…such a perfect day!

…mikor a posztot írom, épp  Szombathely és Győr között száguld a kisbuszunk, a csapaté pedig előttünk, szépen haladva Európa felé, a bronzok meg-megcsillannak a buszablakban, ahogy a játékosok integetnek és büszkén mutogatják a friss szerzeményeket, mi pedig az elmúlt hetek várakozása után megnyugodhatunk, megvan a bronz, te jó ég, mikor mondhattam ezt ki utoljára, 1992. júniusában, de akkor rohadtul nem örültem neki, akkor csalódás volt, ma pedig akkora öröm, mint a 2007-es kupagyőzelmünk, úgy vagyok vele mint Ivan Lovircs, nem találom a szavakat, majd hamarosan meghallgathatjátok a vele készült interjúban, hát ez óriási, közben megállunk a kocsival mert a szurkolói buszok megállítják a csapatbuszt, össznépi ünneplés, de a rendőrök elhajtanak minket, megyünk tovább, sebaj, majd a következő faluban folytatjuk…EMBEREK…BRONZÉRMES A HONVÉD!

…a hármas sípszó utáni percekből csak képfoszlányok maradtak meg, de azok sokáig élnek majd a fejemben… friss, kissé eső-áztatta fűillat, egy kupacban őrjöngő akadémiai szakasz, a délszláv szekció fotózkodik, Vécsei, Hidi és Vernes Ricsi, de Nagy Gergő is a vendégszektor kerítésén, valamelyikük épp megcsúszna, de kézerdő kap utána és úgy tartják a nap hőseit… Rossi meghatva tapsol, az érmes párna előkerül, aztán nyakakban lógó bronzok, örökké nyilatkozó Kemenes Szabi, mezek most már tényleg kidobálva, én csak állok  a gyepen és fényképezgetek én is és vigyorgok, mint kisgyerekkoromban amikor ’91 kora nyarán az MTK 2:1-es legyőzése után bajnokavatás volt a Bozsikban, akkor Csepreginek, Sikesdinek és Gergornak tapsolva, ma már Szabi, Ignja, Lovrics, Vécsei és Boti a névsor, de az érzés ugyanaz, igaz, közben felnőttünk, már idősebb vagyok az egész keretnél, közben Lovrics hívja a többieket újabb fotóra… sajtótáj kipihent Rossival, széteső öltöző, boldog játékosok, boldog edző, boldog szurkolótábor, Kispesten vagyok?

…közben megint megállunk a 86-os úton, a társaságunk egyik tagja a Republic slágerét költi át 76-osról és énekli, borzalmas, de kit érdekel, bronzunk van, hohó…. szóval megáll a csapatbusz, mert a csapat megállt könnyíteni egyet, így satufékkel megáll a 2 szurkolói busz meg anblokk a kocsikonvoj, de a rendőrök ismét továbbhajtanak minket, folyt köv… tapadunk a csapatbuszra, kövér gázzal indulás, de közben Hantát és Ábelt majdnem elhagyjuk, futnak a kisbusz után, de beugranak a nyitott ajtón, gurunk mi is tovább…tiszta káosz…!

…amikor az utolsó negyed órában sorra jöttek a hírek a Hungária körútról, hogy 2:0, aztán 3:0, az MTK csak jön, csak jön a nyakunkra, és egy Hali gól kell csupán és nekünk végünk, persze relatív ez a „végünk”  ez is negyedik hely lenne, az is szép, de nem, nekünk már több kell, Rossi is megmondta, de Rossitól függetlenül is, hát egész héten a bronzzal keltem és feküdtem, ez járt a fejemben a heti tárgyalásokon, munkába menet és jövet, tényleg minden percben… és most ez elúszhat, egy Haladás gólon…? Csatár már alig van a pályán tőlünk, itt gólt mi már nem lövünk… még 10 perc…még 5…még 2…hosszabbítás… Babar már falfehér mellettem, milyen dolog ez, én egy nyugodt fiesztát akartam itt, ehelyett megint kezdhetek gondolkozni valami Kispest Faktoros cikken…? És akkor hármas sípszó, és filmszakadás, innen már csak a fenti foszlányok ugranak be az őrjöngő táborral, az összekapaszkodó játékosokkal, és akkor a tábor kifeszít egy „Gracie Marco” molinót, és Rossi kisétál hozzájuk és megtapsolja őket, és látom ahogy küszködik a könnyeivel, ez a csóka sírdogál a pályán, az év elején még kekk Rossi… – igen, az ilyen jelenetek miatt éri meg a sok borzalmas meccs, a szopórolleres vidéki túrák sokasága, az ilyen jelenetek miatt, amik újabb 2-3 évre felvérteznek a Honvéd-sztaminával.

…és már Győr-Moson-Sopron megyébe suhantunk át, és jön a csornai benzinkút, most úgy látom végleg megállunk, a legkisebb kutat sikerült kiválasztani de kit érdekel ez most, a csapatbusz megáll, a játékosok és Rossi előmásznak, mindenki kezel mindenkivel, dobozos sörök kavalkádja a kezekben, Kemenes Szabi 500 közös fotót készít, lassan a kutasok is beállnak 1-1 közös kép erejéig, hihetetlen percek a 300 drukkerrel és a csapattal, harmadikok lettünk, ezt ki hitte volna az év elején, én nem, megmondom őszintén, és most itt van, és valamit mi is visszakaptunk a sok utazás fáradalmaiért, és az elmúlt évek sokszor reménytelen szurkolásaiért, ahogy Szabi is mondta, valamit vissza akartak adni, hát visszaadtátok, srácok, köszönjük…

…este már a kihalt Wekerlén sétálva hazafele még mindig zúg a fejem az átélt élményektől, és attól, ami még a tavalyi 4. helynél is nagyobb tett, hiszen az (idén már négy fősre duzzadó) anyagilag/támogatottságban a mezőny fölött álló csapatkörbe kakukktojásként odaférkőztünk, és ezekből kettőt meg is előztünk, bónusznak az MTK-t is, amelyik utcahosszal ment előttünk a télen. Azért ez nem semmi. Ez egy kis csoda volt, amit láttunk. Nehéz is más szavakat találni – jutok vissza megint Ivan Lovrics barátunkhoz. Úgyhogy zárásként csak annyi:

CSAK A KISPEST, CSAK A BRONZ! :)

Fotó: hanta.