Valahol elképesztő, hogy mennyire nem találja magát a Honvéd játéka. Lassan két éve csak a szenvedés megy, minden esetleges, előremutató dolgot alig tapasztalni. Edzők, stílusok, szemlélet váltja egymást, egyedül a lényeg változatlan: az eredményesség (hiánya) és a kilátástalanság (nem hiánya).
Alig egy hónapja mintha megcsillant volna valami. Megszálltuk a középpályát, Hidi, Nagy Geri és Zsótér szétfutotta, agyonnyomasztotta az ellenfeleket, elől pedig ott van a két zseni, Balogh és Gazdag, akik majd megoldják valahogy. Balogh kinyúl a lábával, úgy vonzza be a labdákat, és úgy állítja maga körüli pályára, mint bolygók a keringőegységeket. Utána vagy rácsavarodik és elveszíti, vagy valami egészen váratlant húz, új teret nyit, amit vagy felismernek a többiek, van nem. Gazdag általában igen. Mondjuk, Gazdag talán az egyetlen, akiből jelenleg kinézzük, hogy egyedül is végig tud vinni egy támadást: helyzetig, gólig, kiharcolt tizenegyesig.
Megcsillant a remény, hogy össze tudunk rakni egy robotolós csapatot, akik képesek lehetnek kiszolgálni a támadókat. És akkor Nagy Dominik még a jövő ígérete volt, ahogy a sérült Bőle és Eppel is. Velük majd jobb lesz, könnyebb lesz. Nagy Dominik azóta játszik, jobb azonban nem lett tőle. Eppel visszatért ugyan, de a szombati pár perce egyelőre nem oszt, nem szoroz.
Három hét szünet és felkészülés nem kevés, igaz, Gazdag nélkül, pont aki köré érdemes felépíteni ezt a csapatot.
Három hét felkészülés után mégis azt láttuk, hogy az erősen hiányos Újpest megszállja a középpályát, 40-50 méteresre húzza szét a csapatunkat, majd labdaszerzés után kényelmesen átgyalogol rajtunk. Az első félidőben Beridze legalább háromszor lőhetett kényelmesen szinte ugyanonnan és ugyanúgy. Az egyik be is akadt, azzal lett kettő közte.
Nincs mit szépíteni, az Újpest szétfocizott minket. Gyenge meccsen ugyan, de mégis szét/lefocizott. A talált gólunkig közünk se volt a meccshez, és utána se nagyon, de legalább az Újpestet megfogtuk.
Fájó volt látni, hogy a két kullancsunk (Zsótér és Nagy Geri) mennyire rossz napot fogott ki, hogy mennyire nem találtak a helyüket, hogy Kamber hol középső belsővédőt játszott (talán reflexből), hol a rendre középre húzódó Mezghrani helyére kikeveredve valamiféle jobbfutó/jobboldali belsővédő hibridjét. Egyszer pedig a legszebb szélsővédői erényeket csillogtatva egy komolyabb megiramodásra is vállalkozott, és a beadásából lett talán a legkomolyabb helyzetünk a második félidőben.
Nekem szétesettnek, esetlegesnek tűntünk. Próbáltam rájönni, hogy mit akarunk játszani, és bár voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, sikerült némi részeredményt elérni, a következő pillanatban jött a stornó, és ugyanúgy kérdőn bambultam ki a fejemből. Feri eközben állt a pálya szélén, és nem cserélt. Ki sem nézett a cserék felé.
Lehet (sőt, biztos), egyáltalán nem értek a focihoz, de ha ennyire hosszú és széles a csapatod, akkor valamin változtatni kell, mert minél nagyobb területen szóródsz szét, annál nehezebb uralni azt a területet. Se szétfutni nem akartuk az Újpestet a szélen (Gale a padon maradt, Mézga és Nagy Dominik rendre bejött középre), se megszállni a középpályát (Kambi inkább hátrébb, Zsótér és Nagy Geri inkább előrébb [helyesen inkább: össze-vissza] játszott), igazából nem tettünk semmit az ellenfél játéka ellen, miközben a sajátunk egyáltalán nem volt észrevehető.
Egy apró csel kellett volna, egy jó lefordulás, akkorák voltak a távolságok, hogy simán lendületet lehetett volna venni, azonban még a párharcokat sem vállaltuk fel. Ácsorogtunk, bebújtunk az ember mögé, megjátszhatatlanok maradtunk. Nem egyszer Lovricnak(!!) kellett bevállalnia utolsó emberként a cselt két letámadó újpesti mellett-között, hogy valami történjen.
Ebben a meccsben ennyi volt. Az Újpest focizott valamit, nálunk pedig a két zseni megoldotta egy perc alatt, hogy legalább ne kapjunk ki. (Plusz Tujvel a végén védett egy hatalmasat.)
Szendrei cseréjét a 92. percben pedig nem tudom máshogy értelmezni, mint a nyilvánvalóan babonás Feri félelmét egy újabb kilencvenplusszadik perces góltól. (Tusi sálja újra kint volt a kispad lépcsőjére kötve, ahogy Felcsút óta mindig!)
Számok //
Érdekes változás a korábbiakhoz képest, hogy amíg Bódog és Pisont alatt a játékidő nagyjából negyedében mi vezettünk, és azt nem sikerült megtartani, addig Horváthnál inkább hátrányban kell játszanunk, és próbáljuk megmenteni legalább az egyik pontot.
Mostanában nagyon keveset futballozunk előnyben.
Osztályozókönyv //
- figyelmeztetés // a fenti bejegyzés nem esett át semmiféle előzetes ellenőrzésen, így alkalmas lehet a Kispest-szurkolók félrevezetésére.
- hozzászólás // a poszthoz kizárólag előmoderációt követően lehetséges hozzászólni.
- időegyenleg // a poszt megírása, a képkeresés, az osztályozókönyv legyártása, a táblázatok, grafikonok, háttéradatbázisok frissítése és az egyéb adminisztráció 7:58 és 10:02 között két óra négy percet vett igénybe.
címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd
nagy kár ezért a sok döntetlenért, reméljük, hogy nem lesz bukta a végén.
nagyon nehéz lesz még a vége!
a minimum:
-nem kaphatunk ki a hátsó régióból senkitől!
-legalább egyet meg is kell verni közülük.
—
más… gyakran felmerül, hogy gáz a középpályánk, ráadásul sanszos h Danit elviszik a nyáron.
erősítésként mit szólnátok pl. a budafoki Kovácshoz ?
Kovács jöhet!
Azért az nem semmi,hogy a falu csapata simán második lesz,mi meg a kiesés ellen küzdünk.Nem gondoltam volna ezt pár éve.Jó tudom a pénz meg minden,de mégis milyen bajnokság ez?!Elmegy a kedvem az egésztől.
fradi újabb, ellentmondást nem tűrő bajnoki címe, felcsút magabiztos 2. helye, kiábrándító, jellegtelen és kiesés ellen küzdő Honvéd… tényleg mindent megtesz az NB1 hogy ne akarjam követni.
Nem kaptunk ki. Talán ennyi számomra a tegnapi meccsben a pozitívum.
Tulajdonképpen a döntetlen is vereség, mert hónapok óta nem kerülünk feljebb a 9. helynél.
Én így látom (nem értek a focihoz).
Nyugdíjasként van időm minden Nb 1-es meccset megnézni van,hogy többször is.Laikusként megállapítottam,hogy a Magyar Nb 1-ben SAJNOS nálunk játszanak a legrosszabb középpályások már két éve.(Gazdagot csatárnak számítom) Egyetlen dolog hiányzik náluk a játéktudás.
Sajnos a leírtak tökéletesen tükrözik a tegnap látottakat. Még ha akarnék se tudnék vitatkozni egyetlen sorával sem.
Kezdek azon a véleményen lenni hogy nem edző, tulajdonos, technikai igazgató probléma van. Vagyis edző igen.
Ezeknek a játékosoknak pontosabban a mostani keretünknek dzsihád kell.
Egy Pintér karakter vagy egy Urbán fazon.
Ha nagy a baj akkor hajtunk, gürizünk és reális esélyünk van a győzelemre. Egyébként meg beleszarunk az egészbe.
Tegnap az első 30 percben osztalykülönbség volt a dózsa javára.
Így nem lehet felmenni a pályára.
Ebből is látszik, hogy a „kukázás” nem a legmegfelelőbb kifejezés erre. Hiszen Eppel, Lanza is így került ide, és félve jegyzem meg, a mi költségvetésünkhöz nagyobb eséllyel találunk máshová nem kellő játékosokat, mint megfizetni biztosan jókat.
Tényleg, Honvéd játékos rúgott már 1 percen belül két gólt?
Igen, tegnap Gazdag! :D
Azért a tegnapi meccsen Nagy Geri fele annyi hibát sem csinált mint Zsótér. Nem is értem, egy ilyen szintű srác , mint Zsótér, hogyan ronthat ki nem kényszerített szituációkban, mint amikor egyedül van és simán oda passzolja a 10 méterre álló ellenfélnek úgy, hogy legalább 3 üres emberünk várta a labdát, ráadásul nem is egyszer!?
Szegénynek idő kell, míg át tud állni fejben lilából piros-feketébe, szóval szerintem csak zavarodott volt, ennyi :)
Szétesettnek éppen nem tűntünk, de lassúnak, körülményesnek igen. Az Újpest határozottan lendületesebb, gyorsabb volt. Nagyon aggódtam, hogy a végén megint jön a szokásos utolsó perces kivégzés. Szerencsére most elmaradt.
Nem jönnek könnyű meccsek. Nekünk amúgysem könnyű semmi ebben a bajnokságban.
Nem akarom felmenteni a brigádot, de azért nem volt rossz a tegnapi Újpest. Ha nincs az egy perces rövidzárlatuk, akkor simán behúzzák a meccset. Nem értem miért baszogatják többen a gólok miatt Tujvelt, Tallo 11 méterről bikázhatott sarokra, csak beleérni tudott (hol voltak a védők??), Beridze meg 3-ból egyszer tökéletesen találta el a labdát. A végén még egy bravúrja is volt Simon lövésénél. Ez tegnap nem Tujvelen múlt. Igen, én is látom, hogy a kijövetelek bizonytalanok, a kirúgások „sajátembertalálati hányadosa” meg botrányosak, utóbbi miatt kellene kihozni a védőknek a labdát.
Ami viszont érthetetlen, hogy bő két hetes szünet után belenézve a két előtte lévő meccsbe, hogyan lehetett ilyen langyosan kezdeni. Egyes emberek mintha nem lennének a pályán, ami nem tudom, hogy azért van, mert nem a posztjukon játszanak vagy az amit kérnek az adott poszton játszótól, az az egy egyszerű szurkolónak nem elég látványos vagy egyszerűen nincsenek formában. Láttam a csapaton, hogy nyerni akartunk és zavarta őket a pontvesztés, de ehhez vért kellene inni vagy nem tudom mi.. Kiesés ellen küzdünk nem a 4-8. helyért!!
Nem értem elöl a széleken mit akartunk a kialakult létszámfölénnyel kezdeni. Úgy éreztem többször, hogy Tamás, Aliji és Gazdag szinte egymást zavarták. Ez most esetleges volt vagy tudatosan kialakított létszámfölény, amit nem sikerült megoldani?
Eppel beállásával valóban jött a három testőrös kard-ki-kard, de én ebben az időszakban inkább Újpest gólt éreztem, mintsem, hogy mi fogjuk bevinni a végső szúrást. Pontatlanok voltunk a passzoknál és tényleg szétszakadt a pálya. Marcinak sajnos momentuma sem volt.. Nem értem miért nem variálunk néha elöl. Nagy Dominik és Gazdi helyett cserélhetnének néha, akár meccsen belül többször is. Eppel beállásakor Balogh bejöhetne mellé, Gazdi mögéjük és akkor Mezának és Tamásnak (Zsótérnak, Alijinek) több helyük maradna és a beadásaik találhatnának embert. Persze ezek csak laikus gondolatok..
Mindenesetre izgulni kell, hogy a Fradi hozza ma a kötelezőt, távolabbra tekintve meg a Zalaegerszeg és Budafok meccset nyerni kell vagy nagyon necces lesz a vége. Persze bent lehet maradni úgy is, hogy kikapunk ezekene a meccseken, de akkor Fehérvár, Paks, Mezőkövesd, Fradi négyesből kell 3-4-et verni..
A válogatott meccsek alatt lejátszott két edzőmeccs alapján, a másodosztályban jó kis csapatunk lesz ?!
Lehet rossz a meglátásom de az egyik óriási hiba a csapatban, hogy be vannak szarva attól bármikor kaphatunk egy olyan gólt ami Tujvel bizonytalansága miatt van! Oké volt egy óriási vėdėse a végén! Azon kívül az összes beadásánál szögletnél gyomorgörcs van nehogy megint rossz döntést hozzon és szinte mindig rosszat hoz! Szenzációs kijövetele tallonál? Örüljünk, hogy nem hozott össze egy tizit! Emiatt hátul nem vagyunk stabilak és innen indul a probléma! Rendben hogy ez nem menti fel Zsótért, Nagy Dominikot a tegnapi tingli tangli játékuk! De nem hiába van a fociban az első és talán legfontosabb alaptörvény, hogy „VĖGY EGY JÓ KAPUST”
Lehet meg kéne próbálni Nagy Sanyit a kapuban de azt látom ezt nem meri meglépni Feri…
Egyben bízok idegenben sokkal jobban szoktunk focizni így a buziegerszeget verni fogjuk!
Csak a KISPEST!
Sajnos hiába vannak nevek nincs csapat.. Se csapatjáték.. Néha a kevesebb több..
CSAK!
nem értem ezt a kibaxott dekoncentrált társaságot… :/
már elment a zaklató, fizu van, nem is gyenge.
edző nornálisnak tűnik.
mégis mi a búbánatos lófax kellene még a díszes társaságnak, hogy ne jőjjön minden meccsen 2-3 ember, aki „ellenünk játszik”??
2 hosszú hét volt h ráhangolódjanak ezekre az életbevágó meccsekre!!
erre megint megrúgatjuk az ellenféllel a szokásos gólokat, majd 1 perc foci és átalusszuk a 2. félidőt.
én nem értem mit képzelnek itt páran Honvéd mezben, mikor épp hogy csak a vonal fölött vagyunk…
komolyan nem értem, de lehet h el kéne beszélgetni pár emberrel.
Három embertől tartottam nagyon az újpestből abból kettő kezdett és persze meg is rúgta a gólját a csereként beállóét meg bravúrral fogta Tujvel. Amugy a döntetlen sem lett volna meg. Számomra az vált világossá mi az ellenfelek jó játékosait egyszerüen nem tudjuk tartani. Aki az átlagnál jobb az már ránk életveszélyes. Nem tudom mi a megoldás. Remélem Feri tudja.
Megoldás? Feri tudja?
Az abszolut laikusnak is fel kell tűnjön, hogy Zsótérnak 70 perc alatt egyetlen jó megoldása volt, amikor Gazdagot indította a 11-es előtt. Minden egyéb labdaérintése netto emberhátrány.
Tamás és NagyD. a láthatatlan ember kategóriája. Egyszerűen nem is értem mit keresnek az első osztályban. Tujvel egy bravúrral, de átlag alatt teljesít. Most talán nem rúgott ki annyi kirúgást taccsra, mint korábban, de hogy egy sem ment emberhez, az dráma.
Nincs az a csapat, amelyik 11 emberrel áll ki, de abból hármat elveszteget. Így nem lehet nyerni.
Ez a Nagy Dominik számomra is rejtély! Néha az az érzésem ettől még László Dávid is hasznosabb lenne a posztján, mert az legalább küzd, fut.
Talo vagy mi a bánat gyereket a tizenhatosunk környékén 3 emberünk se tudta leszerelni.