Napikispest 2017.10.06.

  • felkészülési mérkőzés // tizenegytől zártkapus meccset játszottunk az Újpesttel. A temetőből a pálya nagyjából fele-kétharmada látszik, és az ott töltött 75 perc alapján 1-0-ra vezettünk Pölöskei szabadrúgásgóljával. A csapat, ami ebben az időben a pályán volt:
    • Horváth – Villám, Deák (Lovric), Bobál, Laczkó – Pölöskei – Tömösvári, Holender, Herjeczki – Danilo (Nagy Geri), Dark
    • talán a Honvéd vagy az Újpest később egyéb részleteket is közöl.
    • update // miközben ezeket bepötyögtem mobilról, a honvedfc.hu valóban kitette a részleteket: Horváth A. – Villám (Latifu), Deák (Lovric), Bobál D., Laczkó – Tömösvári, Pölöskei (Kamber), Herjeczki, Holender (Lanzafame) – Danilo (Nagy G.), Kabangu // gól: Pölöskei
  • Laszka

    No, es milyen volt a jatek?

    • Háromszor is a gólvonalról mentettünk, Krisu és Tömös rendszeresen oldalt cserélt, Pölöskei játszott a védők előtt (gondolom az eltiltott Kamber pótlása miatt), Holender pedig a csatárok mögött. Szóval klasszikus 4-1-3-2, ahogy azt felírtuk.
      Amúgy tipikus felkészülési meccs volt, annak majdnem minden érdektelenségével :)

      • 58914020 .

        Danilo sérülése súlyosnak tűnt?

        • Azt pont nem láttam, takarásban volt.

  • Pingback: Napikispest 2017.10.06. | Zongoracipelő()

  • áfonya bácsi

    Mi a helyzet vajon Baráth Botival?

  • októberes

    Játszott a második csapatban Csábi és Bobál G. Az eredmény nem fontos (1:2)…

    • László Papp

      Iváncsa…Eszem-fa…m megáll.Értem én,hogy sokan azt mondják,a második csapatnál nem az eredmény a fontos,de azért akkor is.Ráadásul a Bozsikban.

      • István Hereb

        Gondok lehetnek Pista csapatával…

        • László Papp

          Lehet,hogy nem véletlenül nem tudott Gálhidi sem igazán kihozni az NB3-as csapatból semmit.Bár ott is szinte évről évre új csapat van,mert az előző évi csapat 60-70%-a megy kölcsönbe vagy a levesbe.

          • októberes

            Szerintem ott meccsről-meccsre új csapat van. Azért úgy nem egyszerű, hogy mindig változik a keret a csapatok közötti átjárás miatt.

          • 58914020 .

            Pontosan.
            Lényegében az edzői munka lényegére, a csapatépítésre nincs semmilyen lehetőség.

          • László Papp

            És hogy lehet így játékost nevelni,ha egyik héten ebben a csapatban,másik héten meg abban játszik valaki?

          • Pisi idén cca 40 játékost nevezett eddig meccsre. Nem kicsi a körforgás.

        • Pedig az első félidőben elég jó volt a foci. A másodikban aztán az Iváncsa háromszor átjött a térfelünkre, két gól. :(

  • medvepuszi

    Azt hittem, lesz egy-két próbanéger. Ült pár számomra ismeretlen a tribünön a Vasas-meccsen, de ezek szerint rokonság/haverság lehetett

  • Granero

    Elkezdtem nezni a valogatott meccset de minek? 20 perc, 2:0, kikapcs.

    • Granero

      A Népsport élő tudosításai meg külön jók – mindig megy a felhajtás meg a bizakodás aztán jön a menetrendszerű “NEM IGAZ, MÁR KETTŐ NULLA!” – mintha nem lehetne előre tudni, hogy ez lesz, még Andorra ellen is.
      Na, megyek barkácsolni :)

      • Zs.

        Minek nezel ilyesmi szart? Te nem tudod h CSAK A KISPEST? ;o))

        • 58914020 .

          Azért mégiscsak a nemzeti válogatott…

          Azt hiszem, Eppel karrierje véget ért a válogatottban. Ugrait dicsérik, mert le tudott venni egy-két labdát, Storck is fennhagyta a pályán – innentől kezdve Marci csak akkor kerül vissza, ha a bajnokságban megint termelné a gólokat.

          • Sanzi

            Ugrai az egyik, aki nem lefelé lógott ki. Gólt szerzett, agilis volt, folyamatosan jól tartotta meg a labdát, nem szarta tele a gatyát…
            Eppel bemutatkozása ill. utána közel nem mutatott ilyen meggyőző játékot sajnos.

          • 58914020 .

            Jogos, bár normális meccsen, normális pozícióban Eppel pont nem kapott lehetőséget, talán egyedül az oroszok ellen, ahol a tévé még a meccs legjobb magyarjának is megválasztotta.
            Nem hinném, hogy Ugrai lesz a megoldás a magyar válogatott csatárproblémáira.

          • CSAKA

            Úgy gondolom, hogy a válogatottnál jelenleg nem a csatárprobléma a legnagyobb gond..😟

          • Granero

            Ez van, melózni kell tovább. Ha jó lesz akkor majd beválogatják megint, bár gondolom nem lesz egyszerű, kb. az kellene mint tavaly.

        • Granero

          Néha még reménykedik az ember, hogy pl. az Eppel beállva győztes gólt lő vagy valami hasonló… :)

          • Zs.

            Neki addig jo amig nem megy a valogatottba…

    • Sanzi

      Arra azért kíváncsi lennék, hogy milyen a mentális felkészítés… Gulácsi hétről hétre egy Bundásliga élcsapatban véd!!! Ma meg totál indiszponáltan tette a dolgát… hozzáteszem, ő nem válogatott szint!
      Nálam Bogdán klasszisokkal jobb kapus.

      • cs cs

        Még Gróf is, pedig az első meccsein halálfélelme volt, ha a kapunk felé ment a labda.

      • Granero

        Nem tudom Bogdán most éppen mit csinál, de Gulácsi egy top Bundes csapat (+BL) kapusa szóval ha valakiben bíztam akkor az ő volt az.
        Bogdán sajnos elszalasztotta az óriási esélyt hogy a Liverpool kapusa legyen pedig ha a közepesnél kicsit jobban teljesít azon a két meccsen amit kapott akkor akkor még ma is ő lehetne Kloppnál az 1-es. Nem tudom mikor kap magyar focista még egy ilyen lehetőséget :(

  • Döme Sanya

    Szégyen. Ebbe a magyar fociban minden fillér pénzkidobás.

    • Latabár

      Bezzeg a te idődben….

      • Döme Sanya

        Iszonyatosan igénytelen vagy, ha ez neked megfelel.

        • Latabár

          Neeem! Nem felel meg! Bosszant engem is nagyon!
          De ennél is jobban idegesít a magadfajta örökösen csak negatívan megnyílvánuló, a sikertelenségen elélvező ember! Ráadásul úgy degradál valamit, hogy abban soha nem bizonyìtott…

          • Döme Sanya

            Figyelj, honnan veszed, hogy nem bizonyítottan. De csak a példa, ha a munkahelyeden szarul teljesítesz folyamatosan, hányszor nézik el neked. Ez már sok tízéves szar, ezért ilyen rohadtul büdös, rajtad kívül mindenkinek.

          • Latabár

            Jaja! Viszont / itt legalábbis / kevesen élvezkednek a “szaron” olyan hévvel és alázattal mint te!
            Nálam a “bizonyítás” ’86-ig érvényes! Az után hiteltelen mindenki… Főleg a ” messziről jött ember”! ;)
            Akkor tőlem.is egy példa; ha neked évtizedeken keresztűl azt szajkózzák a füledbe a munkahelyeden hogy hülye vagy a szakmádhoz, előbb utóbb el is fogod azt hinni.
            Gondolom nem érted ennek összefüggését a futballal kapcsolatban?!

          • Döme Sanya

            Tehát te azt képzeled, hogy sokan vagy egymagad, mert összekevered a személyeskedést egy véleménnyel. Figyelj én nem szapulok senkit, ténymegállapításokat teszek, személyes sértést neked nem írok, mert látom, hogy nem vagy 100- as. Sokkal nagyobb kárt okoz az aki többet hitet el róluk mint a valódi értékük. Magyar foci 11 kapott gól egy hét alatt. Akkor neked mondom jaj de ügyesek. Stork meg szerintem mióta itt van soha nem bizonyította, hogy ért a focihoz. Igaz Manoló. A példád meg sántít, ha nekem azt mondták volna, hogy sz@r a munkám abba hagynám, vagy megpróbálnék fejlődni.

          • Latabár

            Én egy személyről beszélek, hogy kizárólag negatív, károgó tud lenni!
            Te több személyről, hogy tehetségtelen, túlfizetett!
            Én speckósan neked címzem, te általánosítasz! Döntse el mindenki vérmérséklete szerint, hogy a labdarúgás szempontjából melyik a rosszabb!?
            Na! Akkor én most mondom; hagyd abba a csak és kizárólag károgást! Amikor pozitív dolog történik, akkor azt ismerd el, és annak is adj hangot! Próbálj meg ebben is fejlődni!! ;)

          • Döme Sanya
          • Latabár

            Akkor ne nézd/nézzétek ha nem tetszik! Vagy élvezitek az önsanyargatást?! Járjatok tollas meccsre….

  • Pelso

    ez csak 1 (v)álogatott… :(
    ….
    bezzeg Rossi megint verte a vidit .)

  • CSAKA

    Ameddig a fociból jól megélők (saját jól felfogott édeküktől vezérelve) és a sokkal jobbat érdemlő szurkolók (a kétségbeesésük által táplált reménybe kapaszkodva) nem reális elvárással várnak, harangoznak be és értékelnek egy magyar meccset, addig semmi a világon nem fog változni. Ez a meccs előre, fixen fogadható volt alaphangon 3+ gólkülönbségű vereségre. Ehhez képest most úgy állítják be, mintha az első 20 percben mi lettünk volna fölényben és ha nincs az 2 perc nagyon peches időszak, akkor akármi is megtörténhetett volna. Pedig csak annyi történt volna, hogy Svájc felpörög 80% ra és 3+ ra lehozza a meccset. Így is mázlink volt mert sokak által szidott GP 4 további ziccert is hárított. Nehéz ezt elfogadni ( én sem tudom) de nekünk egyenlőre nem az eredményt kellene néznünk, értékelnünk! Csak a hozzáállást, a lelkesedést, a címeres mez tiszteletét, hogy ki tette oda magát a pályára rendesen, az edző mit mutatott taktikailag, csapategységben, stb. Na ebben sajnos a tegnapi meccs értékelhetetlen szintet hozot..😟

    • 58914020 .

      Ha egy Izland ki tud jutni egy vb-re, a mi csapatunknak is többet kellene produkálnia.

      Nem volt borítékolható a végeredmény, ahogy az sem borítékolható, hogy pl. Argentína talán ott sem lesz a világbajnokságon, világklasszisokkal.

      Nagyon sok múlik a körülményeken és egy edzőn: Lásd Marco Rossi – Erik van der Meer

      • CSAKA

        Sajnos már az izlandi focisták hozzáállása, technikai, fizikai és mentális felkészültsége is fényévekre van a mieinkétől. Ezen kívül az edzői stább is olyan játékot játszat velük, ami a játékos garnitúra képességeihez illeszkedik. Sajnos ezt nehéz elfogadni, de nálunk ebből egyik sem valósul meg.

        • 58914020 .

          Éppen erről beszélek.
          Az edzőt kellene jobban kiválasztani – akkor sem biztos, hogy kijutunk, de legalább nem ez az eszetlenség és időpocséklás folyna.

      • Granero

        Az a furcsa, hogy ugyanez a Storck tavaly kijutott az EB-re és ott sem vallott szégyent. Amikor a Kleinheisler meg a Priskin norvégoknak betalált akkor még én is azt hittem, hogy ez egy edző zseni. Vagy amikor 2:0-ra verük az osztrákokat.
        Most meg ugyanez a csapat+edző betlizik egymás után.
        Elég csak az andorrai meccsre gondolni, te jó ég…

        • 58914020 .

          Dárdai tette össze neki – ahogy a szezon elejei eredményeket pedig Rossi Van der Meernek.
          (És persze, egyedülálló módon a magyar válogatott egy hónapot készült az EB-re, amire a többi csapatnak esélye sem volt.)

          • Granero

            Hát ha így van akkor az a jó hír, hogy Dárdai egy jó edző :)

  • Döme Sanya

    Olyan a csapat mint a szövetségi kapitány, tehetségtelen.

    • Latabár

      Na, sikerült ejakulálnod végre…?! ;)

      • Csaba Horváth

        Ha a válogatottra gondolt, akkor tökéletesen igaza volt, független az ejakulációtól. :) Svájc úgy átszaladt rajtunk, mint svájci bicska az alpesi lágy krémsajton… :(

        • Latabár

          Ezt a világon senki nem vitatja!

          • Döme Sanya

            Te egy beteg ember vagy, ha a szomszéd kutyáját szidják jogosan mert rászart a lábtörlőre, te azt is feleszed.

          • Latabár

            Ne sarkítsd ki a dolgokat a végtelenségig! Sajnálom, ha valóban nem érted miről beszélek!
            Én is leszidom a kutyát, sőt a szomszédot is, ha bizonyíthatóan az ő hibája, hogy a kutyája hozzám sz.rik!
            Viszont előfordul olyan is, hogy a szomszéd kutyájának köszönhetem, hogy a mozdonyszőke hazánkfia nem mer hozzám sem bejönni! Ilyenkor viszont megsimogatom és megdicsérem a kutyát! Remélem értesz?!
            Na ez utóbbi cselekedet hiányzik belőled!
            Te a hazai futballban annyit látsz, hogy “kutya”, és nem is vagy hajlandó másra vele kapcsolatban, mint várni az alkalmat, hogy belerúghass!

          • Szurkoló

            Teljesen igazad van.Egyszerűen az irigység beszél belőle mert nem hozott áldozatot kb 6 éves korától azért hogy az váljon belőle ami szeretett volna lenni.Legjobban a pénzt irigyli mindenki de a fizetést mindenhol a piac határozza meg!(német ,osztrák IV osztály 5 ezer euro.)Ha nem lennének légiósok lehet a fizetés is a magyar minimálbér lenne!

          • Csaba Horváth

            Akkor nem értem. A csapatba nem volt tartás, a svájciak legalább olyan szinten megaláztak minket, mint az andorraiak, és ha valaki ezt cinikusan, esetleg felháborodottan szóvá teszi, akkor az szerinted élvezkedik más szenvedésén? Szerinted Döme Sanyának, nekem és még sokmillió embernek illetve a jelenlévő 1500 magyarnak nem volt ez szenvedés? Szerinted korrekt dolog, hogy egy átlag magyar ember fizetésének majd 10x-t vágják zsebre, és cserébe égetik, lejáratják a hazájukat?
            Storck is magyarázza a magyarázhatatlant és eszébe nem jut azt mondani, hogy bocsi gyerekek elfogyott a tudomány…inkább jönnek a kifogások, a felelősség lerázása, csakhogy tömhesse tovább a zsebét…szóval teljesen egyetértek Döme Sanyával…ha a Lanzát kezdene cikizni egy rosszabb mérkőzése után, akkor lehet én is odaszólnék neki…de ez a válogatott az szövetségi kapitányával együtt nem érdemel semmilyen alázatot, megértést….

          • Latabár

            Tényleg ennyire érthetetlen vagyok?!
            Nem az a bajom, hogy nem tetszett a produktum! Nekem sem tetszett! Sőt! Kimondottan idegesített! / Nem csak a válogatott meccsről beszélek! /
            Nem azt szeretném elérni, hogy a szart is aranynak lássuk, hogy ne kritizáljunk! Jelen esetben ráadásul bőven van mit kritizálni!
            A gond az, ha valaki nem képes másra, mint kritizálni! Aki tud mondani A-t, az tudjon B-t is

  • Zoltán

    Olyan nincs hogy a Latabár ne írjon valamire negatív hangvételű választ. Kár erőlködni.

    • Latabár

      Jelen esetben a negatívat szapulom…
      Ha értenéd!

      • Csaba Horváth

        Végülis igaza van Zoltánnak. Ha a negatívra is negatívat mondasz, akkor végsősoron negatív hangvételű volt a válaszod, nem? :D

        • Latabár

          Ez így igaz! :)

      • Szurkoló

        Nem érti!Nem is fogja!

  • Czibulyás Dániel Pál

    Sziasztok!!!

    Szolgálati közlemény (forrás: KISPEST-HONVÉD fb)

    “U19-es csapatunk Bajnokok Ligája mérkőzésen lép pályára az FK Sutjeska Niksic ellen a Bozsik stadionban.

    A belépés díjtalan, de nullás jegyet kell váltani a pénztárban.
    Jegyek a tribünre szólnak és a tábor is ott fog szurkolni fiataljainknak.
    A bérletek érvényesek a erre a meccsre is!

    MINDENKI A BOZSIKBA!
    CSAK A KISPEST!”

    A Bérleteseknek nem kell 0-ás jegyet váltaniuk! Minden szempontból különleges lesz a szurkolás, aki tud, tényleg jöjjön el, pláne, hogy ebben a hónapban idegenben játszunk…

    és zárásként egy kis múltidéző: