Mastodon

Tenyér a tenyérhez, segg a földhöz, ujjongj örömödben, szeretett MLSZ-ünk remekül végiggondolta a kártyamókát

legenyanyaEgyszerűen nem bírtam, ki hogy ne másoljam ide kedves szurkolótársunk vergődését a jegyvásárlás purgatóriumában. Pedig semmi extrát nem akart, csak épp a helyszínen megnézni egy Nyíregyháza – Bp. Honvéd bajnoki labdarúgó mérkőzést.

Sziasztok! Kicsit off lesz a cikkhez képest, de én is szeretnék nevezni a Humorfesztiválra, ráadásul tanulságos lehet ez a kis sztori azoknak, akik úgy tervezik, hogy jönnek Nyíregyházára.

Mi négyen megyünk, gyerekekkel, 100% család a lelátón, 0% huligán. Klubkártyánk, bérletünk (bár ebben az esetben tárgytalan), 0-ás igazolásunk, keresztlevelünk, jó vérképünk van, már csak jegy kell. A honvedfc.hu-n megjelent egy bejegyzés (azóta frissítették) mely szerint helyszíni jegyárusítás nem lesz. Oké, de mi a helyszín? Ezt általában a Bozsikra szokták vonatkoztatni, kiemelt kockázatú meccseket leszámítva sosem volt probléma azzal, hogy idegenben az ellenfelünk jegypénztárában vegyünk jegyet. Első telefon, a Honvédnak. Ők nem tudják, a Bozsikban biztos nem lesz jegyárusítás, szerintük Nyíregyen sem, vegyük meg online. Hát, az nem fog menni megfelelő bankkártya nélkül, nézzünk más opciót. Nem tudják, telefonáljunk később. Apró megjegyzés: végig kedvesek, és segítőkészek voltak, ez mindenképpen a javukra írandó.

Hát jó, hívjuk a Spartacust. Persze, hogy lehet a helyszínen jegyet venni! Apró malőr: csak a SEMLEGES szektorba. Honvédos klubkártyával, tényleg? Igen, mondják. Hogy intézhetem el, hogy kispesti drukkerként, Honvédos klubkártyával, bejussak a Honvéd szurkolók szektorába? Egyszerű: vegyek online jegyet, ezt a bonyolult kérdést a helyszínen megoldani sajna nem lehet. Megfelelő bankkártya továbbra sincs, ciklus vége.

Hát jó, hívjuk az MLSZ-t. Probléma előad, szatirikus vadhajtások a beszélgetésben (miért akar a semleges szektorba ülni? nem akarok, egyem a szíved, ez a gond), de eljutunk a nagyszerű végkifejletig: a Ticket Express jegyirodáiban lehet személyesen jegyet venni, a klubkártya felmutatásával, elvileg a nyíregyházi stadion vendégszektorába is.

Ezeket a beszélgetéseket nagyjából egy óra alatt sikerült is lezongorázni, az extra kanyar a SYMÁ-hoz sem vesz majd el további egy órát az életemből.

Egyszerű szurkolóként szeretném megköszönni, hogy az MLSZ ilyen hatékonyan küzd azért, hogy minél több szurkoló járjon mérkőzésekre! Én nagyon hálás vagyok, elképzelni sem tudom, mi lenne a helyzet, ha nem ilyen elszánt, okos, és tettrekész csapat őrködne a magyar foci jövője fölött!

[frissítés] Azóta a Honvéd is átgondolta a dolgokat, és bár jó esetben ha ötvenen lesznek a vendégben, mégis forgalmazni kezdett jegyeket. Ha hülye és értelmetlen a szabály, akkor egy kis kedvességgel meg lehet hekkelni a rendszert.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||