Tudtátok, hogy a Bozsik az új CBA? Vagyis inkább a Debrecen, de szerencsére a futballjátékhoz ideális esetben két csapat kell.
A lényeg, hogy a Nagyon Okos Futballvezéreink közül valamelyik vagy néhány kitalálta, úgy lesz jó egy bajnokság színvonala, ha csak szombaton vannak meccsek, kivéve (mert Magyarországon mindig van egy kivéve, ahogy a szociológusok által összerakott kérdőívekben is az egyéb), ha egy csapat nemzetközi kupaszereplő, mert akkor neki addig vasárnap. Vagyis nyitva lehet zárvanapon, mert piacnak minősítik.
Miközben az egész teljesen jogos. Az, hogy mi csak szombaton akarunk játszani, az lehet akár jó ötlet is (ab ovo nem az) valamilyen dimenzióban, de az UEFA-t nem nagyon hatja meg, nála a meccsnapok ugyanúgy keddre, szerdára és csütörtökre esnek, ahogy a csapatoknak is jár az kötelezően előírt pihenőnapok (órák) mennyisége. Ezért a vasárnap kényszer a csütörtökön játszóknak, hiába tervez bármit az Okos Futballvezér.
Egyébként pont a minap néztem, hogy az NB II is szombatra sűríti be magát, tehát ha minden jól megy, akkor a magyar futballélvonal első két osztálya, a 28 topklub lehet, hogy szombat négy és nyolc között lerendezi mind a 14 meccsét, gondosan egyidőben, hátha valakit érdekelne egy másik is, amit netán a környékén rendeznek, vagy csak megnézné tévében azt, amelyiken éppen nem érdekelt szurkolóként. Parádés, ugye?
Eddig – például – Budapesten volt az, hogy pénteken leadott a Duna egy NB II-es meccset, aztán egy NB I-eset héttől a sporttévé, szombat-vasárnap érdekeltek voltunk, közben MTK, UTE, Fradi dettó valamikor, a Vasas és a Soroksár szötymörgött a másodosztályban, és egyéni preferenciától függően lehetett még találni alsóbb osztályú sörözőhelyeket is, mint mondjuk nekem az ESMTK, a BVSC és alkalmi jelleggel egy-egy bandázás a Siketek pályáján. Szóval ha nagyon nem volt az embernek dolga, akkor hétvégén Budapesten volt rendes NB-s meccs, meg volt haveri alapon szervezhető egyéb, a lényeg, hogy volt foci.
Most majd nem lesz, mert az Okos Futballvezér valóban nagyon okos. Szóval élvezzük ki a különengedélyt, hogy most vasárnap játszhatunk. (Én speciel úgy fogom kiélvezni, hogy szombaton húgom lakásában fusizok, és szerelem fel a konyhaszekrényt, ácsolom össze az előkészítőpultot, és a többi, mert a magyar embert hétköznap a munkáltatója, hétvégén pedig saját maga zsákmányolja ki.)
Közben azért félszemmel követtem a Loki Rosenborg elleni meccsét, mert nem teljesen mindegy nekünk, hogy Kondás kavarja, vagy nem kavarja, ahogy Fülig Jimmy félt állandóan Piszkos Fredtől, bár asszem történetünk két szereplője egészen más kaliber. Legutóbb, a Felcsút ellen kavarta, ahogy az kiderül a lokisták blogjából, és ahogy az is kiderül, még így is képesek voltak szinte végig egykapuzni. Tehát simán lehet, hogy a mester (LOL!, pedig veretlenül nyert egyszer bajnokságot) bevállalja a felforgatott csapatot, megragadva az utolsó halvány sanszot Norvégiában, amivel egyet is tudok érteni, mert az első félidőben jobban játszottak, vagyis tudnának jobbak lenni ennél a Rosenborgnál, még ha az esély igen kicsi is rá, de láthattuk, létezik.
Ugye nekünk meg nem kell mással foglalkoznunk, mint saját magunkkal, ezért foglalkozunk itt a blogon minden mással, csak pont a Kispesttel nem. Most is inkább semjéneztünk kicsit (aki ha futballklub lenne, nálam a Fradi melletti polcon ücsörögne, de nem adok tippeket, mert cserékkel együtt is meglennének), meg azt szagolgattuk, hogy a Loki a fakóval jön-e a Bozsikba, vagy sem, miközben – és ez lenne a valóban élcsapati lét – azt kéne mondanunk, hogy itt van a játékunk, az működik, azt ráerőltetjük bárkire, aztán lehet hazabuszozni sírva, az ország majd’ minden megyeszékhelyére vezet már autópálya.
Két forduló ment le, ebből kettőt nyertünk, és az van, hogy bennem máris beindult a félelem. Ahelyett, hogy örülnék, és a tükör előtt gyakorolnám a BAJ-NOK-CSA-PAT!!!-ordítós fejemet, ami majd jó lesz mindenhova profilképnek, inkább előkapom a nyamvadék történelmet, mert ugye az egy példatár a jelen mindenjére. Például Rossira is. Emlékszem, amikor jött, a siófoki viharos győzelem után nyertünk párszor, vezettük a tabellát, majd rövid lett a pad, becsúsztak pontvesztések, kialakult a Rossi-féle mintázat, hogy sok meccsen sok pont, majd néhány meccsen szinte semmi, de ez így együtt bőven elég, hogy tartsuk a lépést a dobogóval.
Aztán kiismertek minket, és ettől parázom most is a leginkább. A rövidnek tűnő pad és az egyszerű, de üzembiztos játékunk miatt. Hogy nem tudunk megújulni, hogy az nem fér bele a keretbe, és nem fér bele Rossi és tettestársai tudásába(?) sem. Amit le lehet oktatni a keretnek a tutira, azt leoktatják, láthatjuk, ezzel sosem volt gond. Nem vagyunk egy kellemes ellenfél, mert viszolygunk a labdától, de ha nálunk van, többet és többször rúgunk kapura, mint bárki, amiből aztán néhány beakad, hogy közben tisztességgel bekkeljük ki a kellőt.
Ellenünk úgy lehet eredményesen focizni, ha az ellenfél feladja a futballt. A bronzos évben volt, hogy a bajnok Győr vagy a Loki úgy jöttek a Bozsikba, hogy szinte nekünk passzolták a labdát, oldjuk meg, úgysem tudjuk. Nekik nem volt ciki feladni a támadást, magukra húzni minket, majd kontrázni. Nem volt ciki, de nem jött be, összesen egy pontot szereztek.
A lényeg, hogy most nem meccsbeharangozok, hanem amolyan pénteki mármeccsrevárok, hogy a minden öröm közepette legyek pesszimista, és reméljem, koppanok, mert a 2015/16 nem, vagy csak nagyon későn hozza el az általam félt kiismerést és elfogyást. Addig kell lendületet venni, mert egy tizenkét csapatos mezőnyben sok minden belefér egy kiscsapatnak, de a felelőtlen pontvesztegetés nem.
Persze ettől függetlenül valamiért azt érzem, hogy vasárnap megcsináljuk a Lokit. Most még bennünk van az a kraft, ami visz előre, és most még tartani fog, tartania kell a szerencsénknek, ami a végén hozzátesz pont annyit, hogy bármiféle döntetlenszagot a javunkra billentsen.
Azért elég fasza ilyesmiken lamentálni végre, egész komoly felüdülés attól félni két győzelem után, hogy esetleg nem lesz meg a harmadik, és nem azt számolni, hogy mikor lesz meg egyáltalán az idényben a harmadik. Tudom most élvezni az eredményességet.
