Szünet után folytatjuk adásunkat

Paks – Bp. Honvéd @ Paks, 17:00 (tv: m4sport.hu)

 

Rossi (apropos, tegnap volt a szülinapja) alatt mindig féltem a válogatott szünetektől. Egyrészt ugye a klub ilyenkor hajlamos nem publikálni, hogy kivel játszunk edzőmeccset (tényleg, EvdM játszott edzőmeccset?), ráadásul az edzőmeccsek nem is mindig jöttek be, mert a szünetek után, – emlékeim szerint természetesen – rendre kikaptunk. (jegyzet magamnak: Ezt a mondatot utólag majd rendbe kéne tenni valahogy.)

Pakstól tehát most félek.

Ugye a Lokit magunkra vállaltuk, mármint én és Salvatore barátunk, mert elkiabáltuk, nagyképűek voltunk, fel sem tételeztük, hogy pont ellenük, pont otthon megszakadhat bármilyen sorozat. A Loki egészen addig rossz volt, mínusz a Vasas ellen, de akkor nagyon hamar rúgtak négy gólt, úgy meg azért könnyű.

Hiába volt játékunk, hiába voltunk kapura veszélyesebbek, vannak ilyen meccsek. Ha évente egy, azt valahogy kibírjuk. Mert ugye vannak rossz meccsek, amiket meg lehet nyerni (l. Újpest, idén), és vannak vállalható meccsek, amiken sanszod sincs, mert valahol máshol már rég eldöntötték, itt ki kell kapnod. A foci már csak egy ilyen sport, részben ezért is szeretjük.

Na, de a Paksra visszatérve. Jelen pillanatban (fél tíz, vasárnap délelőtt, kissé másnaposan) az utolsó helyen állnak egy győzelemmel, három döntetlennel és három vereséggel, tíz-tizennégyes gólkülönbséggel, és a tavaly megszokotthoz hasonló hazai mérlegükkel. Paksról ugyanis nem szokás győztesen eljönni, igaz, kikapni sem. Pakson minden meccs null-nullról indul, és általában úgy is ér véget. Legfeljebb egy-egy, de akkor már véresre tapsolta a lelkes publikum a tenyerét.

Plusz a falevelek a pályán. Hiába az új, fűtött gyep, a paksi katlan ősszel a legszebb, amikor a környező fák levelei hullani kezdenek, és elég egy apró szellő, valahogy huss be mind a pályára. Szemben földszintes házsor, néhány talán jegenye, saras-leveles center, egymást gyömöszölő csapatok – bennem egy ilyen kép él Paksról.

Most nem lesz szemben semmi, csak a házsor, mert bontják a stadiont, ha azon lehet egyáltalán bontani bármit, hogy a helyére egy új épüljön, mert miért ne. A fák biztos ott lesznek, bár nem tudom, lehet a sporttelephez tartoztak, akkor viszont nem, mert a helyükön inkább lelátó fog kinőni a földből, a hátsó szomszédok legnagyobb örömére. A szombathelyi ikonikus tízemeletesek után egy újabb potyázósor tűnik el az NB I-ből.

Egymást gyömöszölő csapatokat viszont merek ígérni. A Paks, és igazából Csertői olyan, hogy bárkire képes ráerőltetni az akaratát, hogy onnantól a futball játékosabbik oldalát tegyük talonba, majd elővesszük bármikor máskor. És most nem a Rossi-féle tudatos neem látványfutballról beszélünk, hanem a lehetőségekhez képest az eredményességet fenntartó Csertőiről. Általában lassan indulnak be, október-novemberik mindenki reménykedik, talán idén végre kiesnek, hiszen annyire jellegtelenek szegénykéim, de aztán valahogy mindig tart a bizalom, hogy végül befussanak ötödiknek (tavaly), hetediknek (tavalyelőtt) és megint ötödiknek (tavalyelőtt előtt).

A Paks az NB I. csótánya. Egyszerűen lehetetlen kipusztítani őket, kellemetlen együttélni velük, ráadásul képesek bármikor alkalmazkodni az újabb és újabb feltételekhez. Légiós után nem fizet az MLSZ? Na, bumm, nekünk nincs. Fiatal után fizet? Jó, akkor lesz fiatal, és természetesen a környékről. Csak kicsi stadiont adna állambácsi, de mi van, ha lesz még egyszer nemzetközi kupa? Sebaj, a város majd kisegít, legalább kiderül, hogy ellenzékből is lehet lelátót betonozni.

 

Szokjuk meg, hogy bizony a Pakssal tartósan együtt kell majd élnünk. Ami ugye baj, mert nekünk valahogy legendásan nem megy ellenük. Jó, nem egy Kecskemét, és a hazai 5-7-1 is úgy-ahogy belefér, ám Pakson a 4-4-3 már határeset. Értjük, hogy nem a fénykorunkat éltük az elmúlt tizenpár évben, de nemár, hogy mi lennénk a fővárosi Paks, és magunkkal szinte csak ikszelni tudunk? (megjegyzés magamnak: Hülye vagy, Hanta fiam, megint valami régi emlékből csináltál bekezdést. A 2013-as 0-3 óta tíz meccset játszottunk a Pakssal, 4-6-0, amiből 1-3-0 a mérleg idegenben.) (megjegyzésben vitatkozom magammal: Akkor most mi van? Mégis mikor mondom a kisebb hülyeséget? Iksz vagy nem iksz?)

Iksz.

Komolyan. Ezt várom. Mármint nem ezt, de még csak nem is ezt, hanem a futballos verzióját, a nagybetűs X-et, vagy magyarul a döntetlent, sportkommentátorul az eldöntetlent, nagyfaterom szerint pedig a szart sem érőt. Ordas nagy egyenlő lesz, bár nem null-null, hanem mondjuk egy-egy, netán kettő-kettő, mert egyszerűen nem lehet máshogy. Ennek a játéknak meg kell legyenek a maga törvényszerűségei, és márpedig ide tartozik a szünet után nem megy nekünk, a Pakson nem nyerünk, meg a hasonló huncutságok. Ennyi pedig bőven elég kell legyen.

No, valami ilyesmit szerettem volna mondani, sőt, “a Paks az NB I. csótánya” mondatomra még büszke is vagyok. Valakinek végre ki kellett mondania.