A bajnokság harmadik fordulójában a Vasas csapatát fogadjuk az idei megcsappant számű fővárosi tradicionál-rangadók egyikén. A Vasast, amely elleni meccsen a jelen erőviszonyok és bajnoki szituáció mellett bizony esélyesek vagyunk. Fura kimondani ezt, ízlelgetni kell a mondatot: bizony a 2007-es (sajna úgy fest kivételes) ősz óta nem jellemző ránk az esélyesség terhe, főleg a Bozsikban. Most igen, és ezzel jó lenne élni is. Esélylesés a hajtás után.
Igen, esélyesként, erre több okot is láthatunk, még én is, aki pedig nem az optimista Honvédosok táborát gyarapítom. Nézzük sorjába a (remélhetőleg nem) kincstári pozitivizmus pilléreit:
– Ellenfelünk 2 vereséggel indított a szezonban, s míg a debreceni zakót még lehet magyarázni (arányát kevésbé), addig az újonc Pécs elleni otthoni szopola már inkább ciki kategória. A Vasas deklaráltan az erős középcsapati létet tűzte ki idénycélul, dettó mint mi. Ehhez több kell. No mi se szárnyaltunk a Győr elleni vereség nagy részében, de az ottani első 30 perc és a szombathelyi teljesítmény azért összességében jobb formát mutat nálunk, vagy legalábbis azt jelzi: mi legalább már megmutattuk hogy tud bennünk kraft is lenni (“…ejj de szép magyarosan fogalmaztál fiam…”– érkezik a koki Grétsy tanár úr felől). Ez a piros-kékeknél egyelőre hiánycikk.
– Igazolások terén ha csak az érkezettek listáit nézzük, elsőre a Vasasé lehet a meggyőzőbb. Bárányos és a kis kamikaze itthon kurrens áruk, a múlt héten beeső FarkasBalázs – Simek – Dajics tengely meg anno a Vidiben szépen muzsikált. Azonban mielőtt irigykednénk, nézzük meg azt is: mi idén strictül posztra igazoltunk, a Vasas hozott egy csapatnyi új arcot, ám hogy ezek mikor érnek csapattá, az nagy kérdés. Hogy nem rögtön szombaton, az tuti. Hacsak nem kezdjük el voluntarista csapatfelzárkóztató akcióinkat, mint pl. 2001 őszén, az akkor hihetetlenül topa, még szinte nyeretlen Vasas ellen, itthon… ugye emlékszünk…
– Lélektan. Szombathelyi vendéggyőzelem nálunk, két vereség a Fáy utcaiak tarsolyában. A nagyobb eredménykényszer ezúttal mindenhol van, csak nem Kispesten. Idegeskedni itt a Vasasnak kell. Ott türelmetlenek a szurkerek, ott ideg a Komjáti Malac a padon, a Híd-emberek a vezérkarban. Mondjuk szurkolói törelmetlenkedésért nálunk sem kell sosem a szomszédba menni, de talán ha most csapat s drukker egymásra talál, továbbra is állítom: inkább a Vasasnál lehet a zabszem abban a bizonyos nyílásban.
Ha nálunk lehet valami gond, az a szokásos Kispest-faktor, azaz az esélyesként elbukott meccsek átka, vagy a Supka által beharangozott játékoslélektani zűrök spílereink egyikénél-másikénál akik nehezen dolgozzák fel (?) a versenyszitut. Nos reméljük, ez az áldatlan és, valljuk meg, profi játékosoknál erősen véleményes kifogás hamar feledésbe merül, és holnap már a régi Gegét és Hajdút láthatjuk a pályán, ha lehetőséget kapnak. Meg én egy-két Zelenka-passzra is várok de ezt már úgyis mindenki kivülről fújja.
Pikantéria is lesz: nálunk Németh Norbi játszik exei ellen, igaz ex-exei színeiben, szóval duplán izgis a palacsinta tölteléke. Bárányosról pedig akkor már ne is beszéljünk: a Dallas-szereplők filmbeli életét megszégyenítő pályafordulatokban gazdag bohócliger karriert felmutató Bari esetében már nem is palacsintáról, de somlói galuskával töltött fagylaltkehelyről beszélhetünk e téren.
A lényeg: szombat, 17.30, Bozsik: jön a Vasas. Nagyon rég nyertünk már ellenük, itthon. Legutóbb 2005 tavaszán, az előtt 2003 őszén. Rég volt. Kell valami új pozitív élmény!
