Pár érdekesség, amit a Kossuthokról, vagy Kosútokról tudni érdemes

Thomas Kosút, pöstyéni születésű labdarúgót leigazolta a budapesti illetőségű Honvéd, ami remek alkalom arra, hogy kicsit utánaolvassunk a Kosútoknak, vagy Kossuthoknak.

Pöstyéntől közúton mintegy 150 kilométerre fekszik Túrócszentmárton, vagy szlovákul Martin városa. Az elmúlt száz évben ugrásszerű lakossággyarapodáson áteső település ugyanezen idő alatt teljesen elszlovákosodott. A XIX. század nemzetiségi mozgalmai előtt a városkát csak emberek lakták, aztán a XX. század első harmadáig együtt szlovákok és magyarok, míg mára etnikailag szinte homogén lett.

Túrócszentmártonnak van egy városrésze, a korábban önálló település Košúty, Kossut, vagy Kossuth. A neve nem véletlen, a XIII. században nemességet kapó Kossuthok (vagy Kosut(h)ok) birtoka volt itt a XV. századig. Ennek a családnak a nem birtokos, és később ágostai hitre áttért ágának leszármazottja volt a Borsod megyei Monokon született Kossuth Lajos (1802), Magyarország későbbi kormányzója, és a második legrégebben született ember, akinek hangját viaszhengerre rögzítették.

Kossuth Lajos apja, László még Kossuton született (1765), nagyapja, Pál is a közelben, a Túrócszentmártontól mintegy húsz kilométerre fekvő Kisraksán (szlovákul: Rakša, 1738).

De miért is érdekes ez?

Mert magyarok vagyunk, és ha magyarok vagyunk, akkor egy emberrel kapcsolatban elsőként az érdekel minket, hogy mennyit keres, másodikként pedig, hogy ki fia borja? Kossuth Lajost például előfordul, hogy hol magyar, hol pedig szlovák származásúnak tartják. Utóbbi ellen mondjuk maga az érdekelt is berzenkedett, miközben a családi levelezés egy-két generációval korábban még részben szlovákul zajlott Kossuthéknál.

A Kossuth-család címere (forrás: Wikimedia)

Kossuth (udvardi és kossuti). Turóczmegyei régi család. Uj birtokadományt IV. Bélától 1263. nyert. Czímeres levelet Mátyás királytól 1479. jun. 15. K. Miklós kapott. (MNMuz. It.). Czímer: balra dőlt paizs kékkel és vörössel négyelve, a hasítási vonalon zöld leveles liliomszál, melyen fönt legyezőszerüleg széthajló három fehér virág; a jobboldali (kékkel és vörössel vágott) mezőben befelé ágaskodó term. szinü kos, balról (a rössel és kékkel vágott mezőben) lebegő arany kagyló (?); sisakdisz: a paizsbeli kagylóba (?) illesztett, kék-vörössel, illetőleg vörös-kékkel vágott két szárnypár között kibukkanó kos s a liliomszál három virággal; takarók vörös-kék. (in: Kempelen Béla: Magyar nemes családok, 1913)

1800 környékén a család nagy része Kossut (és Túrócszentmárton) környékén maradt, Lajos apja László azonban Monokra költözött, és uradalmi ügyész lett az Andrássyak birtokán. A XIX. század nemzeti mozgalmai tehát találnak Kossuthokat a mai Szlovákia és Magyarország területén is.

Pár évtizeddel később a nem szlovák Kossuth Lajos az akkoriban német többségű Pozsonyban(!) épp a magyar ügy előmozdításán dolgozott, addig apai ági unokatestvére, Kossuth György ugyanazt tette kicsiben – és a szlovák ügyért. (A család harmadik ágán eközben a császári hadseregben szolgáló Károly Kossutról a nemesi előnév Udvardyra változtatja a nevét.)

A helyzetet némileg bonyolítja, hogy Demmel József történész a Pánszlávok a kastélyban című munkájában egyenesen arról ír, hogy a túróci Kossuthok egy része egyértelműen se szlovák nem volt, se magyar, hanem csak szimplán nemes, aki nem akart magyarul tanulni, és nem akart adózni, ahogy azt az távoli tájakra szakadt izgága rokon, a Lajos szerette volna.

Nem egyszerű szövet tehát a Kossuthok családfája, ha a forradalmár Lajostól indulunk el felfelé és oldalirányba. Nekem az jött le az egészből, hogy annyira képlékeny volt ez a nemzetkitalálósdi a korszakban, hogy a vallás és a nyelvi korlátok sem szabtak határt annak, hogy az egyes egyének épp minek találják ki magukat. Két Kossuth-unokatestvér, az egyik szlovák, a másik magyar nemzeti hős, és igazából annyi a különbség kettejük rajtja közöttük, hogy míg György túróci maradt, addig Lajos hamar Sátoraljaújhelyen találta magát.

Egyébként a posztnak csak annyi köze van a Honvédhoz, hogy – a menet közben leigazolt – Kosút szerdai próbajátéka óta egy sereg érdekes sztoriba futottam bele a Kossuthok kapcsán, és gondoltam leírom, mert miért ne? Aztán, hogy a Kossuthok, írjuk bárhogy, magyarok vagy szlovákok, azt mindenki döntse el maga, de a legjobb, ha maguk a Kossuthok teszik.

címlapkép: dagerrotípia Kossuth Lajosról (Boston, 1852). Az eredeti megtekinthető a Magyar Nemzeti Bank értéktárában.