lábára is vonatkozik, mert a pillanat tört része alatt változhat a lába helye. Vagy mindig kint volt, vagy beesett, és a vonalon túl volt, esetleg már a hátraesésböl visszabillent. Így természetese bár mi lehet. Nem állítom, hogy így történt, de így nem hiteles. Ilyen esetekben csak a lassítás lenne a megnyugtató. Dominik esetét meg pláne nem értem, ugyan is a 16-on belül minden feltételezhető szabálytalanságot vizsgálni kell. Jó példa Batik kezezése. Egyáltalán nem látszott, hogy a labda írányt változtatott volna mégis vizsgálták, és csűrték csavarták, hogy érvénytelen legyen. Egy komoly programmnak a hozzáérés pillanatában, ha egyáltalán megtörtént, meg kellene állítani a képet. Ez e szar var többet árt mint használ.

        1. Még annyit. Milyen ellenőrző berendezés az amely, kételyeket ébreszt.

  2. Rosszul felállított elmélet, minden meccs kulcsmeccs.
    Jelenleg van a 4. Paks és a 11. Gyirmót között 9 pont. Ez 3 meccs. 2 vereséggel a Paks is megint a kiesés elöl fog menekülni, mint ahogy mindenki más a dobogósokon kívül.
    Ergo lehet, hogy most a Gyirmót meg a Mezőkövesd látszik kulcsmeccsnek, de simán lehet, hogy két karika múlva meg mondjuk a Vidi lesz „must win”.
    Amúgy a következő három meccsen kellene egy bravúr X a lilákokkal, a Paks és a Zete abszolút kulcsmeccsek, mert valahogy rajtuk idén jó a matchup-unk. Szóval ha itt nem lesz 7 pont akkor qrva nagy gáz van, mert az utolsó 6 meccsen csak a Gyirmót ellen vagyunk esélyesek. A többi 5 meccsen megint bravúrokat kell hozni.

  3. A kieséi verseny szempontjából szerintem az lesz érdekes, hogy a Vidi mikor fejezi be a lejtmenetet. Az első 3 csapat idén elhúzott, így a megmaradt konferencia-ligás helyért MK döntőbe kell jutni tehát a Paks-UTE közül kerülhet ki ha a papírforma érvényesül. Onnantól elvileg lényegtelen a 4. hely szerepe, tehát a ZTE-Paks-UTE „csak” a helyekért játszik, nincs plusz motiváció.
    A Vidinél kérdés, hogy még dobál pontokat – és ezzel belekeveredik a versenybe – vagy összekapja magát, és akkor az volt a szerencsés csapat, aki eddigre már játszott ellene. Ha Gyirmóton kikapnak, akkor onnantól bármi megtörténhet, 6 ponton belül lesz a mezőny második fele…

    1. Szerintem Gyirmótot ütik, és kvázi megindulnak felfelé. Értem ezt úgy, hogy távol kerülnek a kieséstől.

      1. Egy dolgot elfelejtessz…
        Csertő máshoz nem ért, minthogy törölje a játékot és a kínálkozó lehetőségre lecsapjon… és van hozzá egy Varga Barnabása

  4. talán annyival jobb a helyzetünk, hogy több csapat is lejtőn van.
    de nekünk mindenképp erősíteni kell taktikában és pár poszton**, hogy ne kelljen a végén is izgulni.
    **egyelőre házon belül megtalálni a tuti embert, aztán nyáron igazolni, ha valami poszt nem stimmel!

    1. Folyamatosan igazolunk, csak sajnos semmi látszata.

      1. van igazság benne, amit mondasz, de az sokat javítana a helyzeten, ha az az edző dolgozhatna a csapattal, aki az igazolásokat kérte.
        ebben azért voltak elcsúszások a közelmúltban. :)
        talán most sikerül.

  5. Rémálom szcenárió: kikapunk a felcsúttól amivel ők bajnokok lesznek mi meg kiesünk. Szép.
    Bár egy felcsúf vagy kivárda bajnoki cím tszépen feltenné a pontot az i-re :D

    1. erre azért adja magát, hogy egy olyan klubbnak nem feltétlenül akarok a tagja lenni ahol egy felcsút vagy kisvárda bajnok lesz – lehet…

  6. Ha Vignjevic Kispest átlagát hozzuk (ha jól néztem az 8p/6m), akkor a 15 Vignjevic meccs alatt 20 pontot szerzünk, amivel megduplázzuk az addigi 20-at. Ezzel elérjük a 40-et, de két évvel ezelőtt az utolsó fordulós hosszabításban a kapufa mentette meg a Paksot attól, hogy 40 ponttal kiessen.

  7. Sajnálom, de örök pesszimistaként szerintem ez lesz:
    Újpest idegenben 0
    Paks otthon 1
    ZTE idegenben 1
    FTC otthon 0
    Gyirmót idegenben 3
    Kisvárda otthon 1
    Videoton idegenben 0
    Mezőkövesd otthon 3
    Felcsút idegenben 0

    Ez 9 pont (összesen 37 pont), mely idén nem lesz elég a bentmaradáshoz :(
    Bár ne így lenne!!!

    1. Én is hajlamos vagyok így látni, tavaly ilyenkor is min. 50% esélyt láttam a kiesésre, sőt, talán egy picivel még többet is. Most ránéztem a menetrendre, hát… Beleképzeltem egy szép negatív spirált, 4 vereséget a következő 4 meccsre.
      A röhej, hogy nem érzem olyan gyengének a csapatot, sőt, de aztán mégis jönnek az ilyen meccsek, mint az MTK elleni és már pesszimistán látom. Rám kell, hogy cáfoljanak.

      1. Szerintem meg a Paks, a ZTE, a Várda (bírói segítséggel) és a Gyirmót meccs lesz meg, ami 12 pont, az UTE és a Kövesd 1-1 pont, Fradit, a Vidit és a Felcsútot (bírói segédlettel) beszopjuk. Bennmaradunk a 9-10. helyen. Kieső a Gyirmót és az MTK.

      2. Nem gyenge?
        Támadó játékunk egy nagy Nulla!
        Akkor indul be, ha valami csoda folytán meglojuk az elsőt… Nem dominálják le az ellenfél védő harmadát, csak mezőnyfölényben játszunk…, de a támadó harmadban full dekoncentráltak és gyámoltalanak vagyunk.
        Lukic folyton háttal van a kapunak, nem előre mozgásban kapja a lasztit… plusz lassú is.
        Egy Hamar Pista kellene, meg egy jó Orosz előre,akinek a határól is a kapuba pattant

  8. Persze, rendben van az okfejtes a gyirmot meg a Kövesd esetén. Hogy miért húzom fel a szemöldökom mégis, így, egy ilyen mtk meccs után?!
    Szóval tudunk mi csodákat művelni. Minden értelemben.
    Egyébként azt gondolom Fortuna nem fog mindig mellénk állni, kéne valami elvárható és egyenletes teljesítmény a bennmaradashoz. Ez jelenleg nincs meg.

    1. Fortuna ebben az évben eléggé megszoptatott minket, úgyhogy tartozik nekünk. Pont, hogy ideje lenne, hogy mellénk álljon, bár jobb lenne nem ebben reménykedni, hanem eredményesen futballozni.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.