Ősszel valahogy úgy alakult, hogy a remekül meccselő Supkának és/vagy a csapatnak köszönhetően a második félidőkre általában visszaesett a teljesítményünk, kétszer is pontot vesztettünk kétgólos előnyről, illetve háromszor kaptunk ki egygólos fórból.
A mélyen didaktikus szurkolói grafikonom szerint mindez azonban nem akkora gond, mint ahogy a tabellán helyezésként manifesztálódik, mert amíg tartottuk magunkat (első félidő), addig én is tartottam magam, valóban élvezetes volt a játékunk. A második félidőkre viszont általában összejött a fűtés, így legalább a játékegyenérték (objektív teljesítmény x deciliter) állandónak nevezhető.
Ékes példa az idényzáró 0-2-ről 2-2 a Haladás ellen, ami után éjfél magasságában már egyáltalán nem bánkódtam, kettő körül pedig elhittem, hogy megnyertük a mérkőzést, és egyenesen boldog voltam.
