Az elmúlt másfél hét ámokfutása kissé lenyugodni látszik, talán most már higgadtabban lehet reagálni az elhangzottakra. Például kedvenc tételmondatunkra, hogy az akadémisták továbbra sem fognak kevesebb szerepet kapni, mint eddig (vs. frissen hozott kilenc légiós, plusz a még maradottak).
A kérdés, vajon mennyi az annyi, amihez képest majd nem játszanak kevesebbet? Kiszámoltuk. (Természetesen az őszi 17 meccset alapul véve.)
| mutató | játékos | pályára lépés |
játékperc |
|---|---|---|---|
| MFA összesen | 14 | 82 | 4921 |
| légiós összesen | 13 | 120 | 9720 |
| egyéb összesen | 2 | 34 | 2849 |
| MFA átlagosan | 14 | 5,86 | 351,5 |
| légiós átlagosan | 13 | 9,23 | 747,69 |
| egyéb átlagosan | 12 | 17 | 1424,5 |
magyarázat: MFA – Baráth, Bobál, Czár, Fejes, Gazdag, Holender, Ihrig-Farkas, Kapacina, Koszta, Nagy Geri, Prosser, Sundas, Vécsei; légiós – Alcibiade, Godoy, Ignjatovic, Ikenne-King, Job, Kosnic, Kristi, #mancini10, Navarro, Portilla, Traore, Vidovic, Youa; egyéb – Hidi (saját nevelés, de nem MFA), Kemenes
Minden komolyabb elemzés nélkül is látható, hogy a darabra nagyjából ugyanannyi légiós és akadémista összevetésében mennyire durván mennek légiósok. Másfélszer több pályára lépés, kétszer annyi pályán eltöltött perc, miközben az egyéb kategóriába sorolt Kemenes és Hidi végigtolta az őszünket.
Grafikusan még durvábban látszik az imént szövegesen leírt arány:
[show-rjqc id=”3″]
Tessék, az összes pályára lépés valamivel több, mint fele a légiósoké, míg az akadémisták nagyjából a harmadát viszik. Lefordítva egy tizenegy kezdőből és három cseréből álló tizennégy fős csapatra ez nagyjából négy játékost jelent.
[show-rjqc id=”4″]
Ha viszont a pályán töltött összes percet nézzük, akkor a kép jóval elszomorítóbb. A légiósok az akadémisták kárára szereztek újabb százalékot, vagyis ha cseréltünk, akkor nem a saját neveléseket próbáltuk játékba hozni, hanem valaki egészen mást. Például az teljesen jogos, hogy #mancini10 kapjon 15-20 percet, miközben Prosser Pici a padon ücsörögjön, vagy vég nélkül melegítsen egy kapu mögött. Ugyehogy?
[show-rjqc id=”5″]
És tessék. Szabi és Patrik maga az állandóság, a csapat magyar gerince, ha ez számít valakinek bármit is (nekem mondjuk nem igazán, nem a magyar/nem magyar törésvonal mentén szemlélem a csapatot, inkább a ráfordítás és saját nevelés/értelmetlen igazolás mentén).
Szóval akadémistáink per fő átlagosan kaptak 351 percet, azaz úgy négy meccset, légiósaink 747-et, azaz átlagosan nyolc meccset. Valamint Szabi és Patrik.
Nyolc évvel az MFA megalapítása, és négy évvel az első érettségizett osztály óta eljutottunk oda, hogy a szétesett, eredménykényszerben lévő, kiesés ellen menekülő csapatba egyszerűen nem merjük kipróbálni, beépíteni őket, inkább pörgetjük a mindenfelől összekapart légiósokat. (Vélhetően nem kisebb kockázatot felvállalva az állandó rotálásukkal.)
Némelyikük idehozatala érthető, némelyik teljesen indokolatlan, és némelyik csak akkor tűnik fel, amikor pályafutásához további sikereket kívánunk.
Állatorvosi ló Bobál Dávid középhátvédünk sorsa. Augusztusban lesz 20 éves, két éve, hogy először felhoztuk a nagycsapathoz, majd azóta csak a korosztályából igazoltunk egy Kristit, egy Navarrót, most pedig kölcsönbe egy Elezt, akik – a hivatalos szöveg szerint – “segíthetnek nekünk, részfeladatokat megoldhatnak”, magyarul másoknak építjük fel őket esetleg, és nem magunknak a sajátunkat. Három húsz alatti középhátvédet igazoltunk, miközben van egy sajátunk, akit játszatni pont ugyanolyan kockázatos, mint Kristit, Navarrót, Elezt. Ki érti ezt?
Hacsakúgynem, hogy valóban hasonló szerepet kapnak majd tavasszal akadémistáink – csak épp Sopronban, Gyirmóton, Cegléden, Siófokon meg a franc tudja hol. Mert nálunk legfeljebb az a néhány, aki már évek óta.
