Igazából elég olcsó címválasztás a Kanyar kedvenc vasi barátaihoz címzett egysorosát behúzni a poszt elejére, de tudjuk: szegény ember vízzel (Sisa tréner pedig Szuri bával) főz, ennyi. Ettől még nagyon bízunk benne, hogy a címben megfogalmazott állítást fennhangon ismételgethetjük majd úgy vasárnap este 7 után is, hazafele autózva a 8-as úton, de mindezt teljes biztonsággal kijelenteni most talán még egy bemátézott Budovinszky sem merné, pedig emlékezhetünk, ő verbálisan még a Debrecen megbaszását kivégzését is előre vetítette 2005 telén. Hát, mondjuk az se jött be.
Lassan már magam is unom leírni az utóbbi hetek nagy beharang-optimizmuskodásai, majd keserű meccs-koppanásai után, de az egyetlen szalmaszál, amibe a hitünk kapaszkodhat, az az, hogy annyira a Szombathely a meccs esélyese első blikkre, hogy szinte le se kéne utazni. A zöld-fehérek szépen elkezdtek nyeregetni az utóbbi hetekben, a tavaszi idény elején még akadozó játékuk és pontszórásuk összeállt, illetve megszűnt, mi ugyanakkor az ellenkező pályát járjuk be – biztató kezdést előbb csöpp (Paks) majd nagyobb torpanás (a két borsodi klub ellen) követte, ráadásul a belhangulat is leült nálunk (bizonyíték 1, bizonyíték 2), mint megfáradt Sunnyboy a reklámtábla mögé egy random nyári edzésen. Igen, ez mind a fix 1-es irányába mutat, de a Bohócliga azért Bohócliga, mert kiszámíthatatlan, és ilyenkor szokott az esélytelen csapat nyerni, vagy pontot hozni. Másrészt Rossi alatt eddig sose tartott aggasztóan sokáig hullámvölgy. Első őszén, mikor már nagyon necces lett volna a szitu, nyertünk az Egernek kinevezett Fáy utcában, tavasszal a Vidi és MTK elleni 0 pontokat fontos győzelmek követték. A mostani őszi tré indításunkat a Gyakadémia és a Kaposvár elleni győzelmek (utóbbi gálázás) szépítette meg, majd miután a Kövesd-Diós vereségkettős után kiesést vizionáltunk, levertük a Halit-Fradit-Pécset-Vidit. Na valami ilyesmi kéne jöjjön most is.
Na ez az, aminek sok jelét nem látjuk. Igaz, az ellenkezőjének sem. No de pl. ősszel láttuk a biztató jeleket? Nem nagyon. Gondoltuk, hogy Alci megtáltosodik, hogy piciKing nagy formába lendül, hogy Daud Danilóként veri be szakmányba a tiziket? Nem igazán! És az se volt egy világverő csapat, ahhoz képest még jobban el is vagyunk eresztve most a két olasszal elöl (csak a harisnyás honfitársát feledné már le a kopter edző a kispadunkról). Egy dologtól tartok, ismétlem magam, az pedig a hit, az önbizalom, a belső csapathangulat, amit Rossi eddig mindig rendbe tudott tenni, de ha már ő posszan látványosan, az vajon hogy hat a játékosokra, mennyire veszik komolyan a lemondással fenyegetőző, majd egy nap múlva mindezt visszaszívó trénert?
Sok a kérdőjel, és valahogy olyan hangulat kerülget, mint a 2009-es tavaszon a Sisa-csapattal való szombathelyi túránk előtt, ahol féltem egy nagy veréstől, aztán ugyan tök egyenrangúak voltunk a magabiztosabb Halival, mégis menetrend szerint kikaptunk 1:0-ra. Jó lenne most ezt elkerülni, és legalább az utóbbi évek biztos ikszeit lehozni, ami már sikerült Moralessel, Supkával, és tavaly a bronzmeccsen Rossival is. Irtó lehangoló ugyanis 3 órán át hazafele autózni a sötét Dunántúlon, 0 ponttal a tarsolyban.
Rossi helyében én kicsit felkavarnám a megszokott felállást, Zsivány pihenjen, csereként most hasznosabb lehetne, és Job is kezdjen a padon, mert megfáradni látszik. Daud jöhetne kezdeni, bár ha a Rossi által finoman érzékeltetett fegyelmezetlenségi problémák állnak fenn, akkor még pihenjen a kis hajkirály.
Én így kezdenék,
Czuczi – Baráth, Lovrics, Ignjatovics, Alcibiade – Hidi, Nagy Gergő (Holender,60.p.), Diarra (Zsivány, 70.p.) – Vécsei, Bonazzoli, Lupoli (Prosser, 60. p.).
de nem vagyok Rossi, szerencsénkre (?). Holnap tehát vasi túra, és a Fradi előtt legalább egy pontszerzés nagyon jót tenne a csapatnak. Szurkoljuk ki.
Fotó: soccerway.com