Az utolsó értelmezhető meccsek egyike vár ránk az Újpest ellen

Honvéd – Újpest @ Bozsik, 18h

basszus, azt veszem észre magamon, hogy egyre kevésbé bírom a kettős terhelést. mármint azt a fajtát, amit éveken át simán ledaráltunk, a pénteki társasági iszogatós szórakozást és a szombati meccset együtt. most például kilenc óra ötvenhat, és nehéz fejjel ülök le beharangozót írni, amiből egyelőre azt sem tudom mi lesz, mert úgy gondolatom általában nincs, csak valami tompa szúrás a szemem mögötti részen, úgy agytájékon.

Mindenesetre jön az Újpest, azt pedig legalább rangadó, de mindenképp érdekes, vagy érdektelen, ezt előre képtelenség megmondani.

Tényleg fura, hogy ha mi vagyunk a címvédők, akkor miért nem lepik el a jónépek a Bozsikot, ahol ráadásul, ha minden összejön, már csak hónapokat tölthetünk. A kétezer még akkor is kevés, ha voltak ötszázra beírt ezres évek, mert tudjuk, hogy ez is csak saccra annyi, a három hazain mintha folyamatosan zuhanna a nézőszám.

Egy bajnokcsapat több nézőt érdemelne, ha egyáltalán lehet érdemről beszélni a futballban. Szurkolónk bőven van elég, a Videoton elleni döntőn több stadiont is megtöltöttünk volna, csak nézőnk nincs, aki ki is járna. Pedig a győzteshez húzás intézménye szokott működni. A választásokat követő évben is többen emlékeznek úgy, hogy a nyertes pártra szavaztak, mint ahányan valójában. (Jó, ez nem ugyanaz a jelenség.)

Tehát a győzteshez húzás, a cím elnyerése miatt aktivizálódó tömegek valamiért elmaradnak, és annyian vagyunk, amennyien szoktunk, ha épp nincs kártyamizéria, mert tudjuk, tud ez kevesebb is lenni. Egészen furcsa, szinte emtékás hangulat, hogy bajnokként sokszor csak akkor érzem bajnoknak magam, ha valaki pont rákezd: “bajnokcsapat!, bajnokcsapat!”

Egy normális világban nem így kéne lennie, de tudjuk, a magyar foci minden, csak nem a normális világok egyike. Ilyet kreálni is nehéz, pedig látjuk és tapasztaljuk magunk körül: létezik, él és virul, és mindig képes újabb és újabb abszurditásra, valahogy mindig lehet kicsit rosszabb.

Nem véletlen hőbörög az Öreg, hogy hol a szponzor? Egészen hihetetlen, hogy a kézivezérelt futballunkban pont a bajnokhoz képtelenek átirányítani némi önzetlen piaci jellegű támogatást, és inkább újra és újra felfedezik a szurkolóit elvesztett, tavaly semmit sem mutató Fradit, vagy az amúgy is patyomkin-jelenség Felcsútot. Jogosan merül fel a kérdés, ennek így kell működnie? És igen, teljesen jogos, ha ezek után a valódi piaci szereplők elmaradnak, és minden attól függ, állambácsi kit hova irányít mennyivel. (vö. tavaly egyetlen meccsen sem játszhattunk az edzők által megálmodott legerősebb csapatunkkal a légiós- és az U20-as kvóta miatt, mégis az agyonpénzelt, tehát a kvótapénzekre nagy ívben tojó csapatok előtt végeztünk.)

Innen nézve pedig az egész tavalyi bajnokság egy odadobott bajnokság lesz, amit időn kívül akarnak kezelni, egy újabb évként, ami a semmire elpattant, hiszen a lehetőségét sem adták meg nekünk, hogy erősödjünk, hogy legalább tartsuk a szintet, hiába a sok saját nevelés, a kevés külföldi, a látható – nem nevetni – tömegigény. Egyszerűen nem férünk bele a rendszerbe valamiért.

tpsdave / Pixabay

Amúgy az a vicc, hogy a másik nem ők, hanem miféle az pont az Újpest. Kicsit nekem az az érzésem, hogy a valaki nagyon akarja birtokolni a pártközpontból, csak épp ott ül egy másik kvázipiaci tulajdonos, aki nem akarja ingyen adni. Újpesten nem lehet úgy beülni a tutiba, mint a Fradinál, MTK-nál, hogy majd az anyaegyesület átveszi a focit, mi meg az anyaegyesületet. Átlátszó is lenne, meg a belga ehhez egyelőre nem adja an evét.

Nekem szent meggyőződésem, hogy addig húzza, amíg sok pénzért ki nem vásárolják, és ehhez egy durva kettős játékot játszik. Úgy tesz, mint aki eredményes akar lenni (egyébként mellékesen miért ne lehetne eredményes?), évről-évre egész jó keretet rak össze, miközben szabadjára enged mindent, amivel az Újpestre fel lehet hívni a figyelmet (új címer, az évek óta rekordbüntetéseket összehozó szurkolók, stb.), keresve, hogy mikor pattan el ott fönt a cérna, és mondanak neki egy szemérmetlenül nagy összeget, amiért már hajlandó megválni a klubtól.

Valami ilyesmi konteó körvonalazódik bennem, és a szomorú tapasztalat, hogy mi még erre sem vagyunk jók, minket már senki sem akar. (l. pl. hol vannak az irányított támogatók?) Bár, egy nyakatekert logikával azt is mondhatnánk, hogy hasonló a helyzet, mint Újpesten, és direkt nincs az a pénz, ami úgy általában most még kering a semmiben, és akár hozzánk is lecsaphatna, mert nem, akkor az Öreg maradhatna. Egyelőre jobb ez így, hogy egy velünk lojális valaki viszi a Honvédot, így nem fáj nagy pénzbe, és nem veszélyes ránk. (Hahaha, bajnokcsapat!) Direktbe minket sem könnyű átvenni, a Budapesti Honvéd a világ csórója, nem lesz ott soha annyi TAO és egyéb bevétel, hogy átvegyen, vagy visszavegyen egy fociklubot, ami huszonhat éve levált róla, és a másik út, hogy egy piaci befektetőnek álcázott baráti céggel kivásároljuk az Öreget szintén járhatatlan, mert ilyet még nem csináltak.

katja / Pixabay

Ezért is írtam a címbe, hogy az utolsó értelmezhető meccsek egyike lesz az Újpest elleni, mert ebbe a két klubba még nem tette be állambácsi a lábát. Nézzük meg lehetőségeket, a szponzorfalat, a sajtónkat, úgy általában az Újpestet és a Honvédot kürülvevő klímát, és nézzünk meg szinte mindenki mást. Ide nem fog beházasodni a gázszerelő lánya, itt nincs fürdő, ami ér annyit egy önkormányzatnak, hogy focicsapatot építsen rá, itt nincs atomerőmű, ide nem irányított senki korábban nem éppen baráti oligarchát tisztára mosatni a nevét, itt csak annyi állami pénz van, amennyit le tudunk hívni a rendszerből, és pásssz.

A Honvéd-Újpest ebből a nézőpontból tehát a viszonylag tiszta NB I. legnagyobb rangadója, sőt, az egyetlen meccse. Nagyon kifacsarva, aki itt nyer, az a központtól független magyar bajnok.

Valahol azért elég visszataszító az a világ, ahol egy platformra kerülünk az újpestiekkel, ahol az ellenzéki fradistáknak külön szektort nyitunk a Bozsikban, mert ezek nekünk természetes ellenfeleink kéne legyenek, nem pedig – lassan – a legközelebbi barátaink.

Vicc.

Így tényleg felesleges bármiféle hagyományról beszélni, százhúsz éves magyar futballról, Orthról, Puskásról, Albertről, Kispestről, MTK-ról, Fradiról, történelemről, Dunai iskoláról, bármiről, mert láthatóan senkit sem érdekel az egész, miközben a saját játékukat játsszák velünk és azzal, ami sokak számára az egyik legfontosabb igazodási pont az életünkben: a klubjainkkal.

És ha valakinek, akkor nekünk pont szabad mindezt szóvá tenni, mert tudjuk milyen a hatalmasok autóskártyájában egyik kedvenc lapnak lenni, és tudjuk, még egyszer nem kérünk belőle. Sokan tényleg azt nem értik, hogy a javukat akarjuk, amikor szóvá tesszük, ez nem lesz így jó, ebbe a történetbe bele fog mindenki rokkanni, és ha összedől, válogatás nélkül ránt magával mindent. Helyette csípőből jön a válasz: minek ugrálunk, régen nekünk kedveztek, most másnak, ez így fair. Szomorú vagyok.

mondtam, hogy nem bírom a kettős terhelést. most tíz óra harminchét, tehát negyvenegy percet töltöttem eddig a poszttal, két kávéval, és egy rövidebb telefonbeszélgetéssel. ez lett, bocsi.

az ilyen posztok után már az sem lepne meg, ha kiderülne, mégis lapos a Föld.