Kis kispesti kerekasztal – I. rész

kerekasztal2Hinnétek vagy sem, de az van, hogy néhány Kispest-érzelmű emberkébe még szorult valamiféle küldetéstudat. Akik hisznek abban, amiben eddig is hittek, és a maguk lehetőségeihez mérten próbálnak tenni azért, hogy fennmaradjon az elődeink ránk hagyományozott öröksége. Ki billentyűzetet ragad és mondatokban félt, ki zászlót és a lelátón hangos, ki közösséget épít és rendezvényt szervez, de a lényeg ugyanaz: féltjük a Kispestünket. És most jócskán van mitől.

Rendhagyó posztsorozattal jelentkezünk az elkövetkező három napban. Négy honvédos blogger és egy ultra ugyanazokat a kérdéseket fogja megválaszolni, ti pedig minden egyes kérdés után eldönthetitek, kinek a véleményével értetek leginkább egyet. Gondoljátok el, annyira metasíkra helyezzük ezzel a kontentot, hogy a végén kiderül, néhány állítás mentén hogyan vélekedik a jelen szurkolója az őt körölvevő Kispestről.

Mert ne feledjük, a nyilvánosságnak nem csak nagy ereje van, hanem egyben felelőssége is. És mi most az utóbbival szeretnénk leginkább élni. Bemutatni, hogy nem csak egyféle nézőpont létezhet, hogy a Kispest, mint narratíva milyen eltérő, vagy akár azonos formákban jelenhet meg a különböző egyének válaszaiban.

Reméljük, a mostani kezdeményezés egy sorozat első állomása is lesz egyben, és akár rendszeres időközönként, akár valami jelentősebb történés mentén újra leülünk virtuális kerekasztalunk köré, hogy elmondjuk, elmondjátok, miként látjuk mi a dolgokat, versus amit láttatni akarnak velünk.

Mielőtt belevágnánk az első etapba, szeretném megköszönni Rich.mond és Nóbádi iz der részvételét a remek és erősen ajánlott olvasmány Válogatott blogtól, valamint ultrasnak, hogy vállalta a szurkolói közösség szócsövének szerepét. Ja, és RW-nek is mindenképp, de tőle elvártam.

megjegyzés: az egyes közlők szövegeiben csak az elütéseket és a helyesírási hibákat javítottam, a tartalmak stilisztikája hordozta többletinformációt sehol sem torzítottam.


1.) Mi a véleményed a jelenlegi keretünkről? Mit vársz az új arcoktól, az akadémistáktól, a megmaradt légiósoktól? Kire mered azt mondani a kilencekből, hogy instant erősítést jelent nekünk?

veghhanta: Ha beledöglök sem tudom megmondani, hogy Rossi nagyjából milyen csapatot fog játszatni a tavasszal, ami egyben azt is jelenti, el sem tudom képzelni, hogy az újakból kikkel számol egyáltalán. Talán Puno hasznunkra válik, hiányposztra érkezett, és ha minden feltétel adott, akkor Mezának is lehetnek jó meccsei, bár Rossi megszokott játékrendszerében nem érzem a helyét. Amit viszont imádnék, és remélem összejön, az Prosser Pici tavasza. Benne van valami olyan többlet, ami miatt érdemes meccsre járni.

RobWarzycha: A jelen keretről a véleményem: kaotikus, és iszonyatosan amatőr “keretépítés” eredménye. Felkészülés közepén, három héttel rajt előtt bevallottan a volt edzőtől és a leendőtől egyaránt függetlenül beönteni kilenc új arcot a csapatba, elképesztő merészségre (ostobaságra?) vall. Persze valami legendás szerencsével kijöhetünk jól ebből, de én tartok a Kaposvár tavalyi  edző- és keretváltós kapkodásának megismétlődésétől. Csak egy besülő Pápa/Pécs duó menthet meg minket, illetve ha Rossi a régi kerettagokra épít – de akkor meg minek a tök random posztokra idehozott kilenc (részben kölcsön) arc? Az edzőmeccseken látottak alapján Botka lehetett volna az instant erősítés, ‘potkívánok.

Rich.mond: Teljesen őszinte leszek: én időközben elveszítettem a csapatépítés fonalát, így kínosan tájékozatlan vagyok a tavaszi keretet illetően. Kár, pedig ebben a bejegyzésben szorgalmasan gyűjtögettem a neveket, de ezt is feladtam. Mivel továbbra is tart önkéntes száműzetésem, ezért felkészülési meccset sem láttam, szóbeszédre meg nem alapoznék. De az új arcoktól látatlanban sem várok semmit sem. Sajnos alapvetően Rossitól sem, bár ha tényleg szabad kezet kap a csapat összeállításában, akkor simán bennmaradunk.Azért ehhez sem kéne különleges bravúr a mezőny erejét ismerve. Fiataljaink közül senkiben sem látom az isteni szikrát, de ettől még többen is lehetnek stabil, NB I-es játékosok, ezáltal a csapat erősségei. Ismétlem, ha Rossi tényleg szabad kezet kap és a talján a csapatépítéssel foglalkozik, kicsit megnyugszanak a kedélyek az öltözőben, és végre a szerencse is mellénk áll, akkor nem kell félnünk a kieséstől.

Nóbádi iz der: Akikre semmi szükség sem volt, azokat Józsi(?) nagyon helyesen csúzlira tette. Nem tudom, hogy a kieséstől való félelem közben Marco mennyiben mer új akadémistákat bedobni a mélyvízbe. Két-három fiatal alkalmasnak tűnhet a feladatra, de több egyelőre nem. A “kilencek” közül néhányat még egyáltalán nem láttam játszani. Morganhoz egy egymás közötti edzőmeccsen volt szerencsém, akkor nem keltett rossz benyomást. Punosevac és Elez a jelenlegi helyzetünkben erősítésnek tűnik, Jézuska egyelőre kérdőjel. A többieket vagy nem láttam eddig, vagy már most reménytelennek látszanak.

ultras: Az új arcok közül 2-3 alkalmas lesz szerintem, hogy rájuk süssük az “erősítés” jelzőt. Azt, hogy melyik lesz az a 2-3 nem tudom még megjósolni, de a Galatából (vagyis onnan valahonnan) jött sráctól jóra számítok, már ha van némi realitásérzéke és nem csak a Manciniékkal való jó viszonytól várja a Seria A-s lehetőséget. Akinek ilyen tervei vannak, és nem egy piros labda van az orrán, annak mutatni kell valamit, vagy ki kell húzni a kezét a biliből. Az akadémiások közül Botka és Prosser az, akinek nálam fix helye van. Azt gondolom bent maradunk, de előrelépni csak nagyon keveset lehet a tabellán, ez a szezon már így is, úgy is kudarca van ítélve. Kérdés mekkorára… a 11. és a 14. hely között leszünk a végén.


2.) Csábi kirúgásával kezdődően volt egy néhány napos ámokfutása a klubnak, szerinted mi történhetett?

Rich.mond: Valószínűleg Cordella (és Hemingway) sem számított arra, hogy Csábi ennyire nyíltan fog beszélni a kispesti állapotokról. Hogy miért pont ez a Csábi-kifakadás kapott szárnyra és keltette fel minden nyomtatott-, vagy online sajtó figyelmét, azt csak sejtem, a fokozódó nemzetközi helyzetre való tekintettel többet nem mondok. A váratlan rivaldafényre kitört a pánik, a klub pedig válsághelyzetben már szinte rutinból képes hülyét csinálni magából. A korábbiakhoz képest annyi a különbség, hogy akkor pár száz kispesti fogta a fejét, most meg Záhonytól-Nagykanizsáig röhögik őket körbe.

ultras: Szerintem hemi nyáron megy, és cordella (de frász) előtt nem állt több jó anyagi lehetőségekkel kecsegtető átigazolási időszak. Kapóra jött neki pár “támadás” az interneten és erre fogta a távozását. Évekig nem zavarta… színjáték. CSÁBI JOCÓ esetében pedig egyértelmű a dolog, szóvá tette heminek, hogy nem frankó az olasz emberkereskedő működése, raklappal hozza az játékosokat alacsony hatásfokkal. Teszem hozzá, azért hasznos játékosokat is hozott, csak hemi túl nagy befolyást engedett neki, és közben az idehozottak hasznavehetetlen része foglalta a helyet az akadémistáktól. Szerintem miattuk vétek Botkákat, Lőrinczyket kölcsönadni.

veghhanta: Puff neki. Felteszek egy kérdést, de halvány fogalmam sincs, hogy mit lehetne rá válaszolni, mert ilyet még nem nagyon láttam korábban. Valaki valamit nagyon túltolhatott, hogy a nyugodtnak ígérkező felkészülés közepén kivágja a szinte kész kerettel dolgozó edzőt, majd elárasztja az öltözőt olyan játékosokkal, akik már előre tudják, legfeljebb fél-egy évet töltenek nálunk. Ha mindez a kieséspara miatt történt, akkor a sok rossz válaszlehetőség közül talán pont a legrosszabbat sikerült választani, vagyis feláldozni a nyugalmat, amire most hatalmas szükség lenne. Ha pedig valakinek, vagy valakiknek a tanácsára, akkor hüledezve állok a hiteles súgók megválogatásának alacsonyra tett léce előtt.

Nóbádi iz der:  Először is köszönet illeti meg Józsit, amiért a sajtó nyilvánossága előtt is kiborította a bilit. Számomra úgy tűnt, hogy Rossinak fogalma sem volt arról (nem is lehetett), hogy mire vállalkozott jelenleg. Attól tartottam, hogy a nagyhajú (Cor$ – a szerk.) az eddigi hírek ellenére valami miatt újra megerősödött, a váratlan eltakarítását hirtelen nem is tudtam hova tenni. Van egy olyan megérzésem, hogy Hemingway-nek “valahonnan” segítettek a döntés meghozatalában. Nem gondolnám, hogy éppen most jött rá, hogy vállalhatatlan az arc.

RobWarzycha: Már találgattunk egy sort Hantával a kapcsolódó posztjainkban (ez meg ez), itt most nem ismételnék meg mindent, csak a lényeget. Egy azóta lezajlott TS interjú kb. bizonyítja is valamelyest az elszabadult hajóágyú teóriám igazságát (annak tűnőségét), azaz egyszerűbben és RW-sen fogalmazva a Papa megposszant. Ez viszont sok jót nem jelent – amikor egy klubvezérnél elgurul a gyógyszer és kapkodni kezd, az nem szül sok jót (Kaposvár tavaly, Kispest 2003 tavasz, Diósgyőr 2010 tavasz, Jesús Gil az Atleti 2000-es évek eleji kipottyanásakor, stb).


3.) Mi az a rapid dolog, amit a klub megtehetne, és azonnal pozitív változást hozhatna akár a csapatra nézve, akár a szurkolók irányába? (A klubkártya most nem ér, mert az a klubtól független dolog.)

RobWarzycha: A szurkolók partnernek tekintése, legalább jelképes gesztusok révén. legalább a 2007 tavaszi állapotok nyomait visszahozva. Akkor is volt sok konflikt, de legalább a drukkerek többségét még nem marta el maga mellől Hemingway. De utópia, amiről beszélünk. Sportigazgató? Sose lesz itt olyan, örüljünk, hogy a nemzetközi lefalcolt… Szóval a rapid minimum az értelmes kommunikáció (infódús honlap és fácse-lap), nem az egy hete megjelent híreket nyomtatva lehozó gagyi stadionújság, rendszeres extrás hírek a csapatról, nem tudom ez a HonvédTV kezdeményezés hová futja ki magát… Ilyesmik.

Nóbádi iz der: Elképesztő, hogy nincsen szakmai irányítás a klubnál. Egyértelműen egy Kispest-kötődésű személyt neveznék ki erre a posztra.

ultras: Hemingway takarodjon el, innen már nincsen vissza. Adják vissza a címerünket (KAC vagy KHFC), tudom utóbbi csak álom… de ha milliárdokat nyernék a lottón (…) kivásárolnám és ezzel kezdeném. A kártya csak pont az ”i”-re, de ha nincsen maga is “i”, akkor az a kis pontocska már nem lenne olyan fontos a tetején.

Rich.mond: Őszinteség, őszinteség… annyi mindenre szeretnénk válaszokat kapni. Ez a klubvezetés már elveszítette a hitelét, egyszerűen senki sem maradt, aki megbízna bennük, csupán a “legalább még létezünk” tart a lelátón egy maroknyi embert. Sajnos nem látok semmiféle kiutat. Itt már jelképesen elbúcsúztattam a jó George-ot, további pályafutásához sok sikert kívánván. Rapid dolgok itt már nem működnek, erre utoljára 2013 tavaszán volt esély. Elszalasztottuk.

veghhanta: Nálam az első és legfontosabb, hogy egy felelős sportigazgatója legyen a klubnak. Hemibá, mint tulajdonos feladata csak annyi lenne, hogy megteremtené a hátteret, kijelölné a célt, a sportigazgató pedig a lehetőségekből gazdálkodva építené fel a klub játékospolitikáját, valamint a képzési rendszer kontinuitását a nagycsapat felé. Ha ez a fószer még a szurkolók szemében is lenne valaki, akkor az jelentősen elfogadhatóbbá tenné a mindennapi történéseket.

A másik szintén fontos változás a transzparancia, vagyis az átláthatóság lehetne, ahol a klubvezetés nem titkolózik, teljesen nyíltan felvállalja mind a jelen döntéseit, mint a múltban tett ígéreteit, mindezt úgy, hogy a hivatalos csatornáin keresztül valós időben, valós tartalmakkal tájékoztat. Ha a szurkoló azt veszi észre hogy hülyének nézik, hogy tudatlanságban akarják tartani, akkor nagyon hamar ellensége lesz a rendszernek. Ez pedig senkinek sem jó.

 

“Kis kispesti kerekasztal – I. rész” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Cor$ :DDD Amúgy remek ez a kezdeményezés, remélem lesz folytatás.

  2. A 3. kérdésre Rich.mond adta az én véleményemhez legközelebb eső választ a másik megközelítés szerint. A szavazás nem teljesen erről szól, hanem arról, hogy mi mit tartunk fontosnak. Én pl. hiába tartanám fontosnak egy nem nemzetközi szakmai igazgító kinevezését, ha nincs realitása annak, hogy a tulaj beleszólást engedjen az igazoláspolitikába. SZUPER kezdeményezés!

  3. a hemi rendszer nagyjából annyira áttekinthető és annyira érthető, mint az illuminátus rendszer… kb. annyi értelme is van filózni róla. :/ itt (a Honvédnál) CSAK akkor lesz minőségi változás, ha ez a pojáca (önmaga paródiájává vált) diktátor eltakarodik.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.