Tegnap lemértük újra a Hangulat-O-Metert, mert azért történtek bőven változások az utolsó forduló óta, és csodák csodájára, 10,2-ről 10,05-re emelkedett (a Hangulat-O-Meter legjobb értéke az 1). Nem sok, de legalább valami.
A szokásos hangulatindexen túl további hat dologban is megkérdeztünk titeket, és azt próbáltuk meg megmérni, hogy az egyes történéseknek mennyire örültök.
Mutatom:
- A Kun Gábor – Kun Gergely váltás az egyetlen, amit pozitívnak, sőt, nagyon pozitívnak értékeltetek.
- A Kun Gergely által bemondott, igazolásorientált modellt váltó, akár szegényházinak is (ha nem lennének egészen vadak a számok mögötte) nevezhető modell, vagyis a drága külföldiek helyett inkább a saját nevelések, ha megütik az elvárásokat (figyelem: az elvárások is máshova kerültek!) szerintetek ugyan nem jó, azonban annyira kicsi az eltérés a semleges állásponttól, hogy rá merem mondani: na, bumm, semleges.
- A külföldi edzőtábor elmaradása és Klafuric maradása egy újabb kategória, itt azért már inkább jelen van az elégedetlenség.
- És végül egy meglepetés és egy nem meglepetés: a tulajdonosváltás elmaradását picit kevésbé érzitek problémának, mint Docherty sportigazgató megerősítését a posztján. (A nem meglepetés természetesen az, hogy a tulajdonosváltás elmaradása váltotta ki az egyik legnagyobb nemtetszést.)
wow, igazi kis karácsonyi csoda
https://www.honvedfc.hu/hirek/kozvetitjuk-az-edzomeccseket/2022-12-13
A csoda az lett volna, ha a kezdési időpontokat is elárulják :D
Az ront, ha azt mondom, hogy Szappanos off?
Aki a kicsit nem becsüli…