5 perc az emlékeknek

A tegnapi meccs a szokott kispestgyőr-lélekrombolás mellett azért 5 perc erejéig mégis hozott valami katarzis-közeli – na jó, inkább katarikus emlékeket haloványan, de határozottan megidéző- pillanatokat. Megmondom őszintén, én egész hétvégén, ha eszembe jutott a közelgő meccs, ezt vártam a legjobban, a szünetet, mikor megünnepeljük a 20 évvel ezelőtti bajnokcsapatunkat.

És bár az egész dolog olyan magyarnarancs lett, kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, mint vártam, hisz a 18-as keretből ha a fele volt itt a srácoknak, az egykori idoljaimnak, a nézőszám pedig – oké, tudjuk, itt elég is most egy lemondó “pfff…”-t elereszteni. Mégis, akik eljöttek, és akik megtapsoltuk őket ebben a szakadó esőben, ami helyett ők is gondolom szívesebben ültek volna a meleg lakásban, szóval mégis azért ez nagy érzés volt, és remélem az egykori bajnokcsapat itt lévő tagjai és éreztek valamit ebből a szeretetből, bármennyire is szánalmas, hogy nem 3-4000 torok döngte a “baj-nok-csa-pat, baj-nok-csa-pat” kórust, hanem alig pár száz.

De nem hiszem, hogy Pistának nem esett jól a legnagyobb király kórus, a Durcinak a neve alatt felerősödő vastaps, amivel megalkuvás nélküli középpályás-játékát honorálta ennyi év után is a lelátó, a Hamart fogadó ováció, a nehézbombázó Plókai Attit élető kántálás…  Részemről a legnagyobb taps Csehi Tibinek szólt, aki amúgy pont e bajnokcsapatnak nem volt tagja, a szpíker által emlegetett MTK elleni gól is két évvel korábban történt, de nem bántuk, hogy itt van, dehogy bántuk, hisz annyi más bajnokcsapatunknak volt ő kulcsembere, és hát nálam máig nagy kedvenc, de jó volt látni Fareszt, aki később volt meghatározó ékünk, ekkor még csak csereifi, Csábi Józsit, Árki Gábort… és sajnáltuk, hogy Vincze Pilu, Orosz Feri, Fischer, a jó öreg kárpáti medve Ádi, Márton, vagy az általam legjobban várt Kovács Ervin nem voltak itt… és a kapusok, Brocki, Tarlósi, a beugró Vezér, vagy épp Szabados. Még Ivanicsnak is örültünk volna, hehe.

Visszaemlékező sorozatunkban már írtunk erről az idényről, így most emlékidézésre nincs is szükség, az ott van a szívünkben. Maros Józsi mondta a végén a megemlékezésnek, azt hiszem Trezinek, hogy “Pista, hát mi Kispest szurkolók még ma is ebből a bajnoki címből, az emlékéből élünk” – és ez amilyen igaz, anniyra szomorú valahol, de maga az emlék az nem szomorú, az szép, mint a napsütés azokban az 1993 május-júniusi hetekben, amikor 5 gólokat gurítva álltunk a bajnokság végén a tabella élére, behúzva máig utolsó aranyunkat.

Jó lenne újraélni ezeket a pillanatokat, de valahol már annak is örülök, hogy egyszer megélhettem – ez sem kis dolog. Boldog évfordulót a bajnokscapatunknak és nekünk is.

Fotó: 1909foto.hu