Tegnap este (azaz nálunk délután) Moszkvában lejátszottuk az EL második körében is a nyitómeccsünket, és az Anzsi ellen mindenre számítottunk, csak sétagaloppra nem. Interjúikban Debi és Szabi is kiemelték a poszt-Vlore hangulatban is már, hogy itt mi nem veszíthetünk, esélytelenek nyugalmával megyünk, stb. – de bármennyire is mantráztuk ezt magunkban, bármennyire is tudjuk hogy nem (akkora nagy) szégyen agyonveretődni is akár ezen a szinten, főleg nem egy épülő csapattal – azért tegyük a kezünket a szívünkre, és emlékezzünk a Leverkusen elleni 0:5-re, a Hamburg elleni 0:4-re, a Nimes elleni kinit 1:3-ra, a Fenertől kapott kvintettre – nem jó emlékek ezek, még ha józan ésszel el is fogadjuk – azért utálunk a pofofa alatt állni. És most erre nagy volt az esély…
…de nem ez történt! Unalomig ismételgetett axiómám, a Honvéd-faktor megint befigyelt. 4. helyen végző, ám szétszedett keret, új edző, raklapnyi fiatal és még inkább raklapnyi új zsoldos, kínszenvedős továbbevickélés jó adag szerencsével az albánok ellen (a küzdelemre nem lehetett persze panasz!) – és jön az Anzsi, áhh, ezek rommá vernek. És nem…!
Az első félidőben még Eto’o kapufájánál majd suvasztásánál, végül a Kojak sorozatok nemi erőszaktevő rosszarcait idéző fizimiskájú brászilero szerencsés góljánál még minden a “rendes” forgatókönyv szerint ment. Aztán az oroszok leálltak, de mi még mindig töketlenkedünk. Vagy mégsem? Tchami (avagy Csámikám, ahogy az egyik korzólegenda hívja) pörköl egyet legalább oly váratlanul mint a múlt héten, kapufa… hiheteten. Lassan új fogalmat és igét kell alkotnunk: Csamizmus és “rácsamizta“. A derék Hervé is lokális legendává nemesedik nálunk mint az anno permanensen gyalázott, ma már megváltóként hazavárt Abass? Őrült világ…!
Éled az Anzsi, az utolsó 10 percet nagyon megnyomják, szerencsével megúszunk mindent. A szünetben Bánfi Jani szakért, és bár vezethetne 4:1-re az Anzsi (Andzsi, hogy exliberónkat idézzem), a szőke söprögető szerint “ha nincs az a peches gól, ugye” …:) Imádjuk Bánfi Janit, megmaradt Honvédosnak, és a nyilatkozatai anniyra de tipice ’90esévekbelimagyarfocistások, hogy az zseniális! És a legszebb, hogy hiába mosolygok, igaza lesz.
A második negyvenöt percre befárad a dagesztáni alakulat, mint jól induló légiós a Bohócligában. De végre most mi is ráérzünk a vér ízére, hogy fárad a Mahacskala, hogy elégedett kezd lenni azzal, hogy ennek az impotens csapatnak csak egyet rúg, mert Délczeg, Csámikánk és Vidó vezetésével egyre több a már csak félig meddő kispesti roham, aztán a hivatásszerű lopakodást professzionálisan végző Diaby lekapása és Vernes pályára küldése után a fineszes akadémiker is beszáll a felpörgetésbe, így is van, majd jön tavaszi kedvencünk, Vécsei, akinek a lábaiban nyomokban Zelenka csülkeit véljük viszontlátni technikailag, és ha nem is a tavaszi minőségben, de kinyom két bokapasszt megint, ez az Bálint, remek.
20 perc lehet hátra, mikor egy remek beadást Dél majdnem elér, nem, de, eléri…fölé. Na ezért nagy kár. Minden kihagyott helyzetét elfelejtettük volna a góliszonyos csatárnak ha ezt beveri, bár valami motoszkálhat benne mert az idei felkészülésiken és az albánok ellen nem is volt rossz, kb, mint tavaly ilyenkor, csak egy vacak gól kéne, illetve több is. Most sem jött össze, de azért hajt a meccs végig a Gergő, így is kell.
10 perc, 5, 1 van még hátra, hosszabbítás, még 2 szívbaj jelenet aztán vége. 1:0. Kihúztuk. Nem végeztük mészárszéken, a dagesztáni gólyószórók elől ügyesen tért ki a vörös-fekete sörényű berber oroszlán, bár a hátsó combját elkapó repeszdarab miatt sántít egy kicsit. Kérdés, tud e annyi gyógyfüvet elrágni a nemes nagyvad a jövő csütörtökig, hogy méltón vérezzen ki az Anzsi ellen, vagy…vagy…? Vagy oda is harapjon? El is kapja a kaukázusi medve torkát?
A neheze, furcsa ezt mondani, de most jön. Becsületes helytállásunkkal úgy fest nőttek az esélyeink, pedig nem. Itthon már nem elég a bekkelés, gól is kell. Kapni viszot nem kaphatunk, és botorság abban bízni hogy az Anzsi ismét ilyen nagylelkű lesz és Eto’o újfent csak kapufát dönget. Ez az Anzsi simán betalál idegenben és akkor rögvest 3-mat kéne rúgnunk itthon – a góllövés pedig tavasz óta nem az erősségünk. Az ellenfél bealvásától sem “kell tartanunk” hisz nem kispályás tréner üldögél a padjukon – Hiddink apó nem az a típus, aki hagyja, hogy csapata elbízza magát, ha az EL csoportkör a tét.
De ne sírjunk. Ezzel a hősies 0:1-gyel azt már elértük hogy itthon a TV-k előtt és odakinn a vendégszektorban tapsoltak a drukkerek és a telt házra jó az esély a visszavágón (a 6000 fő az a telt ház, de hát ez van, most ennek is nagyon kell örülni!). A szurkeri bizakodás és a szimpátia tehát ott lesz a csapat mellett – és persze a várakozás is, de amondó vagyok ne gyalázzuk a földbe a srácokat ha itthon jön ki a 0:4. A csodára kicsi az esély nagyon. Ezt látnunk kell.
De a kicsi esély is esély. Rossi csodát vár például – és ennek a nem sokat karattyoló taljánnak valahogy eddig bejönni látszik a számítása, teljesüljön hát ez a vágya is. Rajtunk nem fog múlni. Ott leszünk.
* * *
Dícséretet érdemel a csapatból Kemenes a magabiztos teljesítményért, Debi és Ignja a kis megingásokkal tarkított de becsületes védőmunkáért, Vidovics a nagy hajtásért a második félidőben (bár a találkozó első felében katasztrofálsi baromságait is hozta megint…), Marshal az átlagszűrésért, Ivancsics a Tchaminak adott passzért – bár lett volna még több ilyen…és kiemelten Tchami és Dél az elöl kavargatásért, Vernes a bátrabbá válásért, Vécsei meg a riszpektes forma átmentéséért.
Fotó:nso.hu.
