- edzőmeccs // déltől Honvéd1 vs. Honvéd2, nézők nélkül
- legközelebb szombat délben lesz nyilvános meccsünk, akkor a Siófokkal toljuk a műfüvesen.
- az NSO úgy tudja, hogy a gyenge világítás miatti marad el a mára tervezett felkészülési, mert ilyen körülmények között balesetveszélyes lenne. Mondjuk ez nekem fura, mert az utánpótláscsapatok rendszeresen edzenek ugyanott villanyfénynél, így ha nekik jó, akkora gond talán nem lehet.
- szintén NSO, hogy állítólag Sváb már nincs velünk, és Kabangu Zoli továbbra is sérüléssel bajlódik.
- a honvedfc.hu tájékoztatása szerint Kabangu nem játszott, még legalább 2-3 hétig sérült.
- mások // Egykori saját nevelésünk, Sundas a Zeténél van próbajátékon. (via zaol.hu)
Kategória: Napikispest
Napikispest 2016.01.19.
- ELMARAD AZ EDZŐMECCS // nem lesz szerdán öttől Honvéd-Dabas, helyette déltől Honvéd vs Honvéd2, viszont az zárt kapuk mögött.
- kvíz // találtunk egy ilyet: 10 pályafutás, 10 nevet kell kitalálni, 10 perced van rá.
- a zöld Play gombra kell kattintani, majd az alatta lévő szövegmezőbe (Enter answer:) lehet írogatni a neveket. Ha valamelyiket tudod, elég a vezetéknév, kitölti automatikusan a megfelelő helyre.
- nekem hatalmas szenvedéssel, 01:53-al a vége előtt lett meg a 10/10.
- labdabiztos // Black Lotus írt egy zseniális novellát Kabanguról. Kötelező olvasmány!
nem értem // Kabangu Zolit tegnap igazoltuk le, pályára lépni még egyetlen szurkoló sem láthatta, de a legtöbb fórumon máris megjelentek a megmondóemberek, és a velük együtt érkező egységsugarú vélemény, amely szerint minek idehozni egy negyvenesnek kinéző négert, aki egyébként szar? Tényleg nem értem. Tavaly Konénál legalább megvártuk a felkészülési meccseket, majd azok alapján mondtunk ítéletet. Mi tagadás, nem lett fényes, de volt valami bizonyíték a kezünkben: láttuk játszani. Kabangu (és a szakmai stáb) is megérdemel ennyit. (Vagy én érdemlem meg, mert botor mód hozzászólásokat olvastam. Süt a sötétség sajnos sokakról – már bocs.)
Napikispest 2016.01.17.
- játékoskeringő //
- Göblyös // tegnap ismét pályára lépett az NB II-es Szigetszentmiklósban, de ha jól értjük a tudósítást, akkor Vágó Attila edző nem tart igényt rá. Vagy igen, mert kicsit zagyva a cikk, és négy játékosról írnak, ebből hármat megtartanának, viszont Göblyös neve nincs a felsorolásban, tehát logikai úton az is kikövetkeztethető, hogy ő már a keret tagja. (via sztkfutball.hu)
- merjük ajánlani // az egykor remek kezdeményezésként indult nepsport.hu sportblogszolgáltató január 31-el végleg bezár, és így az utolsó ottani aktív mohikánok egyike, a DVSC Lokiblogja is elköltözik. A továbbiakban a lokiblog.eu címen lesz elérhető.
Napikispest 2016.01.16.
- játékoskeringő // Lőrinczy és Erdős Szolnokon van próbajátékon. (via szolnokimavfc.hu)
- felkészülési meccs // egytől Pakson csapatjuk. Ha egyik klub sem élőzi, akkor próbálunk máshonnan infókat szerezni, mert sajnos nem tudunk lemenni.
- kezdőcsapat // Kemenes, Ikenne-King, Baráth, Lovric, Bobál, Sváb, Kamber, Gazdag, Vasiljevic, Vernes, Holender, vagyis megint 5-3-2
- 1-0 // a 20. percben Kamber tíz méterről, a balösszekötő helyéről lő a rövidbe.
- szünet // maradt az 1-0. Tudósítónk írja, hogy Vernesnek a félidő végén volt két ziccere. Az elsőnél a gólvonalról vágják ki egy tizenegyesgyanús szituáció után.
- második félidő // Nagy Sándor, Botka, Baráth, Ignjatovic, Bobál, Sváb, Nagy Geri, Hidi, Vasiljevic, Vernes, Eppel
- 2-0 // a 48. percben Botkát rúgják fel üres kapunál, tizenegyes. Vernes lövi a másik sarokba, mint ahova elküldi a kapust.
- Néhány perccel később kapufát lő a Paks szabadrúgásból. // Az 55. percben Nagy Sándor fog ziccer. Neki majd ki kell találnunk egy nevet, mert unalmas lesz mindig kiírni. // Az 58-ban újra ziccert fog.
- csere // az 59. percben Vernes és Vaszke le, Csábi és 50-es számmal Constantinescu be. Utóbbi egy fiatal csatár. // A 66. percben Baráth és Sváb le, helyükre Fehér és Kovács Dániel áll.
- 3-0 // a 80. percben Constantinescu átemeli a kapust, majd a hálóba fejel.
- 3-1 // a 89. percben egy kapufás bombával szépít a Paks.
- vége //
Napikispest 2016.01.15.
- játékoskeringő // a klub is megerősítette a máshol már megjelent infókat, miszerint Tóth Barna Vácra, Vajda Dániel Szigetszentmiklósra került fél évre kölcsönbe, Kapacina Valér pedig Sopronba igazolt.
- Hemibá // is blogolt ma, de semmi érdekes nincs benne. (via nb1.hu)