Fura, de konkrétan semmi, de tényleg semmi várósság nincs bennem. Este Honvéd-Fradi a Hungária körúton, most délelőtt kilenc körül jár az idő, és jobban foglalkoztat a bevásárlólistám, és a lista tartalma, amivel mindjárt nekivágok a környéknek, hogy beszerezzek tejet, kenyeret, tonikot, kávét, meg egyéb apróságokat. Vajon mit felejtettem el?
Tényleg az van, hogy évek óta nem hoz lázba a Fradi. Eleinte csak érdektelenné váltak számomra, persze magamban simán ment a sz*rfradizás, a dallamotapadás az dallamtapdás, ráadásul azt sem utolsó, ha valamihez képest másnak érezheti magát az ember, mondjuk többnek, jobbnak, bárminek. Aztán jött az elmúlt fél-egy év, letettem az újságokat, letettem a mindennapok apróságait, maradtak a trendek, és kiderült, a Fradi ugyanúgy belesimul, mint a mátrai erőmű, a vidéki sajtó, a minket körülvevő valóság.
Maradt az alábukunk és kibekkeljük állapota.