Mastodon

A KISTEXT – És azt tudtátok, hogy… I.

Tóth Iván… csapatunk jelenlegi harmadik számú kapusa, Tóth Iván még játszott a megboldogult KISTEXT (Kispesti Textilgyár) csapatában, aminek a pályája helyén lassan két évtizede egy benzinkút és egy szőnyegbolt éktelenkedik? A szerzőnek mindez azért is különösen kedves, mert egyrészről a nagyfaterja a második világháború után egy ideig intézője volt a csapatnak; másrészt pedig, mert a környéken nőtt fel, és ha nem a Traktorgyárra járt focizni a kispajtásaival, akkor baseballoztak egy jót a KISTEXT-en.


Alig 10 perc séta a Bozsiktól. Nagyobb térképre váltás

A KISTEXT

Egy későbbi csapatzászló.1950-ben, a tanácsrendszer bevezetésével párhuzamosan néhány Budapest környéki várost és falut közigazgatásilag hozzácsapnak a fővároshoz, megalapozva így a nyolcvanas évekre majd’ kétmilliósra hízó Nagy-Budapest metropoliszt. Kispest is ekkor szűnik meg önálló település, sőt, megyei jogú város lenni, és lesz egy kerület a sok közül.

Ez a jogi rész. A finomabb viszont az, hogy ezzel Kispest is azon vidéki városok közé tartozik, amelyek elmondhatják magukról, hogy egy adott bajnokságban két csapattal is szerepeltek az NB1-ben. Ugyebár ilyen még az Újpest, ahol az UTE és a Phöbus (az újpesti erőmű két világháború közötti csapata, tele kiöregedő, de még használható játékosokkal); Székesfehérvár (Videoton, MÁV) és a mai Miskolc (Pereces, Diósgyőr).

További szépség, hogy nem csupán egy kifutott eredményről beszélhetünk, hiszen 1946-ban egyszer már nagyon közel került a KISTEXT a feljutáshoz, de akkor még egy kaotikus osztályozó-rendszer miatt nem jött össze neki. Ellenben 1948-ban már semmi sem állhatott az útjába, így története során először és utoljára kipróbálhatta magát a legjobbak között, ahol felettébb könnyűnek találtatott. Idény végén holtversenyben utolsó előtti, de becsületére legyen szólva, a mögötte végző Goldbergert oda-vissza cefetül megszórja. (Az már külön vicces, hogy az így megelőzött Goldbergert és a Kispesti Textilgyárat 1963-ban összevonják BUDAPRINT néven.)

A legjobbak között szereplő csapat összeállítása: Fogarasi, Olajkár I., Szalay, Cserna, Kiss II., Haraszti (Papp), Steinhacker, Molnár, Tóth (Méder), Válik, Forgács (Sallai). A legjobb játékos természetesen Olajkár I., azaz Károly, a korábban egyszeres magyar válogatott kispesti játékos volt, ám történetének legnagyobb sztárja talán a csapat korábbi edzője, Kalmár Jenő, a Hungária korábbi legendája. (Az NB1-es idényben Kőrösi József ült a kispadon, valamint a kiesés után a másik Olajkár, Sándor is a KISTEXT-be igazolt.)

Nagyjából ennyi is lenne a KISTEXT csapatának rövid tündöklése, további nyomait ezután eleinte a második vonalban, majd a BLASZ-ban, valamint a hatvanas évek végén az épp NB2-nek hívott harmadosztályban kell keresni. Utóbbi sorozatban egyébként majdnem összejött valami újabb szépség, de a frissen a Kórház utcába költöző Békéscsaba győzni tudott ellene az idényzárón, így ők jutottak egy ligával feljebb.

Kocsis Sándor, a Honvéd és a Barcelona későbbi csatára ekkor még ferencvárosi színekben játszott, és az idény során 140 gólig jutó – végül a bajnokságot is megnyerő – Fradi 100. bajnoki gólját épp a KISTEXT-nek lőtte.

Mindezektől függetlenül a KISTEXT egy igazán üde színfoltja volt a külvárosi Budapest futballjának a háború végétől egészen az ötvenes évek közepéig. A környéken ekkor élte a szintén NB1-es, és később a Postásba beolvadó Szentlőrinci AC is a fénykorát (l. Deák Bamba), valamint volt egy jó Kispest, amelyről lehetett azért sejteni, hogy hamarosan bajnok lesz. A csapatok játékosai szerették és ismerték egymást, a legendák szerint Puskás, Bozsik vagy Bányai rendszeresen feltűntek a szomszédvárak lelátóin. Ide tartozik érdekességképp, hogy bár a csapat KISTEXT néven futott, és stadionja is a lajosmizsei átjáró nyugati oldalán feküdt, a Kispesti Textilgyár már ennek túloldalán, Pestlőrincen található. (Manapság irodaház.)

Az 1948-49-es bajnokságban szereplő környékbeli csapatok eredményei:

  • 3. Kispesti AC 30 19 3 8 94-46
  • 6. Szentlőrinci AC 30 13 8 9 39-44
  • 15. KISTEXT 30 4 4 22 40-104

A későbbiekben, amikor a válogatottat ellepték a kispesti, vagy már honvédos játékosok, akkor többször is előfordult, hogy a KISTEXT-et választották alkalmi edzőpartnernek. Az első mérkőzésre még 1949-ben, egy kicsivel arrébb, a kispesti stadionban került sor, és bár 2-11-es vereség lett a vége, nem igazán érdemes bánkódni felette utólag úgy, ha elolvassuk az ellenfél összeállítását: Henni, Rudas, Lóránt, Balogh II., Bozsik, Zakariás, Budai II, Kocsis, Deák, Puskás, Tóth Mihály. Érdekesség, hogy a KISTEXT-ben lépett pályára ekkor kölcsönjátékosként Egresi Béla, és cseréje, Hidegkuti Nándor.

1955-ben további két mérkőzést játszanak a válogatottal. Áprilisban 1-11-es vereség hazai pályán, de 6000 néző előtt, majd novemberben a Fáy utcában összejön egy szinte bravúrosnak mondható 1-7.

A remek magyarfutball.hu portál KISTEXT-pályával, valamint az egyesülettel foglalkozó oldalain további érdekességeket is találhatunk a csapatról és a lelátói hangulatról. Akit viszont még ennél is több érdekel, annak javasoljuk, keresse fel a Magyar foci a két világháború között c. fórumot, és kérdezzen bátran.

A KISTEXT rövid története

Színe: piros-fekete

Története: A Kispesti Textilgyár csapata kezdetben a Cégligában szerepelt. 1940-ben egyesült a BLASZ I. osztályból éppen kieső Kőbányai FC-vel, igy a küvetkező szezonban már KISTEXT néven a BLASZ I. osztályban indult. 1946-tól az NB II résztvevője, 1948-ban pedig a másik budapesti textiles csapattal, a Kelenföldi Goldbergerrel együtt a legmagasabb osztályba is sikerült bejutnia. 1951 és 1956 között a kor szellemiségét jobban kifejező Vörös Lobogó KISTEXT néven szerepeltek, főként a második vonalban. Az 1956-os események után az elnevezésből elhagyták a Vörös Lobogót és KISTEXT-ként versenyeztek tovább. 1957-58-ban a leginkább Várhidi – Merész, Orosz, Sárosi – Szabó, Tóth III – Hus, Kalmár, Borbély, Török, Majszky összeállitásban szereplő kispestiek Szalay István irányitásával 106 gólt rúgtak, de igy is csak harmadik lett az együttes. A KISTEXT pályára akkoriban kilátogató szurkolók nem panaszkodhattak abban a szezonban, hiszen a Vácot 8:0-ra, a Szegedi VSE-t 11:0-ra, a Gázműveket 9:0-ra, a Gyulát 6:0-ra verték a piros-feketék. A hatvanas évektől az egyre apadó támogatással párhuzamosan a KISTEXT is folyamatosan esett vissza a tabellákon, és a rendszerváltozás idején a megszünési határozat már a Budapest bajnokság III. osztályában érte.

A csapat névváltozásai: 1940-1951: KISTEXT 1951-1956: Vörös Lobogó KISTEXT: 1957-től megszűnéséig: KISTEXT

A sportegyesület alapításának dátuma: 1929

Dicsőséglista: 1947-48 NB II. Keleti csoport bajnoka, 1943-44 NB III. Pestkörnyék bajnoka, 1951 BLASZ csoport bajnoka, 1953 Budapest bajnokság csoportbajnoka, 1954 Budapest bajnokság csoportbajnoka, 1960-61 NB III Észak bajnoka, 1940 BLASZ II.o. bajnoka, 1945-46 BLASZ I .o. 2. csoport bajnoka. (forrás: sjose)

képek: Tóth Iván – honvedfc.hu; zászló – magyarfutball.hu

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||