Az én Kispest-Honvéd sztorim KÜLÖNKIADÁS. BEST OF ’90s

Speciális különkiadásaként a visszatekintő sorozatunknak most fújunk egyet és mintegy összegezve az eddig elhangzottakat (mielőtt az 1999-2000-res idénnyel folytatnánk a sort), számba vesszük az eddigi epizódok által felölelt időszak legjobbjait és citromdíjasait. Az első szakaszban a számomra legjobb kispesti 11-et próbáltam meg összeállítani nem kis fejtörést és sakkozást követően- egy bő cseresorral is kiegészítve a kezdőt. Ha a szezonfelidéző részeket szubjektívnek tituláltuk, erre nem tudom, mit mondhatnék, de kíváncsian várom az olvasók saját 11-eit is-  hisz ahány drukker annyi megoldás… A U2 borítót felhasználó péklapátos címképem után katt, és mehet a verhetetlen 11…

Kezdőcsapat:

Petry Zsolt: első bajnok Kispestem kapusa olyan korszakos szereplője volt a kora ’90-es évek magyar futballjának, hogy mindenképp ide kívánkozik. A ’89-’90-es, „majdnemkiesős” idény Disztl Péter lejtőre került teljesítményével igencsak belém égett, így csodás kontrasztot jelentett 1990-91 folyamán a Fehérvárról érkező Petry klasszis teljesítménye. Kapusunk ekkor a válogatottba is bekerült (évekig kirobbanthatatlanul) és kispesti szezonja alatt fűződnek nevéhez a Norvégia elleni idegenbeli 0:0, ahol csak neki köszönhetünk 1 pontot, illetve a Wembley-ben az angolok szemének kivédése. Nem csoda, hogy az idény kapusa cím is Kispestre került. Legnagyobb sajnálatomra mindössze 1 évet maradt a Bozsik-stadionban, ahonnan a KAA Gentbe távozott.

Csábi József: legendás kora’90-es CS-betűs hátsó alakzatunk emblematikus tagja, leginkább jobbhátvéd, bár a ’93-mas bajnokcsapatban még elvétve, a Komora- és Gálhidi-féle kiesés előli menekülésekben már rendszeresen söprögető. Az NB1 egyik legbiztosabb jobbhátvédje volt, hatalmas, gyakran az ötösig elszálló bedobásai (ilyenből adott „gólpasszt” Pari-nak a Samp ellen) védjegyszerűek voltak. Alap Kispesternek tekinthető, Szolnokról került hozzánk ’88-ban, majd 1994 után a BVSC, Izrael és az MTK érintésével 1998 tavaszára került vissza a Bozsikba. Az utóbbi években Pölő és Sisa, majd Morales mellett pályaedzőként is fungált, jelenleg a válogatottnál teszi ugyanezt. Emberileg is roppant szimpatikus. Sztárallűrök nélküli figura, máig népszerű a szurkolók közt.

Csepregi András: Dzurják mellett az NB1 másik híres „Csöpi”-je. Zalaegerszegről hoztuk az 1990 nyári nagybevásárláskor, az első általam is látott bajnokcsapatból ő volt a kedvenc játékosom. Fura, tudom hogy nem egy csatár vagy irányító mellett tettem le a voksom, de valahogy imádtam a kopaszodó söprögető tanári védekezését. A bajnoki címben szerepe elévülhetetlen, Telek mellett a legjobb hazai liberó volt akkor, az A válogatott vésztartalékaként is számítottak rá, de Garaba vagy Lőrincz Emil mellett nem igazán fért be. Sajnos Mezey a második idényében már ki-kihagyta őt, s valóban volt némi formavisszaesés, 1992 nyári elbocsátását erősnek éreztem, főleg a söprögetőgondokkal küszködő következő idény fényében… Nagy kedvenc volt, itt a helye!

Márton Gábor: a pécsi játékos egy genki kitérő után jelentkezett edzésre Kispesten még 1991 őszén. Eredetileg védekezőbb jellegű középpályás, ám nálunk már 1992 tavaszán feltűnt a liberó posztján, hogy a következő, bajnoki címet hozó idényünkben a kissé gondatlanul összeállított, védődeficites keretben is pótolja e posztot. Vészmegoldás mivolta ellenére nagy szerepe van az ő védőjátékának a bajnoki címünkben, és az 1993 tavaszi Vidi elleni hazaira emlékszem vissza szívesen, ahol még gólt is lőtt a szigorú, de tiszta hátsó rombolás mellett. Sajna másfél év után távozott is, Cannes lett az újabb célállomás. Pályafutását végül nevelőegyesületénél, Pécsett fejezte be.

Mátyus János: 1990-től kezdődő komoly Kispest-drukkerségem első szakaszában, bármíly jó kis csapataink is voltak, echte balhátvéd valahogy nem akadt. Játszott ezt néha Plókai, néha Csábi, itt-ott Csehi Tibi, de egyikük se az a tőrőlmetszett balbunkó. Ilyenre egészen 1993 nyaráig kellett várni, mikor is bajnokcsapatunkhoz 3 ifi került fel, Tóth Misi, Dragóner és Mátyus János. Utóbbi benga csatárnak lett felhozva, Kuusi a Vasas elleni debütjén így is játszatta őt az ősszel, ám a tavasz a finn mester távoztát és Dimitrije Davidovics érkeztét hozta. A szerb tréner pedig hátravezényelte Mátyus Janit- elindítva őt ezzel az NB1 és a válogatott egyik kulcsember-mivolta felé. A trademarkos hátsó becsúszó szerelések mestere végül 1998 nyarán hagyott itt minket, a Fradiba igazolva, ami meredek húzás, mint tudjuk, de mivel azóta is bőszen mantrázza minden nyilatkozatában (lett légyen szó akár a légióskodás utáni leendő magyar csapatáról, a hol lennél edző kérdésről vagy a mely családhoz tartozónak vallod magad érdeklődésről), hogy Kispest és Fradi, Kispest és Fradi. Nehéz rá haragudni, konzekvens, valljuk meg. A Bozsikba játékosként már csak Fradi (és Győr) színekben tért vissza, az első alkalommal ennek Csertői látta kárát. Nagy emlék vele kapcsolatban: a Diósgyőr elleni 1998-as tavaszi idény-nyitó, ahol tanári módon alázza meg a borsodi támadót pont a Kanyar előtt…

Kovács Ervin: Nehéz dolgom volt a best of csapat szűrőjét kiválasztanom hisz több remek játékost (Csehi, Duró, Milinkovic) is alkalmaztunk e poszton, ám végül a kora ’90-es évek hazai Vieirá-jára, az Újpesti Dózsától 1990-ben áthozott Kovács Ervinre esett a választásom. Tényleg a világ– és Európa-bajnok francia szűrőhöz tudom hasonlítani: olyan védekezőközép, aki nem csak rombol és labdát szerez, de támadásban sem haszontalan. Sok fontos gólt lőtt, a pl.Fradi 1990 őszi leverése az ő duplájával lett meg. A ’84-es ifi-EB egyik hőse már Újpesten is ígéretes arc volt, de nálunk ért az NB1-es csúcsra. 3 itteni idénye alatt 2 bajnoki cím és egy bronz a terménye, 1990-91 és 1992-93 során is a bajnokcsapat alapembere volt… sőt ’92-93 során szerintem egyenesen a legfontosabb láncszem, a kezdőcsapat Sikesdije. Hiányát igazán 1 év múlva éreztük meg. Legkedvesebb meccsemlékem róla az 1992 tavaszi idényzáró, ahol 1:1-nél kb. 12-14 méterről remek gól heggesztett fordulásból Mitring kapujába. Tőlünk az Ekerenhez került (ma már Beerschot néven létezik a csapat), visszavonulása után kinn maradt – ez az utolsó infóm.

Piroska Attila: A partiumi fiú fiatalon, 24 évesen érkezett Kispestre az 1995 nyári nagy kiárusításkor a távozókat pótlandó egyik új arcként. Helyzete Mátyuséra hajaz: a megelőző években jobbnál-jobb kereteinkben a balszélső poszt általában hátrarendelt csatárral (Hamar vagy Vincze), esetleg vészmegoldás középpályással (hol Csehi, hol Komódi, hol aki épp odakerült) volt megoldva, ha épp nem csatártrióval (Gregor-Vancea-Vincze, vagy Hamar-Vincze-Orosz, stb.) rohamoztunk. Piri némi akklimatizálódás után a ’95 augusztusi spanyol túránk után a Zete ellen debütált, ősz végére alapember lett, tavasszal pedig a Warzycha-Bárányos-Árgyelán sor negyedik tagjaként egy mára már szoft-legendás középpálya egyik pillére. A következő idény felénél Bicskeivel való konflikt után távozik, de Komora 1999-ben visszahívja, és Tornyi, Szuri bá majd Glázer alatt még nagyokat villant. Utóbbinál kényszerből behúzódik irányítónak, Sasunak kenve hatalmas gólpasszokat (amikor meg a jó Mariusnak van kedve passzolni, Piri dupláz az Üllőin). A kedvenc kispesti baloldali középpályásom evör. Végül egy fél éves újpesti kitérő után a 2002-03-mas vészidény felénél takarítja el Kovács Attila Kispestről, mondván nem kell ide más, csak magyar. Nagy ötlet volt. Legnagyobb meccsemlékemet kell-e mondanom? 1996 június, szakadó eső, MK-döntő, 86. perc…

Rob Warzycha: A lengyel irányítóról már mindent leírtam amit fanként le lehetett, ajnározásért, hozsannákért katt ide. A korábban az Evertont is 3 idényen át erősítő karmester hozzánk (az akkori körülményeket tekintve számunkra hihetetlen mázlival) kerülő Warzycha egy idényt tolt le a Bozsikban, 21 mérkőzésen lépve pályára, ezeken 6 gólt és számos gólpasszt összehozva. Rögvest csepeli debütjén góllal nyitott majd olyan csodák jöttek még mint pl. a Fradi elleni 1996 tavaszi Hajdú Atesz-szakállborotválós heggesztés. Nagy emlékem a BVSC ellni hazai bajnoki, ahol olyan labdákat tolt Piroskának, hogy az ember ugrált a lelátón. Sajna (számomra) idő előtt távozott, az MK-döntő előtt elvitte a Colombus Crew. Utána évekig (Szabó Tibi-ig) üres volt a klasszik irányító poszt a kispesti sorompó mögötti sporttelepen. Lehet sokaknak szentségtörés lesz, hogy egy Illés vagy Bárányos helyett miért ő van a kezdőmben, de aki olvasta a visszaemlékező sorozatot, szerintem már csak szánakozó mosollyal legyint…-nálam kirobbanthatatlan a jó Robert.

Pisont István: A Legnagyobb Király. Róla is annyi szó esett már a visszatekintőkben hogy bármi további ragozás csupán felesleges szócséplésnek tűnhet. A gádorosi fiú Szarvasról került a ’80-as évek végén a bundabotrány miatt megfiatalítandó Kispestbe, ahol hamarosan nagy kedvenc lett. Alapemberré Mezey bajnoki idényében vált, az Üllőin lőtt szenvtelen gólja egy szép példája az ekkor futott formájának. Az idény végén vitte volna a Leeds, ám nem engedte ki az aggódó vezetés próbajátékra. Vele kapcsolatban is az Ervinnél már említett ’92 tavaszi Vidi-meccs hozta a személyes etalon-jelenetet, fél pályán végigkígyózó szólójával és majdnem nullszöges góljával. Természetesen tőlünk ment ki külföldre -már egy súlyos sérülést követően megújulva!- Izraelben is igazi sztár lett, de ha szerencsésebb, szerintem egy nagyobb klubban is megállta volna a helyét, igaz panaszkodnia így sem kell. Emberi kvalitásait mutatja a mostanság vele készített Digi TV-s riportban tanúsított szerény hozzáállása, azt meg sose felejtem el neki, hogy itt akarta befejezni aktív pályafutását ám Piniéknek nem kellett, szégyenszemre… Utoljára a pályán a Brazil Masters elleni meccsen láttam, ragasztott is egy akkora dugattyút a zsonglőrök hálójába, hogy majd’ bedőlt a kapu. Én meg elmorzsoltam egy könnycseppet a szemem sarkában a gyerekkorom emlékére.

Hamar István: Sokat tanakodtam, hogy ki legyen a csatárduóm másik tagja Kálmán mellett, végül a szívemre hallgattam, hisz ha már szubjektív 11-et hirdettem, tartsam is magam ehhez. Hamar Pilu lett tehát a másik ék, aki, igaz, pont ezen a poszton játszott a legkevesebbszer nálunk (Kuusela is gyakran visszahúzta középpályára, ha nem épp csere volt, a kiesős tavaszunkon is inkább középpályást játszott). Hamart Csepelről hoztuk át 1992 nyarán egy nagyobb játékosbeszerző-kör eredményeként, s úgy festett, a fiatal srác csak epizódszereplő lesz Orosz, Vincze, Negrau és Fischer mellett. Nem így lett! A fineszes játékos helyet követelt  magának a kezdőben és bizony sok szurkoló kedvencei közé verekedte be magát. A válogatottban Puskásnál debütált rögvest egy duplával az írek ellen, majd szünet, végül Bicskei alatt lett stabil kerettag Izraelből. Tőlünk 1995 sanyarú nyarán távozott Illéssel az MTK-ba, majd vargabetűk után 2003 tavaszán tér haza – kiesni. A csúf bundaügy miatt az NB2 nagy részét szamárpadon nézi végig, hogy a hajrára beálljon, de az már inkább kellemes nosztalgia volt. Kedveltük őt, és tékozló fiúkénti „megtérésével” népszerűségi indexe is helyreállt a XIX. kerületben. Speckó emlék a ’94 tavaszi gól a Fradi ellen, ami győzelmet ért, illetve becserélése a Zete elleni MK-elődöntőn 2004 tavaszán, ahol egy pillanatra ’93-ba utaztam vissza…

Kovács Kálmán: A klubhűség mintaképe. Dömével és Bárányossal ellentétben ő tényleg tartotta, hogy csak egy magyar klub létezik számára játékosként. Természetesen ide nem ezért kerül be első sorban –  a legjobb csatár akit Kispest-mezben én játszani láthattam. A visszatekintőkben már dicsértem őt vég nélkül, most csak annyit: bár volt nem egy végigalibizett meccse, ha olyan kedve volt, simán hintett 2 v. 3 gólt bárkinek– és én a ’80as években (amikor pl. a Panát intézte el) még nem is láthattam játszani. Először első hazatértekor figyelhettem játékát a Bozsikban, erre még 2-szer került sor (1994-95 és 1997). Gyerekkorom válogatottjának stabil ékpárját alkották Kiprichhel. Emlék rengeteg van, a Fradi elleni hazai MK meccs kiállításától (amikor úgy téve mintha nem látta volna az ítéletet, visszament játszani) kezdve az Újpestnek rúgott 1995-ös mesterhármason át a Twente idegenbeli oktatásáig. Visszavonulása után sem szakadt el a klubtól, az NB1 Gerendás Györgyeként reklamált végig szezonokat Reszeli, Bognár vagy épp Szuri bá pályaedzőjeként, nem lehetett nem szeretni. Ha rajtam múlna ma is a klubnál dolgozna.

Vezetőedző: Dimitrije Davidovics. A szerb tréner Kuuselát váltotta 1994 tavaszán, és tekintve a finn edző népszerűségét, nem volt könnyű dolga. Mégis, tavaszra egy önbizalomtól duzzadó gárda jött ki a keze alól (mínusz az MK döntő), ősszel pedig remek keretet hozott össze Kispesten. Kár, hogy elfogyott a lovetta, s a munka befejezetlen torzó maradt… Én Kuuselát is nagyon kedveltem, mégis úgy éreztem: Davidovicsnál tudatosabb és masszívabb játékot toltunk, poszt-eltalálásai (pl. Mátyus) és igazolásai (pl. Milinkovic) pedig értő szemről árulkodtak.

* * *

Azt hiszem ha ez a fiktív kezdő összeállt volna, minden egyes taggal annak csúcsformás időszakát tekintve, csorgó nyállal lehetett volna nézni e csapatot (jó, nyilván nem az ’50-es, ’60-as évek focijához szokott szemnek, de nekünk akik manapság Adewunmiékon vegetálunk, mindenképp). Egy Warzycha labdával meginduló Piroska szép elfutást követően centerez, Hamar átlépi a labdát, Kálmán tüzel, a kapus bravúrral véd, a kiütött labdát Pisont visszakanalazza középre, ahol az érkező (mert akkoriban, basszus, még létezett második hullámunk is) Kovács Ervint találja, aki kíméletlenül tüzel a bal alsóba. A 8.000 főnyi közönség őrjöng, Petry a kapuból felfele tartott hüvelykujjával jelzi a gratulációt, a csapatkapitány Csábi érkezik elsőnek csibészes mosolyával a védelemből gratulálni, őt Csepregi és Márton követi (Mátyus Jani kissé lemarad mert épp a partjelzővel vitatja meg 2 perccel korábbi sárgája jogosságát – közben az általa leszerelt védőt betámogatják az öltözőbe). A kispadnál Davidovic mester igazít egyet a naphemün, és szól a pályaedzőjének, hogy lassan cserélünk, mert pihentetni kéne a kulcsembereket a Neuchatel Xamax elleni BL-selejtezőre…

* * *

Akik közben a kapu mögötti füvesen készülnek:

 

 

Vezér Ádám –  a posztBrockhauser éra stabil kapusa, Rottal szemben kétszer is csatát nyert a kezdőért (1995 és 1998 őszei). Az MK-sikert követően sajnos inkább a lejtőre kerülő csapat kapusa volt, kevés siker jutott neki osztályrészül, pedig remek kis portás volt. Tőlünk Ciprusra távozott, ma már ismét itthon véd.

Plókai Attila A föld-levegő rakéták királya, akit bumfordi védőstílusa ellenére sokan szerettünk Kispesten, dacára a néha hajmeresztő megoldásoknak (Vác elleni 11-kihagyás, Fáy utcai öngól). Szabadrúgásaiból Budó is csak tanulhatott volna.

Cseh András csöndes, szorgos védőmunka a halkszavú csapatkapitánytól – én erre emlékszem „Bagyából”. 2 évig láthattam őt itt, mielőtt a BVSC-nek odaadtuk. A CS-védelem másik emblematikus alakja, ügyes szabadrúgáslövő volt ő is.

Csehi Tibor – A kora ’90-es évek szabadrúgáspápája, a ’90-’91-es szezon góljának szerzője (szegény Zsiborás…), Csepregi mellett a CS-védelemből a második kedvencem. ’92-ben eligazol, „93-ban még visszatér 2 évre. Univerzális arc volt, sok poszton játszatták, a Samp ellen azt is bemutatta hogy helyén van a szíve, nagy küzdő…

Zoran Milinkovics Warzycha utáni második kedvenc légiósom a korszakból. Egy félidényt nyomott le nálunk, de ezzel sok szurker agyába égette bele a nevét. Igazi, kőkemény de ugyanakkor technikás szűrő volt – sajnos pénzügyileg megfáradó klubunk nem jelentett alternatívát neki a Felkelő Nap országával szemben 1995 telén.

Illés Béla – Játéktudása és góljai miatt itt a helye, de nem csodálkoznék, ha ő is csupán a Hali és az MTK mögé sorolna be minket a klublistáján ami a szívében elfoglalt helyet illeti. Gólkirályi cím és bajnoki arany-valamint ezüstérme van Kispestről egy MK 2. hely mellett, de igazándiból az MTK-ban vált véglegesen magyar szupersztárrá. Az hogy nem vállalta be a külföldet, engem mindig elgondolkodtatott- mindenesetre Kispesten azért szép emlékeket őrzök róla.

Bárányos Zsolt – az első olyan saját nevelés, aki a szemem láttára beépülve vált sztárrá a csapatban – imádtam még tinédzserként a játékát. Emberileg a távozását követő évek a „hagyjuk” címkéjű kartotékba tartoznak, itt most csak a szépre emlékezünk (pl. DVTK elleni idény-nyitó 1998-ban, dekázgatás, ívheggesztés, miegyéb), ez alapján pedig itt a helye a padon.

Stefanov István – Hamarhoz hasonlóan csepeli szerzemény, noha kiegészítő embernek hozták, gyakran volt kezdő – itteni teljesítménye pl. kenterbe verte a sztárigazolás Sallóiét. Igazi pengés arc volt NB1-es viszonylatban, nálam is nagy kedvenc.

Vincze István – A „Pilu”. 1990 és 1994 között számos jó idényt futott nálunk, hol balszélsőként hol ékként. Góljai mellett hasznos gólpasszai is fontosak voltak, távozásával támadószekciónkat is érzékeny veszteség érte.