Mastodon

Ezt nem tudom ki művelte, azonban bízom benne, hogy a mai volt az utolsó munkanapja Kispesten

A saját sajtónk, a saját klubunk gyarmatosít minket.

képernyőkép: fb/honvedfc

Nincs erre jobb szó, szégyen. Tudatlan senkik ülnek a klubnál és alázzák porba a nevünket, a történelmünket, mindent és mindenkit, akinek fontos a Kispest/Honvéd név.

Nem tudom ki az a vigyorgó páfrány, az a tudatlan bunkó, aki le merte írni a Bp. Honvéd hivatalos felületén, hogy

Puskás vs Honvéd

“Ezt nem tudom ki művelte, azonban bízom benne, hogy a mai volt az utolsó munkanapja Kispesten” bővebben

Klubsajtó for dummies

Nagyon röviden a minimumról.

Nem volt nehéz észrevenni az elmúlt napokban, hogy a Honvéd kommunikációja teljesen összeomlott. Az új sajtóosztályról nem állítanánk, hogy hibát hibára halmoz, mert nem, hibázni csak akkor lehet, ha valamit próbálnának csinálni, azonban itt a csinálás helyett egy egészen furcsa ámokfutást tapasztalhatunk a semmibe. Amihez nyúlnak, nincs rá jobb szó, azt elb*sszák. Nem kicsit, nagyon.

Ha minden igaz, valami olyasmi történt, hogy egyik óráról a másikra kidobták az előző garnitúrát, és talán annyi időt sem töltöttek velük, hogy az összes jelszavat elkérjék a központilag üzemeltetett fiókokhoz. És el sem tudom képzelni hány különböző fiókkal rendelkezhet egy Honvéd: a honlapok (honvedfc.hu és magyarfutballakademia.hu) adminisztrációs felületei, valami tárhely a képeknek, videóknak, grafikai elemeknek, Facebook (Instagram, Meta Business Site, hirdetési rendszer, ráadásul ezek alapból több fiókok a jogkezelések miatt), gondolom van valami Bufferhez hasonló platform, levelezőrendszer (központi és személyes fiókok), közös naptárak, a nem használt Twitter jelszava, a Google Drive, amin keresztül például a sajtóakkreditáció zajlott eddig, gondolom van valami címtár a partnerekhez (szövetség, klubsajtósók, médiapartnerek és a többi – bár ezeket a kapcsolatokat általában a sajtós magának építi ki, és nem kerülnek átadásra), Youtube, MLSZ adminisztrációs rendszerek, és még ki tudja hány és miféle.

Amennyiben egyik napról a másikra kellene belerázódnom úgy, hogy azért kijelenthető, elég jól ismerem a Honvédot, és a bejövő adat mindössze annyi, hogy tessék, itt vannak a jelszavak, akkor első dolgom lenne leülni egy tollal és papírral, közben rágyújtani, inni egy kávét, és azon gondolkodni: mégis, mi a f*szt csináljak?

“Klubsajtó for dummies” bővebben

Itt mindenki hülye?

_tegnap

„ Sok ellenségünk van, nem szeretnek minket, mint klubot, (…)  Hallottam olyan visszajelzést, hogy ez a két meccs megváltoztatta a véleményét valakinek a Puskás Akadémiáról.”

kommentár: A tolvajon nincs mit szeretni. Valójában nem ellenségeitek vannak, hanem a világban élnek olyan emberek, akik tehetetlenül nézik: mégis mit csináltok, mennyire vastag a bőr a képeteken? Ilyesmiért kicsiben simán pofán vágnak, ami azért jelent némi finomodást az ítélkezési gyakorlatban, hiszen korábban, Szent László idején egy baromfi értékének magasságában még könnyedén levágták az elkövető kezét. Felcsút viszont egy akkora szintlépés, amit a hagyományos normarendszerek már képtelenek kezelni. Nagy Ferót idézve (aki menet közben simán beállt az intézményesített lopás1 támogatói közé):

Mert aki hazudik, az csal,
Aki hazudik, az lop,
Hazudni, csalni: csúnya dolog!

“Itt mindenki hülye?” bővebben

Az MLSZ szerint az a felelős szurkolói viselkedés, ha könnygázban úszva hagyod magad szarrá veretni

(eredetileg kérdésekkel fordultam volna az MLSZ-hez, de aztán annyira felbaszták az agyam, hogy inkább poszt lett belőle.)

A FEB a Kazincbarcika–Honvéd mérkőzéssel kapcsolatban a Honvédot a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményeiért (megbotránkoztató, obszcén kifejezés bekiabálása, szurkolók elzárt területre történt bejutása, mérkőzés ideiglenes felfüggesztését eredményező cselekmény elkövetése, rendezők bántalmazása) pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

A FEB a Kazincbarcika–Bp. Honvéd mérkőzéssel kapcsolatban a Kazincbarcikát a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményéért (megbotránkoztató, obszcén kifejezés bekiabálása) és a rend nem megfelelő biztosításáért (rendezők nem megfelelő fellépése, kényszerítő eszközök jogszerűtlen alkalmazása, vendégszurkolók bántalmazása) pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

via MLSZ fegyelmi bizottság
“Az MLSZ szerint az a felelős szurkolói viselkedés, ha könnygázban úszva hagyod magad szarrá veretni” bővebben

Bánki Erik hét éve öt évet mondott

Sírva nevetős szmájli.

Ízlelgessük: piaci alapon meg tudó működő Felcsút, Mezőkövesd, Kisvárda, Csákvár, Honvéd, Tiszakécske és a többi.

Engedjétek meg, hogy hadd vinnyogjunk artikulálatlanul röhögve. Persze nyilván a pandémia, az orosz-ukrán (ukrán-orosz) háború, az elszabadult energiaárak, Brüsszel, az ellenzék áskálódása és még sorolhatnánk, hogy miért nem valósult meg a piaci alapú magyar profifutball az elmúlt hét évben – sem.

“Bánki Erik hét éve öt évet mondott” bővebben

A labdarúgásnak nevezett gyönyörű játék megerőszakolása

Mosonmagyaróvár – Honvéd 0-2

Amikor feltalálták a labdarúgást, egész biztos nem gondoltak olyasmi következményekre, mint ami tegnap Mosonmagyaróváron történt profi másodosztály gúnynéven. De ne menjünk ennyire messzire. Ha ezt látta volna Iszer “Tata”, Gillemot Ferenc, Fischer Mór és a többi, akkor az utolsó pillanatban inkább kiszúrják az összes labdát az országban, mintsem szövetségbe tömörüljenek, és kiírják az első magyar bajnokságot. Nem olyan rossz az a pályakerékpár vagy a longa méta.

Talán még a sport szeretetét, a tiszta amatőrizmust zászlajára tűző korai olimpiai eszmét is sikerült megcsúfolni, hiszen amögött legalább ott volt az elhivatottság, szemben a tegnappal, amikor és ahogy a fizetett, tehát az ebből élő játékosok adták elő produkciójukat.

Ne haragudjatok, de ez egészen szánalmas volt, és a labdarúgás, a foci, hovatovább a sport fogalmak használatával inkább nem próbálkoznánk, mert az összevetés csírája is minden porcikájában sértés lenne rájuk nézve.

“A labdarúgásnak nevezett gyönyörű játék megerőszakolása” bővebben

A pillanat, amikor az olvasni tudó szurkolók egyszerre sírtak fel

Biturbó prémium néphülyítés deluxe edition a valódi ínyenceknek.

“A pillanat, amikor az olvasni tudó szurkolók egyszerre sírtak fel” bővebben

Hanacsek nem bír leállni az önfényezéssel

Minőségi vastagbőr.

Jobb helyeken a tavalyi bajnokság utolsó fordulójában történt eseményeket követően lemondana a Játékvezető Bizottság elnöke, és nem csupán a sajnálkozását fejezné ki hónapokkal később, amit tesz egyébként olyan hangsúllyal, hogy közben nekünk kellene őt sajnálnunk, amiért annyi sok álmatlan éjszakát okoztak neki(k) a történtek.

Nyugalom polgártársak, nem kell feleslegesen izgulni, szerencsére Magyarországon élünk, így biztosra vehettük, hogy Hanacsekben még ennél is több van. Nem kellett csalódnunk:

“Hanacsek nem bír leállni az önfényezéssel” bővebben

Fellapoztam a legújabb Szinonima Szótárat, és a megalázó szónál az találtam, hogy: Honvéd. Ahogy a szánalmasnál, kínosnál, röhejesnél is. Ezután nem mertem tovább lapozni.

Gyirmót – Honvéd 1-1

#élcsapat

A Honvéd oldaláról kellett megtudnia az érdeklődő lakosságnak, hogy mi, vagyis a Honvéd élcsapat vagyunk! A forduló előtt a Gyirmót 21 ponttal a hetedik volt a tizennyolc csapatos mezőnyben, mi pedig két ponttal lemaradva a tizedikek. A két csapat rangadója (ha két élcsapat találkozik, akkor azt nyugodtan nevezhetjük rangadónak) után a különbség maradt két pont, a Gyirmót maradt hetedik, mi viszont visszaestünk a tizenegyedik helyre. Vagyis keményen tartjuk az élcsapat státuszt! Tizenöt ponttal lemaradva a feljutó helyektől, viszont öttel előzve a kiesőket.

Ezt sikerült kiemelni Csertői meccset követő nyilatkozatából (képernyőkép: honvedfc.hu)
“Fellapoztam a legújabb Szinonima Szótárat, és a megalázó szónál az találtam, hogy: Honvéd. Ahogy a szánalmasnál, kínosnál, röhejesnél is. Ezután nem mertem tovább lapozni.” bővebben

A külső szemlélő akár úgy is gondolhatja, hogy itt a bolgárok voltak a főg*cik, mindenki más csupán sodródott,

ami nem csak valahol, hanem akár egy általános skálán is igaz lehetne, ha a hivatalos narratívák nem lennének ennyire egymásnak ellentmondóak. Megnéztük az UEFA, az MLSZ és a bolgár szövetség kommunikációját a múlt hét hétfői, tehát a Plovdiban zártkapus, és a mai, Szófiába visszahelyezős döntés kapcsán, és azt kellett tapasztalnunk, hogy legalább egy fél hazudik, legalább egy fél nem fejti ki az igazság minden szeletét, és hogy az összes érintett lapít, mint sz*r a fűben.

Külön érdekesség, hogy a magyar sajtóban az elmúlt egy hétben nem jelent meg egyetlen olyan cikk sem, ahol egy válogatott meccsek rendezésében jártas embert kérdeznének meg, hogy ilyenkor mégis mi a pontos szabályzat, mekkora mozgástere van az egyes szövetségeknek. Az MLSZ például beleállt abba az álláspontba, hogy nekik egyetlen percig sem lehetett szavuk, amit nyilván nehéz elhinni, hogy igaz lenne.

Tapasztalatom szerint valószínűleg voltak ilyen megkeresések a sajtó részéről, azonban a szövetség ismét elővette a jól ismert sunyító figuráját, és vagy nem válaszolt, vagy kitérő választ adott a kérdésekre.

“A külső szemlélő akár úgy is gondolhatja, hogy itt a bolgárok voltak a főg*cik, mindenki más csupán sodródott,” bővebben