Lezárult a hosszú őszi szezon, ahol játszottunk tizenkilenc bajnokit és öt kupameccset, vagyis huszonnégy valamit. Ezekre a meccsekre összesen 432 játékost neveztünk (24×18 ugyebár), amiből pályára lépett 335 és padon maradt 97. A 432 nevezettet mindössze 31 névből válogattuk ki, és ez a poszt most róluk fog szólni.

Az összes pályára lépés, illetve padozás játékosonként (bajnoki és kupa együtt):

A táblázat szabadon átrendezhető a fejlécben található oszlopcímekre kattintva. // A lecserélt oszlopban akkor szerepel egy játékos, ha kezdőként lépett pályára és meccs közben lecserélték. Ilyenkor a kezdések számát tartalmazó oszlopba NEM tettem be. // A pályán nevű oszlopban szerepel az összes pályára lépések száma. // A padon oszlopban azok a nevezések szerepelnek, ahol a játékos végül nem lépett pályára.

Bevallom, ha valaki megkérdez a Vasas elleni zakó után, hogy ki volt az a két játékos, akit az idény összes meccsére neveztünk, gondban lettem volna. Sőt, sem Ignjára, sem Lovreszra még csak véletlenül sem tippelek, mert úgy – és jól – emlékszem, hogy nekik szokott lenni veretesebb formahanyatlásuk, netán ötsárgás eltiltásuk, így a meccskeretnek legalább egy-két héten át a közelébe sem mehetnek. Erre tessék.

Kamberen nem vágtam hátast, mert azt nagyjából az első fordulótól kezdve tudjuk, hogy Kamberből egy nagyon kevés, de közben örülünk, hogy legalább egy van belőle. Viszont Rikárdó és a mindössze egy kihagyás a meglepi szagát árasztja. Jó, ebből csak tizenegyszer volt kezdő és tizenkétszer becserélték, de ez azt is jelenti egyben, hogy amikor nevezve volt, akkor sosem felejtettük a padon. (Mellékesen az NB III-as csapatban is lehúzott három meccset, szóval nem nagyon panaszkodhat a terhelésre, ha a szigorú darabszámokat nézzük.)

Utánuk jön rögtön Bobál és Gazdag, a két U20-as kvótajátékosunk, akikről azért bőven ki merem jelenteni, hogy ha nem lenne a hárommisis bónusz, Bobál akkor is kezdene, és Dani is jórészt. Fényesen igazolódott, hogy egy saját nevelés, ha valóban tehetséges, és ha valóban megkapja a bizonyítási lehetőséget, akkor bőven képes hozni azt a szintet, amit korábban tucatnégerekkel, tucatolaszokkal, tucatdélszlávokkal próbáltunk tartani. Nem ugyanaz a poszt, de ne gondoljuk már azt, hogy egy Gazdag kevesebb, rosszabb, bármibb lenne mondjuk akár egy Zsiványhoz képest? (Megjegyzem azért említem Zivanovic nevét, mert az egyik legszerethetőbb, legtisztességesebb légiós volt az elmúlt évek kispesti kereteiben.)

Szabi a kapusunk, róla most egyelőre ennyit, mert szerintem megérdemel egy külön posztot. Olyan nincs, hogy egy akkora értéket, mint ő, csak úgy elpazaroljunk.

Botka, Csábi, Nagy Geri és Proszi idén simán bejelentkeztek az állandó kerettagságra. Endi folyamatosan kezdő, Nagy Geri dettó, bár végig csak ritkán játszik meccset. Proszi formától és ellenféltől függően a csatársorba, Misu pedig a nagy középső tumultusba fér be nehezen, ahol Nagy Gerin és Kamberen kívül ott van még a lassan örök ígéret maradó Hidi.

Figyeljük meg, eddig csatár, vagy úgy általában támadóbb szellemű játékos alig-alig szerepelt a felsorolásban. Vernes a meccsidők nagyjából felét, Proszi a negyven százalékát tölti a pályán, így nem nagyon látszik, hogy hol van Rossi háromcsatáros játéka. Tizenkilenc és húsz nevezéssel azonban itt a megoldás: Gyula, Filip és Délczeg. Utóbbi szerepe a sok kerettagság ellenére is marginális maradt az ősszel, viszont előbbi kettő az összes percek legalább háromnegyedén játszott, vagyis nevezhetjük őket a kezdő csatársorunk kétharmadának. Bár a statisztikák a keményebb mutatók alapján alig szólnának mellette, mégis állítom, Bobál és Gazdag mellett Holender a harmadik, aki egyértelműen a csapat alapemberévé játszotta be magát az ősszel. Ideje volt, csak mondom.

Érdekesség az, hogy ezzel a felsorolással, valamint a viszonylag állandó cserekapus Horváth, és az idény közben igazolt Vaszke nevének megemlítésével össze lehet számolni, hogy alig tizenhat játékosról beszélünk, akik az összes nevezések (432) 78,8%-át, vagyis csaknem négyötödét adják. Két légiós, öt magyar igazolás és kilenc saját nevelés.

A Honvédnál egy igazolt tengelyt (Kemenes – Ignja – Kamber – Gyula) leszámítva, átvették az uralmat a saját nevelésű játékosok! És ami a legfontosabb, hogy a csapat eredményessége ettől egyáltalán nem lett rosszabb. Persze itt lehet hozzáfűzni, hogy az idei szabályváltozások miatt a nemzetközi kupákban indulók és a bármi áron eredményre hajtók (Felcsút, Békéscsaba) tömbjén túli csapatok mezőnye durván kisimult, a második és a nyolcadik (történetesen ezek vagyunk mi, kissé leszakadva) között alig-alig van különbség. Sem pontszámban, sem játékban nem nagyon válik el egymástól a középmezőny, amitől kicsit olyan lett az NB I., mint a Forma-1 a nyitható hátsószárnyas előzési zónák bevezetése után: van előzés, van mozgás a helyezésekben, de valódi izgalom nincsen.

Aggregálva az összes meccsünkre így néz ki az előbbi ténymegállapításom:

* Kambert, Lovricot és Szilágyit az egész őszre magyarnak számoltam, mivel már Kispestre igazolásuk környékén be volt jelentve, hogy kérelmezték az állampolgárságot. // Amennyiben az InStat publikálja a Paks elleni hazai meccsünk adatsorait, akkor ugyanezt a táblát meg fogjuk nézni játékpercekre lebontva.

** Bajnoki és kupa együtt. A kupára nem vonatkozik a fizetős légiós- és U20-kvóta, így ott akár a legerősebb, légiósokkal teli kezdőt is használhatta Rossi.

A táblázatból remekül levágható, hogy az MLSZ forintosítható zsarolása a légiósszámra vonatkozólag elérte a célját Kispesten. A tizennyolcas meccskeretbe nevezhető öt légiós pályára lépési arányának elméleti maximuma 35,7%, ezzel szemben nálunk mindössze 16,1% volt megfigyelhető az ősszel, ami nyilván köszönhető annak, hogy a honosítási eljárások lezárásai az idény közbenső szakaszára estek. Külön szépség, hogy a padon maradó, be nem cserélt játékosok (összesen 97 fő) mindössze 8,2%-a légiós, ami bárhogy is számoljuk alig 8, azaz nyolc darab 24 meccsre számolva. Ebből a nyolcból is hat Ignja, amikor néhány fordulón keresztül Lovric játszott Bobál párjaként, a maradék egy-egy pedig Vaszke és King.

Az adatokat össze lehetne vetni akár a tavaly őszivel, tavaszival, vagy úgy bármelyik félévvel az elmúlt időkből, de minek? Tudjuk, látjuk a hatalmas változást, hogy nem csak Baráth és Vécsei a mutatóba bekerülő, hanem sokan, és szinte minden poszton. (Ha mégis érdekelnek a tavaly őszi számok, akkor azokat itt találod.)

Emiatt viszont most ki fogok hagyni egy olyan részt, ahol arról lenne szó, hogy ha nincs az MLSZ idei mókája a kvótákkal, akkor mikor jutottunk volna el a stabilan 60%-ban saját nevelésű játékosból álló keretig?

Összegzés

• A Honvéd 85%-ban magyar állampolgárságú játékosokkal játszik, ami meccsenként 2-3 külföldi szerepeltetését jelenti.
  • Megjegyzés: Holender, Kamber, Szilágyi és Lovric felvette a magyar állampolgárságot, közülük ketten-hárman általában kezdők.
• A Honvéd 60%-ban saját nevelésű játékosokkal játszik, ami meccsenként 6-7 főt jelent.
• A kívülről igazoltak (magyarok, légiósok, mindegy) adják a csapat gerincét, vagy próbálják meg vegyesen mért sikerrel betömni a hiányposztokon keletkezett réseket (Délczeg, Horváth, Vaszke), esetleg kivárunk velük (Ikenne-King), netán úgy tűnik, hogy nem váltak be (Szilágyi).
• A keret összetétele ebben a formában egészségesnek nevezhető, bár van néhány poszt, ahová mindenképp igazolni kellene (baloldalt bejátszani képes hátvéd, csatársor mögött játszani tudó támadó szellemű középpályás, középcsatár), vagy megadni az esélyt az ott bevethető saját neveléseknek (az előző felsorolásra vetítve: Erdős, Lőrinczy/Göblyös, Erdélyi).