Mastodon

Nem ide tartozik, de mivel kicsit benne van a Felcsút, ezért mégis

A harmadosztályú FK Csíkszeredával 2019-ben már szeretnék megnyerni a román bajnokságot.
via index / Erdélyi focicsapatot vett a magyar kormány

A sztori lényege, hogy a felcsúti akadémiával valamiféle együttműködési szerződést köztő FK Csíkszeredát megvette a magyar állam azzal a céllal, hogy három év múlva romániai bajnokot csináljon a klubból.

Mielőtt felbasznánk az agyunkat, próbáljunk meg tájékozódni.

A Felcsút ugye minden, csak nem tiszta piaci alapon működő futballvállalkozás. A legkülönfélébben bújtatott módszerekkel annyi állami pénzt toltak bele az elmúlt években, hogy lassan tényleg szükség lesz a kisvasútra, ha a következő adagot is haza akarják vinni.

A cikk arról ír, hogy négy millió eurót fektetett be Magyarország a klubba, ebből világítás és műfüves pályák épülnek, ami alapvetően jó dolog, bár nehéz elhinni, hogy Magyarország feladata lenne, azon túl, hogy elvárom, Magyarország támogassa a helyben létező magyar kultúrát, magyar életformát, magyarságot, satöbbi magasztos célt. Ha ehhez műfüves futballpálya kell villanyfényes centerrel, akkor úgy, csak tessék szépen elmondani, hogy mi a mögöttes gondolat.  (Igen, tudom, a futball az egyik legerősebb közösségszervező erő, bla-bla-bla.)

Egyelőre most hagyva az állami részt, és visszatérve kicsit a Felcsútra, azt kell mondjam, hogy elég profi ötlet úgy elkölteni a végtelen mennyiségű pénzünket, hogy új helyen, az akadémiákkal már szinte teljesen lefedett Magyarországon kívül nyitunk egy új akadémiát, mert azzal nem kicsit dobjuk meg a becsatornázható tehetségek számát. Zseniális, pláne, hogy mint az később kiderül, még csak nem is ők fizetik. De tényleg, én tényleg irigylem őket. Hosszú távon, ha nem cseszik el, az ilyen ötletek nem kicsit fognak dobni a képzés színvonalán, a kikerülő és használható futballisták számán. (Ne feledjük, például az Arsenal is tart fenn akadémiát a Dél-Afrikában, valahol Indokínában és még ki tudja hány helyen. Jól jön az.)

A vicc viszont az, hogy bár a Csíkszereda főszponzora az NB I-es Paksot otthagyó MVM Paks, úgy tűnik a magyar állam mégsem vásárolta meg a klubot. Romániai kollegákat kérdezve azt a választ kaptuk, hogy kacsa az egész, idézem:

ezert hivott ma a fel magyar bulvarsajto
a klub a varos tulajdonoban van, csak egyuttmukodik a Puskas Akademia erdelyi fiokjaval
a roman sajto szokas szerint bolhabol csinalt elefantot, a magyar meg az infok ellenorzese nelkul atvette

****
már az gyanút kellett volna ébresszen az index-nél, hogy a kolozsváros.ro portál hozta le a hírt, amely enyhén szólva sem a leghitelesebb forrás.

Az index cikke is úgy zárul, hogy megkeresték a kormányszóvivőt, szűkös idejében mondjon mégis valamit arról, mennyiben igaz a pletyi? Ha csak annyiról van szó, hogy a romániai sajtó egyenlőségjelet tett az állami pénz és a Felcsút közé, akkor – részben – minden rendben, minden más eset azonban a “vett-e Magyarország harmadosztályú fociklubot Romániában?” c. kormányszóvivőnek feltett eldöntendő kérdésen túlmutató kérdéseket is felvet. Bennem legalábbis mindenképp.

Homályos a kép, remélem hamar kibogozzák. Addig meg marad az erős kacsaszag, még ha bármit képes is vagyok elképzelni az utóbbi évek magyar futballjában történtek után.

A Felcsút – magyar állam – Székely Akadémia (Csíkszereda) furcsa finanszírozási hármasáról pont az index cikkezett tavaly hosszabban. A lényeg, hogy az akadémiát szakmailag a Felcsút, anyagilag pedig a magyar állam támogatja.


update: Úgy tűnik az egész hacacáré egy román bulvártévé, a Pro TV csinos műsorvezető-hölgyének szájából (vagy a hírszerkesztője tollából) indult ki, aki azt találta mondani, hogy “2019-ben akár egy magyar kormány által finanszírozott klub lehet a bajnokunk”, miközben a csíkiak nem beszélnek a bajnoki címről, habár szívesen feljutnának a másodosztályba. A lényeg valószínűleg csak annyi, hogy épül egy fedett lelátó és két műfüves Csíkszeredán, és az is lehet, hogy részben, netán közvetetten magyar állami pénzből. (via keg / Pro TV)


update2: Az új infrastruktúra inkább a (2013-an alapított) Székely Akadémiának épül, amit nyilván használ majd a nagycsapat is, ahol – a város teherbíró képességét is figyelembe véve – reális maximum a másodosztály lehet, ott is legfeljebb a középmezőny. Az MVM is hivatalosan az akadémia szponzora, bár a felnőttben is jórészt a fiatalok játszanak, tehát van némi összefonódás. (via bmiky)

Hihetetlen döntést hoztak a magyar hatóságok. A budapesti kormány átvett egy romániai csapatot és nagy tervei vannak: eurómilliós nagyságrendű beruházásról van szó. A harmadik ligás FK Csíkszeredát idén ősztől a magyar kormány szponzorizálja. A magyarok derűlátóak, és azt remélik, hogy 2019-ben az FK Csíkszereda feljut a Liga 1-be és akár a bajnoki címért is harcol. „Két múfüves pályát építettek nekünk, világítással. Négymillió eurót fektetünk az infrastruktúrába, fedett lelátóval, világítással” – árulta el Ilyés Róbert, a csjkszeredai csapat játékosedzője. „Partnerek vagyuk a Puskás Ferenc Akadémiával. Fital, értékes játékosokat fogunk hozni, akiket felnevelünk. Egyesek elmennek majd a magyarországi akadémiára. Egyelőre megpróbálunk feljutni a másodosztályba. Aztán majd meglátjuk” – mondta Ilyés a fanatik.ro-nak.

Ha minden igaz, akkor az imént idézett anyag (bmiky fordítása, thx) az egész pletykacunami alapforrása. A forrás pedig az a fanatik.ro, amit úgy jellemzett tanult kollegám, mint a helyi Blikk és a helyi kurucinfó szerelemgyerekének sportrovata.


update3: közben az index is jobb belátásra tért, új címmel, és némileg átszerkesztett tartalommal vonta el az igencsak szenzációszagú eredeti anyag élét: Nem vett, csak támogat egy erdélyi focicsapatot a magyar kormányA lényeg tehát, hogy nem történt semmi, az állam ugyanúgy tolja bele az akadémiába a lóvét, ahogy eddig. (Mivel semmi érdekes nincs ebben, és legfeljebb néhány százmillióról lehet szó, leálltam én is a további kutakodással.)


És hogy az egész háttere érthetővé váljék, elmagyarázom bmiky segítségével a lényeget:

A román futball erősen bulváros közegben mozog, annyira, hogy még saját bulvártévéje is van. Ilyés, aki most a Csíkszereda játékosedzője, korábban a Rapidban játszott és elég nagy névnek számított Romániában. Mivel a hétvégén gólt rúgott és már elmúlt 42 éves, ezért felkapta rá a fejét az országos sajtó, pedig az nem szokott lenyúlni a harmadik vonalig. Felkapták, megszólaltatták, erre elszólta magát – a vélhetően már évek óta létező – magyar állami támogatásról, és ez elég volt ahhoz, hogy a fentebb megidézett fanatik.ro rácuppanjon, majd onnan átvegye a Pro TV országos bulváradó, innen a kolozsvaros.ro egyéb jellegű oldal, majd onnan a magyar sajtó.

Ennyi, nincs itt semmi látnivaló.

nincs_itt_semmi_latnivalo

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||