Mastodon

Meccsarc: a kis ember nagy idénye

nagy.g1516Na, már látom magam előtt RW ömlengő cikkét: a meccs arcra az egész csapat!” – húzott Hanta élveteg vigyorral a diadal pillanataiban tegnap, és egyébként akár ezt is írhattam volna, de ezek után egyrészt csakazértsem, másrészt pedig a sok kiemelkedő teljesítmény között akadt egy hajszállal a többiek fölé is növő, még ha ez talán nem is nyilvánvaló mindenkinek.

Mert tegnap tényleg kiváló volt

  • Boti, és nem csak a gólja miatt, az nyilván zseniális volt erőben, látványra, úgy, ahogy volt, nyilatkozattal, mindennel, de ahogy a Hali ellen, úgy most is igaz volt Baráth egész meccsére a fegyelmezett és jó értelemben vett erőszakos játék, tényleg a kezdeti időszaka remekléseit idézi Boti, csak egy fokkal érettebben;
  • Endi, aki végre kezdi maga mögött hagyni a múlt félév tompaságát, és kecsói, valamint kispesti visszatérési formáját hozza egyre inkább;
  • Bobál, aki idén a legbiztosabb belső védőnk, ezt ki hitte volna?!;
  • Lovrics, aki különösebb hibák nélkül tolta, amit kellett;
  • Kamber Gyuri, aki most nem csillogott, csak a kötelezőt hozta, de tudjuk, hogy nála az egy alap hatos;
  • Eppel, aki bár eddig góltalan, a szememben igazán hasznos csatár, és hiszem, hogy nem egy délczegi pályaív várja, mert jobb a gondolkodása;
  • Vaszke, aki egy átalibizett első félidő után a szünetben ráeszmélhetett, hogy a Fradi az ellenfél, aki ellen ha villant, király lesz, mint Újpesten, úgyhogy villantott, majd ennek örömére hajtani is elkezdett, remek, remek, remélem nem csak szalmaláng volt ez a félidő;
  • King czukor, aki ezúttal egy sztahanovista munkaversenyre jelentkezett be, futómennyiségben 250%-os tervteljesítést vállalva a Rossi Kohászati Művekben, lesz ebből még Élmunkás Érdemrend.

Szóval a felsoroltak mind, mind igen jók voltak, nem egy közülük bőven saját átlaga fölött teljesítve.

Van azonban valaki, aki Kamberhez hasonlóan idén alig tolt rossz meccset, jót annál többet, kiemelkedőt meg szintén nem egyet. Persze, hogy róla beszélek. A 2010-es évek Sikesdijéről, a kispesti atommeghajtású kullancsról, Nagy Gergőről, aki tegnap olyan szépen levette az új médiakedvenc Nagy Ádámot, hogy ilyen alapon a válogatottba a klubszerződésük mellé defaultból behívót kapó felcsúti és fradista ifjoncok mellett ő is nyugodtan ott nyomulhatna a Storck-csapatban, de ha most még nem is, ezt a formát tartva ősztől mindenképp. A Vaszkénak adott gólpassz előtti szóló már nem az első tőle, messziről is egész jól lő, és mondom, egész idényben ezt tudom róla írni majdnem minden meccs után, úgyhogy Baráth és Botka (és a már távozott Vécse) mellett simán itt a negyedik beérett akadémistánk. Azért ez nem rossz. Sokadszor sóhajtok fel: ha egy tapasztalt gerinc mellé építjük be ezeket a fiatalokat, akkor… de mindegy, HA-val kezdődő mondatnak nincs értelme.

Szép volt, Gergő!