Egyéni hibák, önbizalomhiány, bíró sporttárs, lassan nem marad kire kenni kedves Erik, hogy képtelen vagy megbirkózni a feladattal

Debrecen – Bp. Honvéd 1-0

Az első félidőben elkövettünk egy nagyon nagy hibát, amiért megfizettünk, mert a kontrából betalált az ellenfél.

Banó-Szabó passzolná ki a szélre Holendernek a Debrecen térfelén, a labda azonban nagyon átlátszó, kilépnek rá, indulnak belőle, gyorsan ki a szélre, Takács beviszi a tizenhatoson belülre, csel még nincs, de Deák már elcsúszik, Takács visszahúzza, majd ellövi a hosszúba. Egy a Lokinak – és egy mondat Erik szájába.

A gól pillanatában pontosan tudtam, hogy ha marad, akkor biztosan lesz EvdM meccset követő nyilatkozatában személyi felelősséget megállapító rész. A Nagy Hibát most Banó-Szabó követte el, ahogy

  • a Kövesd (1-2) ellen Laczkó vesztette el az emberét;
  • Újpesten (1-2) “a sérüléséből felépült Deákot úgy kellett játszatnunk, hogy még nem volt időnk őt játékba hozni”, ráadásul “második gól előtt Lanzafame labdát vesztett, Gróf pedig hibázott”;
  • a debreceni kettős meccsen a Diósgyőr (1-2) ellen alap a bírózás: “Sajnos nem először teszik ezt velünk, a Debrecennek is megadtak egy jogtalan tizenegyest ellenünk. Ez már a sokadik eset. Nehéz úgy dolgozni és motiválni a futballistákat, hogy egy döntéssel tönkreteszik a kőkemény munkánkat.” bónusz újra bíró, az első gól eleve abból lett, hogy az a szerencsétlen egy szabálytalan bedobást visszafújt;
  • a Vasas (1-4) ellen egy érdekes egyéni hiba, ezúttal bírótól és nem játékostól: “(…) hanem egy számukra már megszokottá vált emberi mulasztás érkezett, ugyanis a Vasas a második gólját egy jól látható leshelyzetből rúgta”;
  • Videoton (1-1), szimpla egyéni hiba (Baráth): “az első öt percben inkább a biztos megoldásokat válasszák, erre a harmadik percben gólt kaptunk egy egyéni hibát követően”;
  • Fradi (1-3) és Bobál: “Részünkről ez a hibák meccse volt. Az első és a második félidő elején is ugyanaz a játékosom ugyanazt a hibát követte el, (…) Sajnos ezek az egyéni hibák eldöntötték a mérkőzést”;
  • Pakson (2-2) apró bírózás, de mivel oda-vissza fújt, így összességében nem ez döntött;
  • Debrecen (1-3) személyi felelősökkel: “Sajnos ekkor bekövetkezett egy hiba, Gróf és a sorfalban álló Latifu is hibázott és gólt kaptunk”;
  • Balmazújváros (2-2), ahol “sajnos Laczkó hibájából kaptunk egyet”.

Valaki mindig hibás. Tizennyolc mérkőzés, tíznél is több egyéni hiba, ami befolyásolja az eredményességünket. (vö.: eddig hét meccset nyertünk meg, egyedül a Diósgyőr elleni hazai döntetlen után  nem sikerült senkit sem hibáztatni személy szerint.) Mintha az egész világ összeesküdött volna ellenünk, még a sporiknak is szólni kellett, mert lehet, egyedül nem biztos, hogy elegek leszünk. Laczkó alig játszik, így kevesebbet tud hibázni egyénileg, ahogy Gróf is csak azt nyalhatja be potyának, ami kapura megy. Ráadásul ott van az a hatalmas kockázat, hogy ha csak az ellenfél térfelén tudjuk eladni a labdát, akkor nagyon kell figyelni, mert a kontrát bármikor meg tudnánk akadályozni, jól jön egy kis elcsúszás, némi helyezkedési hiba, esetleg egy szép csel, amivel befűzetjük magunkat.

Vajon meddig lehet ezt eljátszani? Minden szép és jó, a csapat egyben, csak azok a fránya egyéni hibák, ha ki tudnánk zárni a játékunkból, lenne itt boldogság, dobogó, talán több is, hiszen a bajnoki cím kötelez.

A csapat mentálisan erős, bár nincs önbizalma, így pedig nem lehet meccset nyerni. Mi van? Tényleg ezt sikerült nyilatkozni? Valami itt nagyon nagy katyvasz, próbáljuk meg kibogozni (kigobozni, mindegy). Önbizalmad akkor lesz, ha hiszel abban, amit csinálsz, és látod az eredményét. Ilyenkor egy gyengébb csapat is többre viheti, mint azt gondolnák róla, elég példának felhozni a tavalyi évünket, vagy megnézni mostanában a Debrecent. Idén a srácok látványosan nem hisznek Erikben, nem hisznek saját magukban, önbizalmuk ugyan van, de képtelenek hozni a korábban tőlük megismert koncentrációs szintet, amiből következik, hogy jönnek a hibák, zuhan az eredményesség, bukó az egész.

Debrecenben is mentünk előre a második félidőben (Pölő le, Luki be a szélre; később Deák helyett Danilo), akkor már helyzeteink is voltak, a kihagyhatatlannak tűnőt is kihagytuk, plusz Nagy Sándor nem először mutatja meg ellenünk, hogy értelmetlen volt elküldeni. Hónapok óta, ha necces a Lokinak, akkor ő tartja meccsben a csapatot. Az első félidő totális csődje után már ez is valami. Szerencsésen megúsztunk egy mínusz hármat, valamennyire felálltunk, egyedül az amúgy elég gyengus Debrecennel nem tudtunk mit kezdeni a pályán.

Gróf – Baráth, Lovric, Kamber, Holender – Lukács, Gazdag, Banó-Szabó, Danilo – Eppel, Lanzafame – valami ilyesmire álltunk át az utolsó húsz percre, szinte feladva a védekezést, és amekkora szerencséje volt EvdM-nek, ahelyett, hogy gólokat kaptunk volna, nekünk lettek helyzeteink. Csak hát ugye az önbizalom. Mondhatnánk, hogy legalább a padon megvan, de nem, a vakszerencsét ne nevezzük annak (l. Újpest, hazai 2-1). A csatárok számának növelése nem helyettesíti a csapatjátékot. Nem a csatár rúgja a gólt (jó, Lanzafame néha igen), hanem a csapat, egyedül semmire sem mész.

Bár EvdM a meccs előtt azt nyilatkozta az M4 Sporton, hogy a télen több játékost is(!) igazolni kell, vagyis úgy tűnik, mint akivel közösen építjük a jövőt, miközben valahol mégis van egy olyan érzésem, hogy az állása miatt vállal be iszonyatosan kockázatos dolgokat a meccsen. Ráadásul kénytelen is bevállalni, ha eredményt akar valahogy elérni, mert nincs semmiféle játéka a csapatának, amiben megbízhatna. Igen, azt látni, hogy EvdM se bízik a csapatában, csak tolja és tolja be a támadókat a meccsek végén, hátha.

A padról tehát egy olyan önbizalmat várunk el a játékosoktól, amivel mi magunk sem rendelkezünk. Még egyszer: a vakszerencsében bízni nem önbizalom, az önbizalomhoz

itt megszakítjuk adásunkat: az önbizalom (vagy a bizalom) szó ugyanis nem szerepel az Új Magyar Lexikonban (Akadémiai Kiadó, 1959), de még a pótkötetében sem! sőt, a Magyar Értelmező Kéziszótárban (Akadémiai Kiadó, 1972) is csak az ön| előtagnál, egy tömbösített felsorolásban találjuk meg az -ámítással, -becsüléssel, etc, és -borotvával együtt. tehát önbizalom: fn. Az a tulajdonság, hogy vki bízik saját képességeiben. kösz a semmit. a következő szócikk amúgy az öncsonkítás.

nohát, az derült ki a megszakítás alatt, hogy önbizalommal még lexikális szinten sem rendelkezik a magyarság, de persze az is lehet, hogy 56 után vagyunk, a galád szerkesztők inkább nem kockáztattak, hátha valaki felcsapja a nyolckötetest és a sorok között olvasva márciusban újrakezdi. Vagy az önbizalom annyira egyszerű dolog lenne, hogy magyarázni sem érdemes? Akkor a levegő, az asztal, vagy Dánia mi a fenének szerepel a lexikonban?

Nincs más, maradnunk kell az MÉK-ben megfogalmazott jelentésnél: bízni saját képességeinkben. A kezdőben nyolc olyan játékos, aki pályára lépett a májusi bajnoki döntőn (és előtte egy héttel, amikor ötöt rúgtunk Debrecenben), plusz Banó-Szabó, Deák és Pölöskei, a saját képességeinkkel tehát nem lehet nagy gond, pontosan tudjuk mire elég. A saját képesség megléte azonban csak szükséges, ám nem elégséges feltétele az önbizalomnak, szükséges a bízás is.

bizalom fn 1. A körülmények kedvező alakulásába vetett hit, bizakodás.

Tehát ha jól értem, és jól rakom össze a mozaikokat, akkor az önbizalom valamiféle hit abban, hogy ha a saját képességeinket jól használjuk, akkor nekünk kedvezően alakulhatnak a dolgok. Hmm.

Négy méterről mintegy negyven centit jelent az önbizalom hiánya?

Vajon hol és mikor veszett el ez a hit? Mi kellett ahhoz, hogy Kamber kötényeket kapjon, Eppel gyámoltalan legyen, Holender rövidebben passzoljon, mert azt még elfogadom, ha egy-egy játékos összeomlik, ott bármi lehet a háttérben, de amikor egy egész csapat, és nem csak csapatszinten, hanem egyénileg is, akkor nagyon nehéz más magyarázatot találni, mint az edző személyét.

Sajnálom, hogy így alakult, de ki kell mondani, a strukturális problémák túlléptek a kezelhetőség határán, így nem maradt más lehetőség: EvdM-nek mennie kell. Az nem megoldás, hogy tárgyalunk, igazolásokat lengetünk be neki, miközben az egész általa felépített modell bukott meg, ha lehet egyáltalán modellnek nevezni a totális randomitást, az utolsó húsz perces orosz ruletteket, saját magunk tökönszúrását.

Ha csak egy picinyke kapaszkodót kaptunk volna az elmúlt hónapokban, akkor azt mondhatnánk, adjuk meg EvdM-nek a lehetőséget, hátha tényleg csak idő kérdése, azonban nulla, nyista, semmi, l*f*sz, annyi se volt. Nincs, nem maradt miben bízni, csak és kizárólag a változásban.

A meccs videós összefoglalója egyelőre az m4sport.hu oldalán nézhető meg. Fotók: 1909fotó. Ha pedig bírjátok az egy bekezdésre eső modorosságok és nemzetisportos szófordulatok brutálisan magas számát, akkor itt az amúgy remek Lokiblog összefoglalója a meccsről.


Ja, Baráth is megkapta a negyedik sárgáját. Eppel, Lanzafame és Lovric tart szintén négynél. December 9-én Paks, majd februárban megyünk az Üllőire.


Kezd sűrűsödni a mezőny, amint elengedjük a dobogó környékét. A grafikonon jól látható, hogy a tizenegyedik, már kieső hely alig van messzebb, mint a harmadik.