Ha létezik a (feltétlenül ordenáré, ám találó) “lyuksógor” megnevezés és fogalom, akkor azt hiszem kijelenthetjük: baráti társaságunk a kedvenc klubunk pályasógorává avanzsált. Supka mester ugyanis úgy fest, addig-addig mantrázta az (ugyan szerinte külföldi) edzőtábor szükségességét és a hazai időjárási helyzet tarthatatlanságát, hogy derék tulajunk végül cselekedett. Ugyan nem Irak, Belek, Porecs vagy Amerika lett a megoldás, mint a hazai élcsapatok és a budapesti riválisaink esetében, hanem…
…a Vasas Fáy utcai műfüves sátrába ruccan át heti néhány alkalommal a keret, oda, ahol hétfő esténként ami kis privát team-ünk is tolja a kispályás labdarugdosást. Supka szerint ideális körülmények közt készülhettünk, ezt alátámaszthatom: a sátor valóban jó meleg. (Az öltözőt és a vizeldét remélem nem használták a srácok, mert ott esetenként bokáig áll a folyékony ammónia – Hemingway úr valszeg postafordultával dózeroltatná le az inkriminált mellékhelyiségeket. Kispályás csapatunk karmestere, wekerlei jóbarátom pedig csak annyit jegyzett meg a hír hallatán. “Ideális az. Csupán a szélső pályáknál van a meglepi, itt ugyanis a nagypálya szögletzászlóinak a rögzítéséül szolgáló vascsövek alig 2-3 cm-t emelkednek ki a kiváló minőségű műfüves talajból.”).
Amúgy Öcsém világított rá az előbb e-mailben a lényegre: a fenti hír végül is örömteli, hisz újabban folytonos sérülések miatt sosincs ki a hétfői csapatunk, hát most végre megleszünk, feltéve ha 1-2 spíler az A-csapatból vállal velünk egy túlórát. Mert valljuk be őszintén: csodás érzés lehet egy Horétól vagy Porcairtól labdát kapni….
Fotó: focikupa.hu
