Napikispest 2018.05.24.

  • bíróküldés // a kupadöntőn fújó Andó-Szabó Sándor vezeti szombaton vasárnap a Videoton-Honvédot. (via profispori)
    • partjelzők: Márkus Tamás és Vígh-Tarsonyi Gergő; alapvonalon: Szőts Gergely és (jajj!) Vad II. István; tarcsiban: Kóbor Péter
    • Andó-Szabó 2006 decemberében fújt először nekünk egy Csepelen játszott Győr elleni 4-1-en. Azóta 28 meccsen 8 győzelem, 10 döntetlen és 10 vereség a mérlegünk vele, a megszerzett pontok átlaga pedig 1,21, ami alacsonyabb, mint a korszak 1,38-as átlaga.
    • utoljára tavaly októberben, Sopronban fújt nekünk, és akkor 2-1-re vertük a Haladást. Ezzel egy igen hosszú, egész pontosan tizenegy meccses nyeretlenségünk tört meg a sporival, hiszen előtte még a 2013/14-es bajnokság utolsó fordulójában, a debreceni 2-0-án jött össze a három pont.
    • ezt a párosítást eddig háromszor fújta: 2011-ben 2-2, és nem lett bajnok a Videoton a Bozsikban; 2013-ban 0-4 az első tavaszi fordulóban, a végén bronzérmesek lettünk; 2017-ben 0-3 a tavasz elején, hogy a végén mi nyerjük a bajnokságot.
  • 💯 // amúgy a századik Videoton (Fehérvár, Parmalat, Videoton-Waltham, etc) – Bp. Honvéd (Budapesti Honvéd, Kispest-Honvéd) következik.
    • eddig 46 győzelem, 18 döntetlen, 35 vereség, valamint 140-111-es gólkülönbség a mérlegünk, szóval pozitív.
    • az NB I. történetében legtöbbször lejátszott párharcok listáján ezzel feljön a 27. helyre, holtversenyben azt Újpest-Csepellel.
    • a Vidinek mi vagyunk a második legrégebbi ellenfél az Újpest (105) után, míg nekünk a Videoton csak a kilencedik.
    • ja, amúgy Kozma (10) után, Détárival (6) holtversenyben Sasu lőtte a legtöbb gólt oda-vissza. A legjobb fehérvári Novath (5), de rá is jut két honvédos: Gregor és Tóth Misi. Az aktívak között Lazovic (4) vezet Danilo (3) előtt. És, ha minden igaz, akkor Herczegfalvi (4) és Torghelle (2) az, aki mindkét csapatban lőtt gólt a másiknak.
  • fegyelmi bizottság // 
    • “A FEB a Honvéd –  FTC  mérkőzéssel kapcsolatban  a Honvédot, mint visszaesőt, mérkőzés rendezéssel kapcsolatos szabályzati előírások  megsértéséért, szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (az ellenfél egyik játékosának, az ellenfélnek és a játékvezetőnek a szidalmazása) 600.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi. Az FTC-t, mint visszaesőt, szurkolóinak jelentős mennyiségű pirotechnikai eszköz beviteléért és használatáért, valamint szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (az ellenfél, más sportszervezetek  és a játékvezető szidalmazása) 1.000.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.” (via mlsz)

“Napikispest 2018.05.24.” bejegyzéshez 21 hozzászólás

  1. nálam Szőts neve hallatán is jön az automatikus “jaj”, ő volt ugyebár, aki visszafújta Eppel tizenegyesét a Gyirmót ellen befutás miatt.

  2. névadójuk valószínűleg azt se tudta hogy létezik az felcsút fc

  3. Amúgy a pontlatolgatós poszt alá meg akartam már írni:
    Szerintem a “karhatalom” keze nem lesz benne a bronz sorsában. Ha el akarták volna intézni fixre a harmadik helyet, akkor nem az utolsó 2-3 fordulóra hagynák a csalást, hanem eleve úgy intézték volna, hogy meglegyen.. Nekem ez tűnik logikusnak. De már ez is csak konspiráció részemről. Legyen meg, oszt kész. Vidit kiütjük, 3-1re, Vasasnak meg gurítunk egy ötöst.

  4. Ezeket mèg utàlni sem jò…Zoom.hu ,ugyanott a csùti tàbor utaztatasa.Ajànlom.

    1. Na ès?Tudod,hogy mindent szeretünk,ami a csutiakat rossz fènyben tünteti fel,azèrt is raktam be.Amugy a csàvo a Clubbrol magàról nem ìrt egy rossz szòt sem,különben is èn szivesebben olvasok Fekőt,mint Marxszot.:)

  5. Egyet szögezzünk le nem Öcsi bácsi adta a nevét ehhez, hanem megvették jó pénzért Erzsi nénitől aki mentálisan nincs már topon ennyi idősen, és ezt kihasználták…De tudjuk hogy 15-20 év múlva már nem fog működni ez a “földesúri” szórakozás, mivel nem lesz aki fenntartsa üzletileg, és egy korhadó szú rágta romhalmaz lesz a stadionból, utána nem lesz ki bitorolja a KISPESTI LEGENDA nevét…Ezek a tények, az idő nekünk dolgozik.KITARTÁS!!!!
    PUSKÁS, KISPEST, HUNGARY

    1. Lásd mint Nicolae Ceaușescu
      Sok a hasonlóság, finoman fogalmazva.

    2. Ezt mondom én is……ez a terv hosszú távon. Ezért nincs új Bozsik,mezszponzor….stb. Kíváncsi vagyok indul e nyáron a stadion projekt

  6. Pintér egy nagyon érdekes szereplője a magyar futballnak. Bajnok lett a Fradival, a Győrrel, Sopronnal MK-t nyert, Mezőkövesdet és a Felcsútot felhozta az nb1-be , egy igazi tekintélyelvű ember, akinek a nyers stílusa miatt gyanítom rettegnek a játékosai. Egy ilyen edzőt megalázva látni elég abszurd látvány. :)
    Hozzáteszem lehet, hogy pénzzel agyontömött csapatokkal tudott ezt-azt nyerni, de emberileg nem tartom sokra. Egyrészt az önkritika teljes hiánya, a folyamatos bírókra mutogatás, a Mezőkövesdiektől téli eligazolása Felcsútra és az MK döntő utáni nyöszörgése, hogy ő még tovább akar dolgozni Felcsúton, és jó lenne, ha nem rúgnák ki….hát elég szánalmas képet mutatott róla.
    Nem akarok megint Rossival példálozni, de Ő úgy nyert a Kispesttel bajnokságot, hogy már a bajnokság befejezése előtt hónapokkal tudta, hogy nem Ő fogja továbbvinni a Csapatot….és mégis gerincesebben végigvitte a bajnokságot, mint Pintér valaha is fogja.

    1. “Pènzzel teletömött” Pld a Guardiola is a Barca,Bayern,Mcityvel nyereget ès nem a Leganes,Freiburg vagy WestBromokkal.Komoly edző ő.Ilyen eredmènysort nem szögelsz össze csak ùgy.Az alkeszdollynak ezen az alapon màr 5 bajnoksàgot kellett volna összehozni a züllöin.

      1. Nézd..azzal, hogy felsoroltam az eredményeit és odaírtam, hogy ezek nagyrészt pénzzel teletömött csapatok, még nem degradáltam le a teljesítményét. Hozzáteszem én jobban szeretem az olyan edzőket, akik szarból építenek várat, bár kétségtelen, hogy egy pénzzel teletömött klubnál elérni sikereket, az sem sikerült mindenkinek. Ami Doll-t illeti, ő azért bajnokságot vagy MK-t minden évben nyert a Fradival. Más kérdés, hogy nemzetközi porondon ezzel szart sem érnek. :)

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.