Mastodon

A kiesés aktuális kérdései #30

Nem alakult valami jól nekünk a forduló, ugyanis nyert a ZTE, és ezzel kiszállt a versenyből. Ráadásul pont a Felcsút ellen, és ezzel nekik is messze, vagyis négy pontra került a dobogó, így kérdés, mennyire fognak megszakadni hétvégén a Videoton ellen? (Innen két út lehetséges, ha nyernek, akkor az utolsó fordulóban is lehet számukra tétje a Honvéd elleni hazainak, ha viszont kikapnak, akkor ennyi volt a bajnokságuk, mert ötödiknél rosszabbak csak nehezen lehetnek.)

További nemjóság, hogy a Videoton nem tudta megverni a Kövesdet, pedig úgy számoltunk, hogy a sorsolását elnézve, a Videoton azért a mi szintünkön bőven szerez majd pontokat, tehát a Kövesdet kell a minimumon tartani. Erre a Kövesd pontot szerzett. A matek tehát három csapat maradt (ZTE ki, Vidi be), azonban bármennyire is szar a Videoton, továbbra is nehéz elhinni, hogy a relatíve könnyű sorsolásuk ellenére képesek legyenek kiesni.

(Zárójelbe: egy normális évben simán tudnék a kiesésüknek szurkolni, hiszen mégis a Videoton, azonban nerfociban kisvárosok és falvak vannak az nb1-ben, miközben a hagyományos klubok vagy gazdátlanul tengődnek, vagy idiótákra bízták őket. Ilyen helyzetben inkább essen ki a Kövesd.)


Tabella

mgydvgkpt
1FTC3019653463
2Kecskemét30131251651
3Paks3014610748
4DVSC301389947
5Felcsút3011118244
6Újpest3010812-1238
7ZTE3010713-337
8Kisvárda308139-837
9Mezőkövesd308913-1033
10Honvéd308814-1532
11Videoton3071013-731
12Vasas3041214-1324

Újabb kétharmad!!!!

Bár matematikailag akár még az Újpesttel is megtörténhet, valójában mindenki tudja, hogy a matematikailag még menthető Vasas mellett a Mezőkövesd (33 pont), Honvéd (32), Videoton (31) hármasából fog kikerülni a másik kieső.

Mindhárom csapat 0, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7 és 9 pontokat szerezhet a hátra lévő körökben, kivéve, ha a Honvéd 9-et, mert akkor a Mezőkövesd legfeljebb 6-ot, és fordítva, hiszen mi még játszunk egymással. Maradt tehát 702 lehetséges kimenetel, és ha ezeket megvizsgáljuk, akkor azt kapjuk, hogy:

az esetek 65,24 százalékában a Honvéd a bentmaradó!

Lefordítom, hogy értsétek: három csapat megy a bentmaradásért, rendre egy pont közöttük a különbség, és mi állunk középen. A háromból kettő maradhat bent, és a matek szerint pont ennyi, illetve egy kicsivel kevesebb a fixen mellettünk szóló esetek aránya, hiszen a háromból kettő az 66,6666(…)6666 százalék lenne.

Az eltérést az összesen 6,7 százalékot kitevő gólkülönbséges esetek jelentik. A grafikonon: gM: gólkülönbség a Mezőkövesddel, gV: gólkülönbség a Videotonnal, G: mindhárom csapat ugyanannyi pont és győzelem, vagyis a gólkülönbség dönt. Fontos, hogy a gólkülönbségünk jelenleg nekünk a legrosszabb, azonban ezt egy Kövesd elleni háromgólos siker nagy valószínűséggel megoldaná.

A számólótábla színezett verziója egyébként így néz ki:

Az oszlopokban a Mezőkövesd és a Videoton lehetséges pontszámai, a sorokban a Honvéd lehetséges pontszámai, a cellákban pedig, hogy bentmaradunk, vagy sem. A színmagyarázat (elemszámokkal) a táblázat alatt található.

A helyzet nagyon egyszerű:

  • amennyiben legalább három pontot szerzünk, úgy az esetek 82,8 százalékában egyértelműen megvan a bentmaradás.
  • viszont ha csak hármat pontosan, vagyis mondjuk verjük a Kövesdet, és a többi meccsen kikapunk, akkor az esetek mindössze 38,3 százaléka szól mellettünk.

Még egyszerűbben:

  • ha idén már nem szerzünk több pontot, akkor is az esetek közel negyedében(!) bent lehet maradni, azonban ilyesmivel nem érdemes számolni, mert ehhez az kéne, hogy a Videoton a Felcsút, ZTE, Vasas hármasból legfeljebb egy pontot szedjen ki.
  • ahhoz, hogy felénk billenjen a mérleg, vagyis több, mint ötven százaléka mellettünk szóljon a lehetséges kimeneteleknek, kell minimum egy győzelem.
  • két győzelem esetén(!) gyakorlatilag lehetetlen lenne kiesnünk. Ahhoz ugyanis az kéne, hogy a Videoton hármat nyerjen, és a Mezőkövesd is legalább kettőt.

Pontok az utolsó körben

2324252627282930pt
Újpest 🙋1️⃣1️⃣14
Kisvárda 🙋1️⃣1️⃣1️⃣1️⃣1️⃣5
Mezőkövesd1️⃣1️⃣5
ZTE 🙋1️⃣10
Videoton 🙋1️⃣1️⃣1️⃣1️⃣7
Honvéd1️⃣10
Vasas 🙋1️⃣1️⃣
5
összesen688783610
🙋: új edző az utolsó kör alatt bármikor, ✅: győzelem, 1️⃣: döntetlen, ❌: vereség, pt: pont

Egészen hihetetlen mennyiségű pontot gyűjtöttek a csapatok ebben a fordulóban. A Videoton-Mezőkövesd 1-1 meglepetés, itt azzal számoltunk, hogy a Videoton győz, vagyis a táblázatban egy ponttal több lesz, ahogy az Újpest-Vasas 1-1 helyett is hazait gondoltunk, és még egy pontot a táblázatba. Viszont a ZTE-Felcsút 2-1 három pontjának nem örülünk, mert ezzel a 37 pontos ZTE idő előtt kiszállt a versenyből.

Az utolsó körben egyelőre 1,25 pontos átlagon állunk, és ilyen mutatónk évek óta nem volt. Utoljára a 2020/21-es bajnokság harmadik körében Ferivel hoztunk 1,36-ot, előtte pedig 2019/20-ban Sanninóval a második körben 1,55-öt.

mgyppmedző
2019-2011151,45Sannino (11)
2019-2021141,55Sannino (11)
2019-2031131,00Sannino (3), Pisont (8)
2020-2111131,09Bódog (10), Pisont (1)
2020-2121120,91Bódog (2), Pisont (8), Horváth (1)
2020-2131141,36Horváth (11)
2021-2211141,18Horváth (11)
2021-2221131,09Horváth (7), Vigjnevic (4)
2021-2231131,18Vignjevic (11)
2022-2311120,91Courts (11)
2022-2321131,09Courts (1), Klafuric (10)
2022-233831,25Klafuric (8)
idény, kör, mérkőzés, győzelem, pont per meccs, edző (mérkőzés)

Ki hol játszik az alsóházzal?

Mezők.ZTEUTEHonvédVidiVasas
Mezőkövesd1-20-1I321-11-4
ZTE2-12-30-1I32I31
UTE1-03-21-00-01-1
HonvédH321-00-10-21-0
Videoton1-1H320-02-0I33
Vasas4-1H311-10-1H33
H/I: hazai/idegenben (a sorokat kell nézni), szám: forduló sorszáma || Lusták voltunk kivenni az Újpestet és a Zetét a táblázatból.

Fordulónkénti bontásban, kibővítve a Kisvárda meccseivel, akik jelenleg olyan gyengék, hogy érdemes legalább azért figyelni őket, mert bárki pontot szerezhet ellenük:

  • 31. // Vasas-ZTE, Kisvárda-Újpest
  • 32. // Honvéd-Mezőkövesd, Videoton-ZTE, Kisvárda-Vasas
  • 33. // Vasas-Videoton

Örökítgettük ezt a táblázatot fordulók óta, azonban számunkra az igazán érdekes ennyi maradt:

MezőkövesdHonvédVideoton
31Paks (o)DVSC (i)Felcsút (i)
32Honvéd (i)Mezőkövesd (o)ZTE (o)
33FTC (o)Felcsút (i)Vasas (i)

Minden olyan eset, ahol mi verjük a Mezőkövesdet (35 vs 33 pont), és a Kövesd nem nyer többet, vagyis legfeljebb két pontot szerez a másik két meccsén (35 vs 35 pont) nekünk kedvez, ugyanis ebben az esetben nekünk lesz a több győzelmünk (9 vs 8).

Úgy néz ki tényleg ennyi múlik:

a Kövesdet verni kell,

és nem árt, ha nem nyernek többet, vagy mi szerzünk valahol még pontot.


update // pontszámok az első és második körben a csapatok meccsein:

MezőkövesdHonvédVideoton
31Paks (0, 3)DVSC (0, 0)Felcsút (1, 1)
32Honvéd (1, 1)Mezőkövesd (1, 1)ZTE (1, 0)
33FTC (3, 1)Felcsút (0, 3)Vasas (0, 3)
összesen9 (4, 5)5 (1, 4)6 (2, 4)
pont333231

Szerintetek?

Ki esik ki a Vasas mellett?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||