A holnapi napon végre harmadik állomásához érkezik a múlt vasárnapi Fradi-meccsel indult, majd szerdán a listavezető Fehérvár vendégjátékával folytatódott „játsszuk le egymás után a gázos csörtéket, majd nyalogassuk a sebeinket egész tavasszal” című sorozatunk. Szombaton ugyanis a címvédő Loksi otthonába látogatunk, az esélyeket a hajtás után latolgatjuk.
Érdemes leszögezni az elején, hogy Debrecen a lehető legnegatívabb helyszín aranylábúink számára a 21. században, hiszen egészen 2001 tavaszáig kell visszapörgetnünk képzeletbeli statisztikánkat ahhoz, hogy kispesti győzelmet tudjunk felidézni a Hajdúság fővárosából, azóta tulajdonképpen csak asszisztálgatunk a vendéglátóink hol kisebb, hol nagyobb különbségű sikereihez.
Mostanra azonban eljött a mi időnk és ezt többféleképpen bizonyíthatjuk!
1. Az első és talán legfontosabb szempont a számmisztika. Mint ismeretes,
tavaszunkat kétgólos vereséggel kezdtük a nyóckerben, a zöldek és a Vidi ellen viszont folyamatosan redukáltuk a különbséget ellenfeleinkkel szemben, így a DVSC ellen már egygólos sikernek kell következnie! Ez a legerősebb érv, amiben hihetünk, kudarc esetén már nem fogadjuk el Supi bácsitól a „nem volt szerencsénk” frázist. Ezt a meccset – statisztikailag – be kell húzni!
2. Racionálisabb, de talán kevésbé erős indok, hogy az eredményekkel együtt a csapat által mutatott pörformansz is némi fejlődésen ment át az elmúlt hetekben. A Hungária elleni, majdhogynem értékelhetetlen, helyenként lötyögésként is leírható produkció után Prukiék ellen már egy félidő erejéig, míg a listavezetővel szemben – ahogy a Mester is említette – hetven percig játszottunk tűrhetően, így (szintén a számmisztikát alapul véve) Debrecenben már össze kell jönnie egy teljesen végighajtott meccsnek, de csak ha a fiúk is így akarják. Bár sérültjeink igen lassan 
lábadoznak, közülük igazán csak Hercegfalvi Zoli kreativitása hiányzik igazán, őt azonban pótolhatja a rohadt lassú fizikailag még láthatóan nem tökéletes Zelenka, aki a napokban megkapta a Demjén Rózsi becenevet, lengyel nemzetiségű blogger-riporterünk szerint pedig „nagy kedvenc lehet” a morva skac.
3. Végül érdemes egy kicsit ellenfelünk formájával is foglalkozni, mert az utóbbi hetekben ott is beütött valami Kispest-faktor-szerűség. Az mindenesetre biztos, hogy ha a derék Zdenek mesternek megmutatják a kecskeméti katlan képét, esetleg Szivics edző egyik visszafogottan elegáns portréját, a cseh úriember fénysebességgel katapultál a legközelebbi ágy alá, vagy egyik játékosa öltözőszekrényébe. A DVSC sorozatban háromszor szenvedett vereséget a Széktói Stadionban, a végén már tényleg rossz volt nézni, hogy egy hazai szögletből úgy lett gól, hogy támadójátékos a labda tíz méteres körzetében nem leledzett. Bács-Kiskun vármegyéből kiszabadulva aztán nagy nehezen begyűjtötték a három pontot a dobogós (piff) Paks ellen, de csak a Fradi által már megannyiszor alkalmazott öngól+tizi kombóval, hátrányból.
Remélem, a tárgyilagos esélylatolgató poszttal sikerült felspannolni mindenkit, akinek tehát van szabadideje, pattanjon fel a vonatra és lepje meg a csapatot a debreceni mobilaréna vendégszektorában!
(Az elmúlt évek eredményeit ezúttal – az optimizmusunk megőrzése végett – nem közöljük.)
Fotók: Jómagam.
