Ha lehet, egy dolgot semmiképp sem szeretnék megélni életem során: amikor érdektelenül megyek ki a Kispest egy meccsére. Közömbösen magamra öltöm a kabátot (pulcsit, pólót, időjárástól függően), kilépek az ajtón, unottan lemegyek a lépcsőn, kisétálok a buszig, ha kérik, felmutatom a bérletem, ha van hely, leülök, bambulok ki az ablakon, nézem az unalomig ismert utcákat. A stadion előtt köszönés az ismerősöknek, majd be a lelátóra. Nézés, esetleg ismét bambulás, és dögünalom: mi a toszt keresek én itt?
Ha semmilyen érzelmet nem vált ki belőlem, hogy játszik a csapatom, akkor minek van az egész? Ott, abban a pillanatban abba kell hagyni, el kell felejteni, tovább kell lépni.
“Ebből a posztból kiderül, hogy Budafok miért egy csokor virág” bővebben