Mastodon

Majdnem

Kisvárda–Honvéd 1–1

  • lövünk egy valószínűleg szabálytalan gólt, (a labda nagyon úgy tűnik, hogy kint volt a gólpassz előtt)
  • vezetünk sokáig,
  • lövünk egy kapufát,
  • a 90. perc után kapunk egy gólt,
  • majd megint lövünk egy kapufát.

Ha nem lett volna az elmúlt hónapok szenvedése, akkor erre, bármennyire szerencsétlenül zárult, akár azt is mondhatnánk, hogy rendben volt. Mert objektíve nagyjából rendben volt egy Kisvárda, egy feljutásra hajtó Kisvárda ellen, Kisvárdán, idegenben, rendesen felforgatott kezdővel, tizenhét éves debütálóval, satöbbi.

Szerencsétlen meccs, sokból az egy – mondhatnánk nyugtatva magunkat. Van ilyen.

„Majdnem” bővebben

Már a meccs előtt hadd köszönjük meg kedves Sándor és kedves Buksi az áldozatos munkátokat, és küldjünk el a vérbe mindenkit

Kisvárda–Honvéd @ Kisvárda, 20:00

Elsőként természetesen Fórizs Sándort szeretnénk köszönteni, aki alig három hónap alatt dolgozta fel magát Kun Gábor szintjére, egyben a klub száztizenöt éves történetének legkárosabb alakjai közé. Egyszer majd tartunk róluk egy szavazást, azonban még túl közeli mindkettejük, hogy objektíven tudjuk megítélni a ténykedésüket. Pedig esküszöm, nem sok nagyobb vágyunk van most, mint hogy végre távoli történetként tekintsünk rájuk. (Címlapképünket is Sándor ihlette és a mesterséges intelligencia alkotta meg: a piros-fekete lepelbe öltözött Halál meghozza a sötétséget a stadionba.)

Aztán itt van Laczkó Buksi, a fogalmatlan edző, aki még ha jót is akarna, akkor is bevállalta Fórizst, nem emelte fel a hangját, elfogadta a felállást – és bukott meg totálisan. Ha beleszólt Fórizs, akkor azért, ha pedig nem szólt bele, és jézusom, Buksi ezt saját erőből hozta össze, akkor meg azért. NB II-ben vereségsorozat, NB II-ben hónapokon át tartó nyeretlenség, ilyen egyszerűen nincs.

„Már a meccs előtt hadd köszönjük meg kedves Sándor és kedves Buksi az áldozatos munkátokat, és küldjünk el a vérbe mindenkit” bővebben

Most az komoly, hogy mindössze 17 jegy

ment el szombat délelőtt fél tizenegyig a hétfő este nyolcas kisvárdai vendégbe?

Nyilvánvaló, hogy szurkolói szempontból az év csúcsa lesz a meccs, amit pont ezért is vétek lenne kihagyni. Aláöltöző, csomagolt szendvics, három és fél órás út oda és vissza, hazaérkezés hajnali kettőre, de mindez semmi a cserébe kapott élményekért. Egyszerűen nem létezhet érv a távolmaradás mellett.

Gyertek, gyertek!

Nem tőlem tudjátok, de a Kisvárda–Honvédot

áttették hétfő este nyolcra – derül ki az MLSZ adatbankjából.

A meccsnek ünnepléssel együtt is tízkor vége, ha valaki odalép neki, és lenyomja egy hólyaggal, akkor éjjel egyre kényelmesen a Bozsiknál lehet.

Minden elemében csodálatos túra lesz. Ne feledjük:

november 25., hétfő 20:00 Kisvárda–Honvéd @ Kisvárda

„Nem tőlem tudjátok, de a Kisvárda–Honvédot” bővebben

Pár nap alatt csodálatosan beárazta magát a magyar bajnokság első osztálya

Éljen az Új Magyar Foci!

1 // Mezőkövesden büntetik a Kecskemétet paksozásért

„Pár nap alatt csodálatosan beárazta magát a magyar bajnokság első osztálya” bővebben

Kösz megint a semmit

Kisvárda – Honvéd 2-2

Eddig azt hittem, érteni vélem Klafuricot, azonban Kisvárdán nagyon sok minden összezavarodott. Ez az ember vagy egy komplett idióta, vagy dróton rángatják mindenféle háttéremberek, vagy tényleg nem tudom mi van.

Télen végignéztek a keretet, és kialakítottak egy 3-4-3-as (5-4-1, 5-2-3, mindegy) felállást, ahol a három belsővédő mellett a két szélsőhátvéd jóval magasabban játszik. Ha van közel egy tucat szélsőd, egy vagon belsővédőd, viszont nincs csatárod, és a középpályára is inkább védekező játékosaid vannak, akkor a döntést könnyen lehet reálisnak nevezni.

„Kösz megint a semmit” bővebben

Felesleges addig számolgatni, amíg nem győzünk, tehát

Kisvárda – Honvéd @ Kisvárda, 17h

tessék e szerint eljárni.

Elég volt a kifogásokból, elég volt a megmentőzésből, hogy nélküle hol lennénk, mert csak magunkat hülyítjük. Kieső helyen állunk, tartósan a kieső helyen állunk, miközben teljesen kilátástalanok vagyunk, és eddig kivétel nélkül elbuktuk az előrelépéshez szükséges összes kulcsmeccsünket. Kisvárda egy újabb esély, szóval

győzni kell.

(Vagy utólag magyarázkodni, az úgyis jobban megy.)

„Felesleges addig számolgatni, amíg nem győzünk, tehát” bővebben

Hiába a vidéki fellegvárazás, az embereket a Fradin, Honvédon és Újpesten kívül legfeljebb a Debrecen és a Videoton érdekli, valamint a tündérmesék

Nézőszámok 28 forduló alapján.

Egyáltalán nem bonyolult megállapítás a poszt címe, nagyjából sejthető volt, hogy valami ilyesmi eredménynek kell kijönnie a nézőszámok elemzéséből. A három hagyományos pesti nagy mellé felnőtt a kizárólag csak az elmúlt huszonöt évben eredményes* két vidéki klub, és ez nem feltétlen baj, mert így már öt valami nevezhető nagyjából komolynak és érdeklődésre számot tartónak az országban, még ha most a Honvéd és Videoton a saját vezetése és eredményessége szintjén közel sem felel meg a kihívásoknak.

* A Debrecen 1999-ben nyert először címet: egy kupát, a Videoton 2006-ban: szintén egy kupát. 1999 óta együtt nyertek 10 bajnokságot és 8 kupát, miközben a Honvéd és az Újpest együtt 1 bajnokságot és 7 kupát.

A rendszerváltás után a magyar futball nagyon megváltozott. A fővárosi nagyokból három tűnik életképesnek, ezekre kíváncsiak is a nézők, valamint a hagyományos Miskolc és Győr mellett/helyett megjelentek új nagyvárosok vidékről, mégpedig a Debrecen és Székesfehérvár. Talán erre az öt klubra mondható el 2023-ban, hogy valóban létezik országos szurkolói bázisa, és – kis túlzással – nem csak a Budapestre költözött szurkolóik kísérik el őket, ha a környéken, vagy az ország másik végén játszanak. Utóbbi jelenségre egyébként a Diósgyőr egy remek példa, és a Debrecen határeset, mert ott nagyon számít, hogy van eredmény, vagy nincs.

Szövődményes érdekesség, hogy amíg a Budapest-Budapest, Budapest-vidék, vidék-Budapest meccsek relatíve vonzzák a nézőket, addig a vidék-vidék meccsek csak nagyon ritkán, vagyis az imént említett felnövés egyelőre egy versus-jelenségnek tűnik, mintsem egy belülről megélt valódi nagysággal. A bajnokság 25 legnézettebb meccséből kettő volt mindössze vidék-vidék: a 22. DVSC-Kecskemét és a 23. DVSC-Videoton, és a Fradi meccsei nélküli listán is csak az első 25-ből nyolc, és szinte kizárólag az előbbi három csapattal.

A tíz legkevesebb nézőt vonzó meccsből nyolc vidék-vidék, és csak a Vasas felcsúti (968 néző) és mezőkövesdi (750 néző) vendégjátéka fért be közé.

„Hiába a vidéki fellegvárazás, az embereket a Fradin, Honvédon és Újpesten kívül legfeljebb a Debrecen és a Videoton érdekli, valamint a tündérmesék” bővebben

Nem csak a pályán játszottunk döntetlent, ti is úgy látjátok, hogy stagnálóan kilátástalan a helyzetünk

Először fordult elő, hogy három légiós végzett egy #meccsembere szavazáson az első három helyen. Mondjuk nagy meglepetés nincs benne, mert az összes játékidő (990 perc) döntő többségében (784 perc) ők voltak a pályán, vagyis eléggé nehéz lett volna mást találni.

A sorrend:

  1. Domingues – az idényben másodszor.
  2. Lukic – az idényben másodszor dobogón.
  3. Mitrocic – a tizenharmadik értékelhető meccsén először a dobogón.
„Nem csak a pályán játszottunk döntetlent, ti is úgy látjátok, hogy stagnálóan kilátástalan a helyzetünk” bővebben

Tök sokat segítene rajtunk, ha egy meccset végre meg tudnánk nyerni

Honvéd – Kisvárda 1-1

Amikor már csak tíz percet kellett volna kibírni a Prenga, Cirkovic, Capan összetételű belsővédelem szerencsétlenkedéséből, akkor Klafuric behozta Ennint, és hirtelen teljesen más megvilágításba került a bénaság fogalma.

Történt mindez egy olyan mérkőzésen, ahol mindössze két magyarral álltunk fel, ahol az összes 990 percből a múlt heti klubrekordot (731 perc) is megdöntve, 784 percet töltött légiós a pályán. Pontazonossággal, csak a több győzelmünk miatt nem vagyunk az utolsó helyen, nekünk van a legtöbb vereségünk, mi kaptuk a legtöbb gólt, rúgtuk a második legkevesebbet, miénk a legrosszabb gólkülönbség, vagyis tökre megéri mindezt importból megoldani.

Számomra egészen hihetetlen, hogy Állambácsi hajlandó finanszírozni olyan teljesítményt, mint például a miénk, hogy légiósokkal, ráadásul többségében nem is jó légiósokkal száguldunk a kiesés felé.

„Tök sokat segítene rajtunk, ha egy meccset végre meg tudnánk nyerni” bővebben