Az megvolt, hogy ma felkészülési meccset játszunk?

Megint próbálunk elhallgatni valamit, pedig csak az egyik szereplője vagyunk a történetnek.

honved_kisvarda
(fotó: kisvardafc.hu)

Ez a kép jelent meg a Kisvárda honlapján, és ugye a dátum szerint ma, pénteken felkészülési meccset játszunk egymással. A honvedfc.hu hallgat róla, vagyis olyasmi lehet, mint a legutóbbi válogatott szünet alatti Mezőkövesd és Zalaegerszeg.

Ezekben a zártkapus, titkos meccsekben igazából az a szép, hogy általában úgyis kiszivárognak, cserébe nincs néző, és kimarad a történelmünkből, pedig a meccset lejátszottuk. A Mezőkövesd és a Zete máig sem létezik, egy összeállítás, annyi sem került bele az évkönyvekbe. Mintha a Kispest nem lépett volna pályára, mintha alacsonyabb rangja lenne a egésznek, mint egy száz évvel ezelőtti felkészülésinek az ETC ellen mondjuk.

Nem értjük. (Azt meg hagyjuk, hogy Rossi külön kérésére, mert ez nettó hülyeség. Ha valaki azt hiszi, hogy 2016-ban, az instagram-snapchat-viber-facebook-satöbbi korában valami nem szivárog ki, valamit titokban lehet tartani akár a következő ellenfél, a Paks felé például – az tényleg idióta. Alapból ott játszik Vernes és Kemenes, akik majd addig jól nem tartják a kapcsolatot a néhány hónappal ezelőtti társakkal.)


Ha azonnal szeretnél értesülni a posztjainkról, kövess be minket Telegramon a @csakblog csoportban. (Mi ez és hogyan működik?)

“Az megvolt, hogy ma felkészülési meccset játszunk?” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. ma felkészülési meccs van

    Kérdeztem egy játékost—-mondta zártkapus

    Nincs semmi titok

      1. Várom visszajelzésed hogy a mondat melyik része, melyik kifejezès volt fölényeskedő?

  2. Erre fogalmam sincs miért van szükség……
    Oké, zártkapus meccs rendben, de hogy így kell megtudni az nagyon lekicsinylő dolog :(

    ui.
    Bizonyosan Délczeg eladásának a részeként van a meccs :)

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.