Eltelt az első hét az erősen korlátozott mozgású időszakból. Szándékosan nem mondom, hogy önként vállalt karantén, mert bár a cégnél március 12. óta otthonról dolgozunk, azért próbálom a napi rutinommá tenni a sétálást, vagyis délelőtt és délután is ki-kimozdulok nagyjából egy-egy órára, szigorúan egyedül, és szigorúan olyan helyeken bandukolva, ahol még a kutyát sétáltatók se nagyon fordulnak meg. Ha fixen a négy fal között (illetve helységenként négy fal, vagyis van az vagy húsz fal a lakásban) kéne maradnom, akkor el sem tudom képzelni hogyan reagálnék a legapróbb dolgokra is pár napot követően. Egyszerűen mert nem volt még példa rá az életemben, hogy párnál több napot bezárva kellett töltenem.
Az első eltelt hét azt is jelentette, hogy megvolt az első szombat és vasárnap is, ami jelen körülmények között nagyjából nem jelent semmit. Vasárnap reggel simán azt hittem hétfő van, továbbra is másfél-két órával korábban kelek, mint általában szoktam, és a hétvégét is végigdolgoztam a magam módján, amennyiben a munkámhoz szorosan kapcsolódó oktatási anyagok olvasása dolgozásnak számít.
“Koronanapló 8. nap” bővebben